Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-10-12 / 37. szám
J 2014. október 12. , SZEKSZÁRDI WMKMP „...Azóta nem engedünk a 48-ból!” 165 éve küldte a vesztőhelyre a hazánk függetlenségéért harcoló tizenhárom honvéd tábornokot a Habsburg-dinasz- tia, nem utolsósorban azért, hogy még az írmagját is kiirtsa a hazai függetlenségi törekvéseknek. Október 6-án a tavaly átadott ’48-as emlékműnél tartották azt a városi megemlékezést Szekszárdon, amely a Magyar Nemzetőrök Tolna Megyei Szervezete díszőrségének a Béla király téri mementóhoz történt felvonulásával indult. Az emlékműsort a Szekszárdi Comenius Általános Iskola diákjai adták. A megemlékezés szereplői a Béla király téren egyenként az emlékmű melletti falszakaszra függesztették az 1849-ben kivégzett magyar honvédtisztek portréit, majd fehér színű luftballonra kötött galambinstallációkat engedtek a magasba. Az esemény zárásaként a szekszárdi ön- kormányzat részéről Ács Rezső és dr. Haag Éva alpolgármesterek helyezték el a ’48- as emlékműnél az emlékezés koszorúját, majd a jelenlévő diákok, a város oktatási intézményei, a fegyveres testületek, továbbá a civil szervezetek képviselői rótták le kegyeletüket. Áder János köztársasági elnök október 6-án a Szolnokon tartott megemlékezésen úgy fogalmazott: hőseink áldozatvállalása a szabadság, a függetlenség és a polgárosodás eszméivel együtt „mindörökre beégett politikai nemzetünk emlékezetébe”; „mi azóta nem engedünk a 48-ból”. A szabadságszeretet egyik legszebb és legértékesebb ismérve magyarságunknak - hangsúlyozta. Gyimóthy Levente Újabb sikert könyvelhetnek el a garaysok A Garay János Gimnázium igazgatója, Heilmann Józsefné nyitotta meg a Zene Világnapján azt a diákok közreműködésével megvalósított rendezvényt, amely már két éve fut az intézményben, komoly érdeklődést keltve Szekszárdon. A gimnáziumban a kezdeményezéssel hagyományt teremtettek, s nemcsak zenei kontúrja miatt, hanem mert évente újabb és újabb garays diák tűnik fel a legkülönbözőbb hangszereken játszva, akiknek zenei nevelését részben a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai végzik. Az október elsején színpadra vitt műsor résztvevői rendre megjelentek korábban azokon az estéken is, amelyeket az intézmény orgonájának beszerzésére, anyagi támogatására szervezett az elmúlt évek során. A színvonalas diákműsorban Carcassi Allegrója és Kodály Horatii Car- menje is felcsendült, valamint egy Chopen-noktürn, illetve Schumann és Schubert-zeneművek, mellettük pedig Bartók Három Csík megyei népdala is az előadás része volt. A prózai részben Ily- lyéstől A zene szava, továbbá Bartók A kilenc csodaszarvas alcímet viselő Cantata Profana-története került elő. A produkció diákszereplői: gitáron Szeri Viktória és Amma Zsófia, harsonán Béda Zsombor, fuvolán Elblinger Éva, zongorán pedig Sándor Dániel játszott. A verses, prózai egységekben Loboda Illa, Ihos Iringó, illetve Halász Bence szerepeltek. Zongorán közreműködött: Tóthné Lázár Noémi. A műsor összeállításának ötletét Naszladi Judit tanárnő adta, a konferálás szövegét Báló Mariann tanárnő jegyezte. HunEsz