Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-11-23 / 43. szám
2014. november 23. , SZEKSZÁRDI VASAK VII» Egy hétig minden az egészségről szólt a Babitsban Az egészségmegőrzés állt a középpontjában az Egész-ség hét elnevezésű programsorozatnak, melynek a Babits Mihály Kulturális Központ adott otthont a héten. A rendezvény távol-keleti egészségmegőrzésre fókuszáló előadásaira november 18-án került sor, többek között a Mentálhigiénés Műhely szervezésében. A keddi napon az ősi kínai mozgáskultúra népszerűsítésébe kívánták a szervezők bevonni valamennyi korosztály képviselőjét - és ez sikerült is, hiszen a bemutatóra szép számmal látogatott el a szekszárdi nyugdíjas és az ifjabb generáció is. A gyakorlatok felvezetőjében dr. Armen Tatevoszjan szakorvos a kínai világfelfogás alapjairól beszélt a jelenlévőknek: a csi-ről, az egyetemes energiáról, amely folyamatosan körülöttünk van, s a bolygók mozgását, a szervek működését is befolyásolja. Égi, földi és emberi csi-ről is tudunk: az utóbbi a szervezet meridiánjaiban áramlik. Betegség csak akkor keletkezik, ha ez az energia túl sok, illetve túl kevés. Ha többlettel bír, vissza kell venni, ha pedig kevesebb, adni kell hozzá - beszélt dr. Armen Tatevoszjan természetgyógyász a meridián rendszer lényegéről, amelyet - tette hozzá - fizikailag érezni nem lehet, hanem „tapasztalni kell”. Erre jó a csikung, azaz a kínai egészségmegőrző gyakorlatok, amely lényegében az energiával történő munkát takarja. Dr. Tatevoszjan a kínai jin- jang ősprincípiumokról is szót ejtett, amelyek, azon kívül, hogy valamennyi természeti jelenség részei, az emberi tevékenységekben és testünkben is jelen vannak, mozgásuk, átalakulásuk pedig folyamatos. Az általuk képviselt energiák az egységes csi-energia alkotói, így, amennyiben valahol például túl sok a jang, feltétlenül erősíteni kellajin-t. HunEsz A Babits Kulturális Központ Egész-ség hetén teljes körű, ingyenes egészségügyi vizsgálatokat tartottak, illetve az elsősegélynyújtás alapjaival is ismerkedhettek a látogatók. Természetes anyagokból készíthettek a résztvevők játékokat, volt gyermekjoga Holló Eszter vezetésével, illetve az ovisokat a gyümölcsszobrászat rejtelmeibe avatták be. Autizmusról szóló előadásra került sor érintett fiatalok részvételével, illetve a megváltozott munkaképességűek számára szerveztek előadást Tóth Péter, a Fona Vita Kft. szakmai vezetője közreműködésével. Gyógyító étkek kerültek az asztalra Szaffina fűszerkonyhájából, Kárpáti Magdolna életmódtanácsadó pedig a stressz elleni egészséges táplálkozás lényegéről tartott előadás. Lévay Nóra az aromaterápiás baba-egészségvé- delemről beszélt, a természetes gyógyulás új lehetőségeit Kopasz Árpád bioenergetikus ismertette. A rendezvény szervezésében a Mentálhigiénés Műhely, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Szervezete, az Esőmanók Egyesület, az Eszterlánc Alapítvány, továbbá az Életfa Családi Kör és a Szekszárdi 2. sz. Óvoda és Bölcsőde működött közre. MEGHÍVÓ A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet meghív minden érdeklődőt a soron következő előadások meghallgatására. Előadás címe: Európai Rákellenes Kódex Magyar kiegészítésekkel Előadó: Prof. Dr. Simon Tamás Magyar Rákellenes Liga elnöke Előadás címe: Őcsénytől - Jakartáig Előadó: Szentgyörgyi György Indonéziában oktató pilóta (volt MALÉV pilóta) Előadás helyszíne: Polgármesteri Hivatal Il.em Konferencia Terem. 7100 Szekszárd, Béla király tér 6. Előadás időpontja: 2014. december 1. (hétfő) 16.30 óra Belépés díjtalan. 17.00 óra: A BPSZK Ad Libitum Kamnrakórusának Adventi koncertje a tolnai római katolikus templomban a KÉSZ. az ONYPE és a Bczerédj Pál Szabadidőközpont szervezésiben A belépés díjtalan! 2. Advent a téren - December 06. (szombat) 14.00 óra: Karácsonyi kézműves foglalkozás felnőtteknek a Tolnai Galériában 17.00 óra: Szabadtéri adventi koncert a Tolna varosában működő kórusok közreműködésével (Mözai Német Nemzetiségi Kórus, Tolnai Német Nemzetiségi Baratt Kór Kórusa, Mözsi Bartók Béla Női Kar, Fusz Janos Zeneiskola Kórusa) 18.15 óra: Mikulás a téren 19.00 óra: Miller Zoltán karácsonyi műsora /színész, musical színész, énekes, az Emberek együttes egykori frontembere/ Kiegészítő programok: allatsimogató, életnagyságú Betlehem. vásár A programok ingyenesek 3. Adventi színházi előadások a szabadidőközpontban - December 08. (hétfő) 19.00 óra Sütő András: Advent a Hargitán a békéscsabai Jókai szinhAz előadásában Rendező: Rubold Ödön A belépés díjtalan! December 12. (péntek) 10.00 óra Gycrmckszlnhaz bérlet 1. előadósa: Bóbita Bábszínház - Hókirálynő c. előadás a szabadidőközpontban Jegyár 500 Ft 13.00 óra „Nemulass" koncert bérlet 1. előadása: BOSS - Band Of Streets interaktív koncertje >•’ Jegyár 700 Ft.