Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-04-26 / 15. szám
2015. április 26. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP „A Fidesz és a Jobbik ne háborúzzon, ne szövetkezzen!” Zsúfolásig telt széksorok várták a Garay gimnázium dísztermében a televíziós műsoraiból is ismert, a közélettől az utóbbi időben némileg visszavonult politológust, Tóth Gy. Lászlót a Léleképítő előadássorozat aktuális rendezvényén. Az Esélyek és veszélyek című előadáson kül- és belpolitikai kérdések egyaránt terítéken voltak - az előadó, saját álláspontját ismertetve, nem festett túlságosan madárdalos képet egyik tekintetében sem. A közismert politológus velős kritikájának fókuszában mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok állt: mint hangsúlyozta, a világban jelenleg zajló negatív folyamatok előidézéséért döntő részben az USA-t teszi felelőssé. Vallja ezt annak tudatában, hogy szerinte például az ukrán válság kapcsán egyre több bizonyíték lát napvilágot arról, hogy az Egyesült Államok robbantotta ki a 2013-as kijevi felkelést, amely Ukrajna válságos állapotához vezetett. Azt, hogy „Ameri- ka-barát” kormány alakuljon a szomszédos államban, Viktoria Nuland amerikai külügyi államtitkár elszólása tette nyílt titokká, hiszen ő nyilatkozta egy alkalommal, hogy a szóban forgó akció mintegy ötmilliárd dollárjába került hazájának - ismertette Tóth Gy. László. A politológus azt a - meglátása szerint - igencsak „képmutató” amerikai törekvést sem hagyta szó nélkül, hogy míg az USA az ukrán válsággal gazdasági éket vert Oroszország és az Európai Unió országai közé, annak érdekében, hogy még véletlenül se valósulhasson meg egyfajta eurázsiai gazdasági együttműködés, addig ő maga - az Európától kierőltetett, Oroszországgal szemben létrejött embargó ellenére - gigantikus üzleteket köt továbbra is a szóban forgó állammal - olyannyira, hogy legutóbb az amerikai műholdak eléréséhez kifejlesztett eszközöket vásárolt Putyinéktól. Az orosz állam elleni fellépésnek - tudatta Tóth Gy. László - szerinte csupán Európa látja kárát, hiszen az unió, benne Magyarországgal sem exportálhat bizonyos termékeket, amely helyzetben hazánk súlyos kereskedelmi bevételektől esik el. Megjegyezte: az USA-nak súlyos felelőssége van az iszlám állam létrejöttében is, hiszen azzal, hogy a Szaddám Húszéin vezette Irakot porig bombázták, az ott élőket pedig földönfutóvá tették, döntő részben hozzájárultak a térség destabilizálásához, teret adva az iszlám állam terroristáinak kegyetlenkedéseihez. Véleménye szerint az Egyesült Államok jelenleg retteg, s könnyen elveszítheti meghatározó pozícióját a világban, látva, hogy Kína, India egyre csak erősödik, Japán mind inkább önállósodni kíván, míg Dél-Amerikát teljesen elvesztette befolyása alól, a Kis-Ázsiai térség meghatározó állama, Törökország pedig „bejelentkezett” Európa és a Közel-Kelet között regionális hatalomnak. Hazánk belpolitikai helyzetét illetően az elemző leszögezte: valamennyi ellenzéki balliberális párt atlantista, magyarellenes politikát folytat, amely hozzáállás előzményei a 20. század elején kialakult hazai szabadkőműves páholyok magyar történelmet újraírni akaró törekvéseiben már fellelhetőek voltak - mondta. Mint mondta, külön társadalomtudományi kutatást érne meg, miért szószólói, hangadói a nemzetellenes nézeteknek a fővárosban élő, balliberális nézeteket valló fiatal csoportosulások. Abbéli véleményét sem rejtette véka alá, hogy Magyarországon még mindig a balliberális értelmiség uralja a közvélemény jelentős részét, hozzátéve: ő maga „még kommunikálni sem kíván velük”. Az az elképzelés pedig, amely egy balliberális történész, Gerő András fejéből pattant ki, aki a „párbeszéd megkezdését” javasolja a jobboldallal, szerinte magát „a véget” jelentené, tekintve, hogy a jobboldal számára mindvégig létfontosságú megőriznie entitását, létszerűségét. A politológus úgy látja: a 2018-as választáson ha a Fidesz és a Jobbik egymásnak esik, könnyen szétverheti a jobboldal közösségét - így ettől óva int. Attól pedig szintén, hogy a Fidesz a Jobbikkal koalíciót kössön, hiszen annak kárát már láthattuk korábban Ausztriában a Jörg Haider-vezette Szabadság Párt és a Néppártiak együttműködésében, melynek következményeként Ausztriát egy időre gazdasági blokád alá vette az unió. Tóth Gy. László arra is kitért: a magyar gazdaság 2010 óta soha nem látott fejlődő pályán áll, a makroszámok kiválóak, ellenben „hangulati szinten” van mit javítani. Vélekedése szerint a veszprémi és a tapolcai választás elvesztése problémaként merül fel jobboldali szavazóközönségnél, amely láthatóan megrendült: a kialakult helyzetet kezelni kell, csakúgy, mint a hazába, a rendbe, a hitbe, a munkába, az emberi méltóságba vetett hitet, melyek több, a jobboldalhoz csatlakozott ifjú értékrendjében - Tóth Gy. szerint - sajnos nem léteznek...- gyimóthy Felvételi a Zeneiskolába A Szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Liszt Ferenc Zeneiskolája felvételt hirdet a 2015/2016. tanévre. A zeneiskolai meghallgatások időpontja, valamint az eddigi előképzősök hangszerválasztásának ideje és helye: 2015. május 8. (péntek) 14.00-18.00 óráig, 2015. május 09. (szombat) 09.00-12.00 óráig, 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38. A felvételi vizsgán képességek, készségek felmérésére kerül sor (dallam visszaéneklése, ritmus visszatapsolása, a választott hangszerhez való alkalmasság). A 2015/2016-os tanévben ismét indítunk kiselőképzős (Előképző 1.) foglalkozásokat, 2015. augusztus 31-ig 6. életévüket betöltő gyermekek számára. Hetente 2x45 percben, játékos formában ismerkedhetnek a zenei alapelemekkel, új dalokkal, körjátékokkal, ritmushangszerekkel. További információ a 74/511 -028-as telefonszámon, valamint az iskola honlapján: www.garaysuli.hu Mindenkit szeretettel várunk! Az „Első futólépésektől a Ion-győztes ultrafutónő futásspártai dobogó tetejéig” cím- ról, hétköznapokról, család- mel tart előadást Lubics Szil- ról, munkáról, motivációról, via Szekszárdon, április 30-án sikerről és kudarcokról vall 18 órától, a Babits kulturális - nem csak futóknak szóló központ Csatár termében, előadásában. A háromszoros Spartath- Belépő: 500 Ft.