Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-03-15 / 9. szám

2015. március 15. SZEKSZÁRDI YA§ARIAP 15 SPORTHÍREK FUTSAL. Elképesztő hajrával mentett pontot a Szekszár­di UFC női együttese hazai pályán a Veresegyház ellen. Négy perccel a vége előtt még a vendégek vezettek 7-4-re, a végjátékban azonban már csak Micskó Márk edző tanítvá­nyai találtak a kapuba (7-7). A szekszárdi csapatból Kosztyi és Horváth K. is triplázni tu­dott, mellettük Csigi volt még eredményes. Az UFC a döntet­lennel megőrizte negyedik he­lyét riválisa előtt, s a hátránya mindössze egy pont a dobogós salgótarjániak mögött. KÉZILABDA. Két vereség után zsinórban harmadik győzel­mét aratta a tavaszi szezonban a Szekszárdi Fekete Gólyák KC NB I/B-s női együttese. Tabaj- di Ferenc edző csapata ezúttal Budapesten, a Pénzügyőr el­len nyert (25-32), elsősorban második félidei jobb teljesít­ményének köszönhetően. A döntetlennel (15-15) zárult első harminc percet követően Schell és Nagy Sz. vezérletével feljavult az FGKC védekezése, és a vendégek Vasas és Reisch góljaival fokozatosan elléptek a fővárosiaktól. KOSÁRLABDA. Csütörtökön délután - lapzártánk után - a Sopron ellen játszott Magyar Kupa negyeddöntőt az Atom- erőmű-KSC Szekszárd élvo­nalbeli női együttese. Magyar Gergely csapata ezzel a találko­zóval hangol a rájátszásra, me­lyet március 18-án Pécsen kezd meg, majd három nappal később fogadja a PEAC-ot. Ha szükség lesz harmadik találkozóra, azt március 23-án rendezik. LABDARÚGÁS. Megyei rang­adóhoz illő mérkőzést játszott az elmúlt szombaton a Szek­szárdi UFC a Bölcskével. Az NB III. középcsoportjának 17., tavaszi második fordulójában a házigazda szekszárdiak két­szer is három góllal vezettek, ám 1 -4 után a Bölcske felállt a padlóról, és 18 perc alatt rúgott négy találattal megfordította a derbit (4-5). Az UFC együtte­séből Deli kétszer, míg Pap és Kvanduk J. egy-egy alkalom­mal volt eredményes. PROFI ÖKÖLVÍVÁS. Nem si­került a bravúr Halász Gábor­nak: a szekszárdi Unió Boksz Team cirkálósúlyú bunyósa a március 6-ai berlini gálán, a WBF-szervezet világbajnoki övéért rendezett mérkőzés első menetében kiütéses vereséget szenvedett az algériai-francia Zine Eddine Benmakhlouf-tól. A rutinos szekszárdi öklöző egy irtózatos erejű, fejre mért ütéstől a padlóra került, s bár szerette volna folytatni, a mér­kőzésvezető leállította az ösz- szecsapást. Felhívás javaslattételre Szekszárd Város Aranykönyvébe történő bejegyzéshez Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szekszárd Város Aranykönyvéről szóló 14/2011 .(IV. 12) önkormányza­ti rendeletére hivatkozva (ol­vasható a Polgármesteri Hivatal honlapján) a következő módon és az itt jelzett határidőre várja a város polgárainak, közössé­geinek, valamint intézményei­nek, gazdasági és társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a 2014-es naptári év megörökí­tésre érdemes eseményeiről. Az Aranykönyvbe való be­jegyzés indoka lehet, olyan- kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,- kiemelkedő - szekszárdi sze­mélyhez, közösséghez, intéz­ményhez kötődő - teljesítmény,- neves személyiség látogatása,- természeti jelenség, amelynek je­lentős kihatása volt a város életére,- események és teljesítmények - a reál és a humán szférában - ame­lyek új értéket teremtettek, illetve a város hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminősé­gét pozitívan befolyásolták,- kitüntetéseknél azok a szek­szárdi polgárok, közösségek ja­vasolhatók, akik a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése vagy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított, valamint a köz- társasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek kitüntetettjei,- a rendszeresen ismétlődő ese­mények, megemlékezések, nagy- rendezvények esetén a javaslat­ban a jubileumi alkalmakon kívül felterjeszthető az adott évben kü­lönösen kitűnt rendezvény (illet­ve annak eleme) is,- az általános és a középiskolák diákjainak tanulmányi, sport, művészeti, kulturális versenyem a nemzetközi, országos I-III. helye­zettek, ill. az arany-, ezüst-, bronz­éremmel, fokozattal kitüntetettek, az OKT V és az OSZTV versenye­ken az országos I-III. helyezettek kerülhetnek az Aranykönyvbe. A bejegyzésre javaslatot tehet­nek szekszárdi polgárok, közös­ségek, intézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek. A javaslathoz szükséges űr­lap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjáról, ill. hivatali időben átvehető az ügyfélszolgá­lati irodában. Kérjük, éljenek ja­vaslattételi lehetőségükkel, és az aranykönyvi rendelet követelmé­nyeinek megfelelő eseményekről, teljesítményekről, személyekről küldjenek kellően indokolt ja­vaslatokat 2015. április 3-i hatá­ridőig a következő címre: Postai: Dr. Dobos Gyula nyugalmazott levéltár igaz­gató, 7100 Szekszárd, Bródy köz 21. (A borítékon: Arany­könyvi javaslat) vagy e-mail: dob6612@mail.iif.hu A határidő után érkezett jel­zéseket a bizottság nem tudja fogadni. A közgyűlés által jóváha­gyott Aranykönyv a Szekszár­di Vasárnap 2015. augusztusi számában jelenik meg. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. SZEKSZÁRDI pályázatot hirdet az önkormányzat VAGYONKEZELŐ tulajdonában lévő, megüresedett KFT. bérlakások határozott időre szóló bérleti jogának megszerzésére. Pályázható lakások: Szekszárd. Alisca u. 13. 1 db 61 m2 alapterületű összkomfortos költségalapú bérlakás Szekszárd. Dr, Hirlino A. u. 15.11S. 1 db 58 m2 alapterületű összkomfortos költségalapú bérlakás Szekszárd. Árpád u. 26. 1 db 20 m2 alapterületű komfortnélküli szociálisalapú bérlakás Szekszárd. Babits u. 5. 1 db 19 m2 alapterületű komfortnélküli szociálisalapú bérlakás Kizárólag Nyugdíjasok számára Idősek Garzonházában (Szekszárd, Mikes u. 1. sz.) 3 db 23 m2 szociális garzonlakás Pályázat benyújtásának határideje: 2015. április 3.12.00 óra Részletes felvilágosítás: Szekszárd, Bezerédj u. 2., Tel.: 74/319-468, 510-422 IÖ00020) r SZEKSZÁRDI VASARNAP Kiadja Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. • felelős kiadó: a kft. ügyvezetője • főszerkesztő: Mészáros József • a szerkesztőség munkatársai: Bálint György, Fekete László, Gyimóthy Levente • a szerkesztőség levélcíme: Szekszárd, Hunyadi u. 4. • tel.: 74/506-467 • e-mail: szekvas@gmail.com hirdetésfelvétel, ajánlatkérés: Szántó Ildikó 30/9726-663, marketing@ tolnataj.net • terjesztés: ALL-THE-BEST Kft., Szabó József, 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. 1/115., Tel.: 74/412-765 • nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 44-46. Nyomdai előkészítés - tördelés: Kiss Eszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom