Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-01-18 / 1. szám
2015. január 18. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Izzik a jég a szekszárdi pályán A szekszárdi műjégpályán délelőttönként helyi és környékbeli óvodások, iskolások koriznak, délutánonként a nagyközönség veszi azt birtokba, este pedig a hokisok „szántják fel" a jegét. A 2014/15-ös idénytől a Szekszárdi Sportközpont NKft. berkein belül működő Szekszárdi Jégkorong Egyesület három korosztályos együttest indított a bajnokságban. Az egyesület legfiatalabbjai még nincsenek nyolcévesek, a legidősebbek pedig még nem töltötték be a tizenkettőt. Persze a klubnak vannak korosabb játékosai is, ők azonban ebben a szezonban „kölcsönben” Baján és Kiskőrösön korongoznak. A szakmai munkát Kakas Krisztián, az egykori dunaújvárosi élvonalbeli hokis felügyeli. A vezetőedzőtől megtudtuk, hogy a gyerekek heti négy tréninggel készülnek a mérkőzésekre. A szupermini (U8) csapat tagjai egy, míg az idősebbek, a minik (U10) és az előkészítősök (U12) két-két órát edzenek naponta. A legidősebbek minden hétvégén pályára lépnek, de a másik két korcsoportos együttes is rendszeresen jár tornákra. Január első és második hétvégéjén éppen a szekszárdi klub volt a házigazda: a szuperminik a Baja, a Szigetszentmiklós és a szabadkai Spartak ellen léptek jégre, míg a tízévesek a Vasas, a Kaposvár és a Szabadka csapatával mérkőztek. Kakas Krisztián gyorsan hozzá is teszi: ezekben a korosztályokban az eredmény még másodlagos, így azt nem is számolják, a hangsúly a játékon van. A vezetőedző szerint igazán igyekvő, fejlődőképes társaság jött össze Szekszárdon. Kakas Krisztián persze óva int a nagy hagyományokkal rendelkező klubokkal való összehasonlítástól, hiszen a jégcsarnokkal rendelkező egyesületekben sportoló fiatalok nyolc hónapon át korizhatnak, míg a szekszárdiaknak egyelőre a szezonon kívül maradnak a száraz edzések. A bajnokság megy tovább, a Szekszárd JE februárban is rendez egy-egy tornát a mini és szupermini korosztálynak, az előkészítős csapat pedig áprilisig szinte minden hétvégén jégre lép. A hazai mérkőzéseket egyelőre Dunaújvárosban játszva...-fiAz előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a szekszárdi városi amatőr jégkorong-bajnokság. A sorozat - a csapatok gyors reagálásától függően - már januárban elindulna. A szervezők a nevezési díjat meccsenként 5000 Ft/ csapat összegben határozták meg. A nevezés határideje: január 20. A www. szekszardisport.hu oldalról letölthető nevezési lapokat a szekszardihoki@gmail. com címre kell elküldeni. További információ: Kakas Krisztián (30/694-6841), Sandi Tamás (20/251- 0883) vagy Sáfrány Zsolt (20/252-4227). Szekszárdi sportlegek - 2014. Az év legjobb szekszárdi női sportolója: Alexandra Manea, a Tolnai Tájak íjászat Egylet (TTÍE) versenyzője, aki Eu- rópa-bajnok lett a 3D kategóriában megrendezett felnőtt kontinensbajnokságon, Franciaországban. Az év legjobb szekszárdi férfi sportolója: Sárecz Márton, a Gemenc Judo SE ifjúsági korosztályú sportolója, aki bronzérmet szerzett a nemzetközi kvalifikáló versenysorozatban, a portugáliai Európa-kupán, második lett a nagybányai felnőtt nemzetközi versenyen és egyetlen fiú cselgáncsozóként részt vett a Kínában megrendezett ifjúsági olimpián. Az év szekszárdi veterán sportolója: Szepesi Dávid, a Gemenc Judo SE edzője, aki a prágai veterán Európa-bajnok- ságon a 73 kg-os súlycsoportban bronzérmes lett. Az év szekszárdi csapata: Az Atomerőmű-KSC Szekszárd női csapata az NB I/A-csopor- tos bajnokság rájátszásában, annak zárószakaszában legyőzte az Uni Győr csapatát, a 2013-as bajnokság ezüstérmesét, s ezzel megszerezte a csapat több évtizedes élvonalbeli szereplésének második legjobb helyezését, az ötödik helyet a bajnokságban. Az év szekszárdi vonatkozású meccse: a Fekete Gólyák KC NB I/B-s női kézilabda-csapata a bajnokság csúcsrangadóján, idegenben győzte le legnagyobb riválisát, a Budaörs csapatát (28-19) és végül veretlenül nyerte meg a bajnokságot. Az év átigazolása: a nyáron jelentősen megerősödött Szekszárd AC női asztalitenisz-csapata a Bajnokok Ligájára készülve a svéd-kínai állampolgárságú Li Fennel, aki 2013-ban, egyéniben Euró- pa-bajnokságot nyert. Az év felfedezettje: Studer Ágnes kosárlabdázó, aki 16 évesen az Atomerőmű-KSC Szekszárd felnőtt csapatának stabil játékosává vált, miközben az U16-OS és az U17-es magyar korosztályos válogatottakban is meghatározó szerepet játszott a nyári világversenyeken. Csehországban, az U17-es világbajnokságon bronzérmet szerzett a magyar válogatottal. Az év leglátogatottabb szekszárdi sporteseménye: az Unió Boksz Team Szekszárd novemberi profi boksz-, illetve küzdősportgálája (Harcosok Éjszakája), amelyet több mint ezer néző kísért figyelemmel a városi sportcsarnokban. Az év legrangosabb szekszárdi sporteseménye: a Hungarian Open nemzetközi sportlövő légfegyveres verseny, amelyen Európa-bajnokok, világbajnoki dobogósok vettek részt és vívtak kiélezett csatákat két napon át, november végén a minden szempontból ideális helyszínnek számító szekszárdi városi sportcsarnokban. Az év legismertebb, Szekszárdon élő sportolója: ifjabb Ficza Ferenc, a Zengő Motorsport Junior Team autóversenyzője, aki a Seat Leon Európa Kupa hat versenyből álló sorozatában az igen előkelőnek számító hatodik helyen zárt úgy, hogy a barcelonai idényzáró verseny előtt még a bajnoki címre is esélyes volt. Az év tragédiája: közúti balesetben életét vesztette Huda- nik Antal többszörös Európa- és világbajnok rádiótávírász, aki évtizedeken át a Szekszárdi Rádióamatőr Klub színeiben versenyzett. B. Gy. r SZEKSZÁRDI USARNAP Kiadja Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. • felelős kiadó: a kft. ügyvezetője • főszerkesztő: Mészáros József • a szerkesztőség munkatársai: Bálint György, Fekete László, Gyimóthy Levente • a szerkesztőség levélcíme: Szekszárd, Hunyadi u. 4. • tel: 74/506-467 • e-mail: szekvas@gmail.com hirdetésfelvétel, ajánlatkérés: Szántó Ildikó 30/9726-663, marketing@ tolnataj.net • terjesztés: ALL-THE-BEST Kft., Szabó József, 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. 1/115., Tel: 74/412-765 • nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 44-46. Nyomdai előkészítés - tördelés: Kiss Eszter.