Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-03-29 / 11. szám
2015. március 29. ^ SZEKSZÁRDI MSARNAP Két szekszárdi tehetség, azonos versenygép Hogy az alma nem esett messze a fájától, már régóta tudjuk két korábbi kiváló szekszárdi autóversenyző, Ficza Ferenc és Fekete Krisztián esetében. A hegyimenő és a formaautós bajnok fia is örökölt „valamicskét" édes- p apja versenyzői vénájából, g s ezt kamatoztatva az idén 3 minden eddiginél nagyobb ö kihívás elé néznek. Ifjabb Ficza Ferenc májusban még csak 19 éves lesz, de már jelentős karrier áll mögötte. A hazai gyorsasági szakágban megszerzett bajnoki címek után élete első ETTC (túraautós Eu- rópa-bajnokság) futamán dobogóra állhatott Monzában egy Alfa 156-ossal. Tavaly már a Zengő Motorsport - e csapat színeiben versenyez a mi Michelisz Norbink is - junior csapatának tagjaként úgy lett végül hatodik a Seat Leon Európa Kupában, hogy a barcelonai idényzáró előtt még a végső győzelemre is volt esélye. A dobogóról ugyan lecsúszott, de így is a szekszárdi pilóta lett a legeredményesebb magyar a sorozatban, ami újoncként nem rossz ajánlólevél. Ezt ismerte fel Zengő Zoltán csapatvezető, amikor benevezte ifjú versenyzőjét az e hétvégén rajtoló új túraautós világsorozatba, a TCR International Seri- es-be. Ifjabb Ficza Ferenc - immáron a nagycsapat színeiben, a tavalyi Seat Leon versenygépével - olyan neves pilótákkal veszi fel majd a harcot a tízfordulós bajnokságban, mint a korábbi Forma-1-es versenyző, olasz Gianni Morbidelli, vagy a jelentős túraautós tapasztalattal rendelkező Michel Nykjaer, Franz Engstier és Jordi Gene. A malajziai idénynyitón szintén ott lesz a rajtrácson a legfiatalabb FIA világbajnoki futamgyőztes, Pepe Oriola, valamint Stefano Comini, aki a Seat-sorozatban vívott nagy csatákat ifjabb Ficzával. A szekszárdi pilóta és Ford- dal, Audival, Hondával és Opellel induló riválisai tíz versenyen döntenek a világbajnoki cím sorsáról. Sepang után a sorozat Kínában (Sanghaj) folytatódik, de lesz futam Spanyolországban (Valencia), Portugáliában (Algarve), Olaszországban (Monza), Ausztriában (Salzburgring), Oroszországban (Szocsi), Argentínában (Buenos Aires), Szingapúrban és Thaiföldön is. Ifjabb Ficza Ferenc magyar idő szerint szerda délben érkezett meg Malajziába, ahol pénteken két 20 perces szabadedzés, majd szombaton délelőtt az időmérő vár a mezőnyre. Az első futamot március 28-án délután, a Forma-1-es nagydíj időmérő edzése előtt rendezik, a második pedig vasárnap, az Fl-es futam felvezetéseként rajtol. A hétvége eseményeit a Motors TV csatorna élőben közvetíti. Ugyancsak a spanyol autómárka gyári versenyautójával, de egy másik sorozatban áll rajthoz az idei szezonban Fekete Dominik. A még csak 16 esztendős szekszárdi pilóta tavaly a hazai formaautós szakágban futott teljes szezont, és újoncként - a bajnoki címet szerzett édesapja mögött - éppen csak lemaradt a dobogóról. Tehetségét évközben egy-egy második és harmadik hellyel igazolta, míg a Red Bull Ringen rendezett Eb-futamon az előkelő 5. helyen zárt a 32 fős mezőnyben. A benne rejlő lehetőséget ismerte fel a B3 Racing csapata, amely - Bús Edina mellett - a szekszárdi versenyzőt indítja idén a Seat Leon Eurocup-ban. A hét fordulóból (Paul Ricard, Estoril, Silverstone, Red Bull Ring, Nürburgring, Monza, Barcelona) álló bajnokságban várhatóan 30 pilóta méri össze erejét. Köztük lesz Fekete Dó- minik is, akit a Hell Energy idén beválasztott támogatottjai közé, és a Fit4Race program segítségével készült az új kihívásra - a fiatal pilóta ugyanis először vezet kasztnis versenyautót.- A Hungaroringen egy hete megtartott első teszten szembesültem vele, hogy az autónak van jobb oldala - mondja a változást szemléltetve Dominik. - A Seat első kerék meghajtású, 330-340 lóerős versenygép, amit nehéz, de a vártnál sokkal élvezetesebb vezetni. A teszt igen fárasztó volt, de sok információt gyűjtöttünk, és a végére már egész jó köridőket tudtam autózni. Még jó pár száz kilométert meg kell tennem a Leonnal, hogy április 25-én önbizalommal hajthassak ki az időmérőre Franciaországban - mondja Fekete Dominik, akinek fiatal kora miatt még nincs jogosítványa utcai autóra. A sorozat helyszínei közül korábban csak a Red Bull Ringen körözött, így az új pályák vonalvezetését szimulátor segítségével tanulja be.- Újoncként a legfontosabbnak a folyamatos fejlődést tartom, hogy mielőbb megtaláljam az összhangot a kocsival. A bajnokság második felében egy-két pontszerző hellyel már elégedett lennék - vetítette előre a bonyhádi Petőfi gimnázium diákja.-flSPORTHÍREK ATLÉTIKA. Két érmet szereztek az AC Szekszárd sportolói az elmúlt hétvégén, Kecskeméten megrendezett mezeifutó országos bajnokságon. A serdülő fiúk 4,5 km-es versenyében Szőke Gergő edző tanítványai diktálták a tempót. Csereklei Krisztián bátran versenyezve megpróbálta leszakítani a riválisait. Ez kis híján sikerült is, ám klubtársa, Szemerei Levente - aki betegen is vállalta az indulást -, az utolsó métereken befogta Cserekleit, majd mindössze 8 tized másodperccel elsőként haladt át a célvonalon. KOSÁRLABDA. Egypontos hazai sikerével döntő mérkőzésre késztette ellenfelét az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapata a női kosárlabda NB I negyeddöntőjében. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcot végül a jóval esélyesebb PEAC nyerte, ám Magyar Gergely együttese is minden dicséretet megérdemel. A szekszárdiak az 5-8. helyért folytathatják, az első körben a ZTE ellen lépnek pályára. Az első meccset csütörtök este (lapzártánk után) Eger- szegen játszották, a második találkozóra vasárnap este Szekszárdon kerül sor. Ha szükség lesz harmadik mérkőzésre, azt március utolsó napján a zalai megyeszékhelyen rendezik. LABDARÚGÁS. Egy döntetlen mellett immár harmadik vereségét szenvedte el az UFC Szekszárd NB III-as gárdája. Kvanduk János tanítványai a középcsoport 19. fordulójában hazai pályán kaptak ki 1-0- ra a Monortól. A tavasszal mindössze egy pontot szerző UFC a 12. helyre esett vissza a tabellán.