Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-12-14 / 46. szám
2014. december 14. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Stekly Zsuzsa számára minden kép egy fohász December 1-jén új kiállítással jelentkeztek az Alkotók Baráti Körének tagjai - Acélosné Solymár Magdolna, Biszák László, E. Nagy Mária, Horváth János, Hucker Ferenc, Keller Joli, Rell Kata, Rühl Gizella, Stekly Zsuzsa és Zsíros Ari - a Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiumi Galériájában. A zömmel nagy méretű alkotások témája nagyobb részt a késő ősz illetve a tél és a decemberi ünnepkör. A kiállított anyag január elejéig látogatható. Az e hónapban bemutatkozó művész a Bonyhádon élő és alkotó Stekly Zsuzsa tűzzománcművész, vagy ahogy önmagát nevezi, „zománcműves” így vall életéről és munkásságáról: „Sok fiatallal ellentétben, én már négyéves koromban tudtam, hogy festő leszek. Amikor édesapám egyszer elvitt a munkahelyére, a bonyhádi zománcgyárba, azonnal beleszerettem az izzó kemence látványába és a hatalmas kádakban levő színes zománcok ragyogásába. A Művészeti Gimnázium elvégzése után azonnal a zománcgyárban kezdtem dolgozni. A kezdeti akvarell- és olajfestékkel való próbálkozás után, végre az első szerelem: a tűzzománccal való ’játszadozás’ lett a napi elfoglaltságom. Ma is hálás szívvel emlékezem a gyár akkori igazgatójára: Lambert Józsefre, aki megengedte, hogy a napi munka elvégzése után bent maradjak a gyárban és készítsek magamnak bármit, így készültek az első zománcozott vázáim, hamutartóim és az első képeim. Csupán az anyag árát kellett megtérítenem. Aztán lassan felépítettem a saját műhelyemet. A vaslemez után már vörösréz lemezre dolgoztam és a különlegesebb ékszerzománcokkal fejeztem ki mondanivalómat. Hosszú évek alatt kialakítottam saját rekeszzománc-stílusomat, amit azóta is finomítgatok. Ma pedig az új játékom az azsúrzománc. Ez egy nagyon izgalmas: a rézlemezt lombfűrésszel kivágom, olyanra, mint egy csipketerítő, majd a lyukat zománcozom be átlátszó zománccal. Nagyon érdekes hatások érhetők el, ha beépítem egy képbe ezt az azsúr betétet, olyan is lehet, mint egy templomi üvegablak. Egy idő után, amikor már nem tartoztam a pályakezdők közé, úgy az emberélet útjának felén vagy azon egy kicsit túl, egyszer csak arra gondoltam: jó lenne, ha mindez a tapasztalat nem veszne kárba. Megalapítottam a ZAB-ot, a Zománcművészeti Alkotótábor Bonyhádot. 10 éven át meghívtam évente 4-5 kollégát a műhelyembe egy hét közös munkára, együtt gondolkodásra. 2001-2011-ig 27-re nőtt a csapat. Igazán felemelő, eredményes, katartikus élmény volt a kollégákkal együtt dolgozni. Általában egyedül dolgozom, csendben, hogy halljam a belső hangot. Csak akkor hallgatok zenét, vagy hangoskönyvet, amikor már a manuális munkát végzem. A műhelyem a béke szigete, ahol egyedül dolgozom, de jó tartozni valahová. Ezért alapító tagja vagyok a Tolna Bárka Művészeti Szalonnak és a kezdettől 7 éven át résztvevője voltam a Tamási Művészkertnek, ahol akvarel- leket festettem. Ma pedig az új élmény: az Adria varázsol el színeivel, illatával, a szigeti flórával. 2006-Ó1 meghívást kaptam a Jelsai Alkotók Közösségébe. A zománc továbbra is az első és legfontosabb, ezzel a nemes anyaggal tudom igazán kifejezni magam, és ez a szerelem már 40 éve tart nem múló szenvedéllyel. De nyáron, a vízparton hagyom, hogy elvarázsoljon egy virág, a táj vagy csak egy hangulat, és ahogy más fényképeket készít, én gyorsan megörökítem ezt az impressziót egy akvarell- festményen. Jó néha kirándulni a merev rekeszzománcból a lírai akva- rellbe. Zománcban főleg szakrális képeket készítek, hiszen minden kép egy fohász, minden alkotás a Teremtés dicsérete. Minden napot úgy fejezek be és az első gondolatom reggel: Köszönöm, Uram, hogy ezt a napot is megéltem! Add meg Uram, hogy még sokáig meghalljam és képekké formálhassam sugallataidat!” SZV
