Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-12-14 / 46. szám
2 2014. december 14. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Dúzsi Tamás, a „rozékirály” lett az Év Bortermelője Az idén 24. alkalommal odaítélt, a Magyar Bor Akadémia által gondozott díj nyertese a szekszárdi Dúzsi Tamás lett, aki már ötödször került be a legjobbak közé. Az akadémia szándéka szerint a díj nem valamely bor kiváló minőségének szól, hanem az egy bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményének, hazai és külföldi versenyeken való megjelenésének, a magyar borszakma érdekében kifejtett munkájának az elismerése. Az idén az öt jelölt - Dúzsi mellet Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Koch Csaba (Hajós-Baja) és Szőke Mátyás (Mátra) kapta a legtöbb voksot- közül az idehaza „rozékirályként” aposztrofált szekszárdi termelő érdemelte ki a legrangosabb szakmai kitüntetést. A 64 esztendős Dúzsi Tamás a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász- és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Dolgozott a Pannónia Sörgyárban és az Aliscavinnél, míg 1994-ben úgy döntött, hogy a maga ura lesz. 3,6 hektáron indította el saját borászvállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de a bérelt és termeltetett területeivel együtt mintegy 45 hektárról készít bort a család. Ha ki kellene emelnie kedvenc borát, nehezen tudna választani, mint ahogy a szívéhez legközelebb álló gyermekét sem tudná megnevezni az ötből. Ami a családi erőforrást illeti, a borászat jövője megalapozott, hiszen gyermekei már vagy végzett szakemberek, vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy majd egyszer a borászszakma tagjait gyarapítják. Dúzsi Tamás borai a világon mindenhol megállják a helyüket, az utóbbi években Francia- országban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon is rengeteg érmet kaptak. Idén több aranyéremmel térhetett haza többek között a Challenge International du Vin, a Pro Wein és a Mundus Vini borversenyekről is. A rozé világbajnokságon (Le Mondial du Rosé) három aranyat nyert, s így immár 27-et gyűjtött itt a legfényesebb medáliából. Ezt a világon senki sem tudta utána csinálni... „A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rozé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kell innia még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama” - vallja a 2014-es Év Bortermelője. Dúzsi Tamás élete a mai napig a bor és a kerékpározás körül forog. Nagy álma, hogy egyszer eljusson a Tour de France-legenda, a spanyol Miguel Indurain családi birtokára, és megkóstolhassa borait. A kerékpársporton kívül másik szenvedélye a szépirodalom: színész barátai biztatására megtanulta az általa igen kedvelt Babits Mihály Jónás könyve című művét, melyet már több alkalommal is nagy sikerrel adott elő. A borkóstolókon, ha érdeklődés van rá, a borhoz vagy a korhoz illő idézeteket szaval szekszárdi költők, Garay János, Babits Mihály, vagy éppen Kis Pál István tollából. Dúzsi Tamás előtt három szekszárdi szakember nyerte el az elismerést: Vesztergombi Ferencet 1993-ban, Takler Ferencet 2004- ben, míg Vida Pétert 2011-ben választotta az Akadémia az Év Bortermelőjévé. A megyeszékhely önkormányzatának döntése értelmében a legrangosabb szakmai díj kitüntetettje alanyi jogon elnyeri a „Szekszárd város díszpolgára” címet. Heimann Zoltánt jelölték, de visszalépett Az idei verseny néhány elemében módosított választási eljárása során 450jelölő (borász, szakmabeli, étteremvezető, sommelier és szakácsmester) számára névre szóló felkérést küldött az Akadémia. A felkérteknek idén 3-3 bortermelő ajánlására volt lehetőségük. Ebben az évben először a díj korábbi győztesei is lehetőséget kaptak arra, hogy egy személyt közösen juttassanak az ötfősjelöltlistára. A díj történetében először fordult elő, hogy az öt jelölt körébejutott borászok egyike visszamondta a jelölést. Heimann Zoltán negyedik alkalommal került a legjobbak közé, de a borász - megköszönve a lehetőséget és az őt jelölők támogatását - úgy döntött, hogy mégsem vesz részt a megmérettetésen.-fiFOTÓ: KISS ALBERT