Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-11-16 / 42. szám

2014. november 16. SZEKSZÁRDI VASARNAP Ács Rezső: most már végre dolgozhatunk Különböző támogatásoktól eshetnek el a rászoruló diá­kok és családok, ha a megye- székhely közgyűlése mielőbb meg nem alakul és a testület a megfelelő döntéseket nem hozza meg - mondta Ács Re­zső keddi sajtótájékoztatóján. Szekszárd frissen megválasztott polgármestere megköszönte azon szekszárdi szavazók tü­relmét, akik a megismételt he­lyi önkormányzati választáson idén immár negyedszer voksol­tak. A város első embere remé­nyét fejezte ki, hogy a vasárnapi szavazással véget ért a kampány és a választás időszaka, s az utóbbi hetek felfokozott hangu­lata után végre a nyugalom és a munka időszaka következik. Ez utóbbiban minden képviselőre számít, aki Szekszárd érdekeit szem előtt tartva tenne a közért. Hogy az érdemi munka mi­előbb elkezdődhessen, ahhoz először meg kellene alakulnia a közgyűlésnek. Ács Rezső elmondta, vannak olyan határidős ügyek, melyek­ben a testületnek, illetve a köz­gyűlés bizottságainak mielőbb dönteniük kell. Ilyen például az adósságkezelési támogatás, melyről eddig havonta dön­tött a szociális bizottság. Most azonban az elhúzódó választás miatt október hónapban nem üléseztek, s így tizennégy család körülbelül 1,5 millió forintos közüzemi számlatartozása vár kiegyenlítésre. Ugyancsak mi­előbbi döntést kíván a felsőok­tatásban tanuló diákok Bursa Hungarica ösztöndíj-rendsze­réhez való csatlakozás. A no­vember 30-i határidő jogvesztő, vagyis ha a hónap végéig nem születik döntés, úgy 140 diák havi 5-6 ezer forintos támo­gatástól esik el. Ezzel egyszer­smind a nehéz körülmények között élő, tehetséges hallgatók továbbtanulása kerül veszélybe. Ács Rezső mindezek mellett említette a Kadarka és Wo- sinsky óvoda, valamint a vá­rosháza energetikai felújítását célzó pályázat hiánypótlását, a Parászta-patak vízrendezését, amelyre a beérkezett ajánlatok­kal a gazdasági bizottságnak kell(ene) foglalkoznia. Miként ugyanez a testület készítheti elő és terjesztheti a közgyűlés elé a közlekedési lámpák rendszeré­nek átalakítását, a közvilágítás bővítését, valamint az alsóváro­si temető bővítésének kérdését. A polgármester reményét fejez­te ki, hogy a jövő hét elején a szekszárdi közgyűlés megala­kulhat - a hagyományok sze­rint a képviselők az alakuló ülés előtt ökumenikus istentisztele­ten vesznek részt - és azt köve­tően - akár már másnap - az új szekszárdi testület megkezdheti az érdemi munkát. A választás tisztaságával kap­csolatos jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje szerdán 16 órakor lejárt. Ez ideig nem ér­kezett a voksolás megismétlését indítványozó beadvány, így az önkormányzati választások ered­ménye véglegessé vált. -fl ­A szervezőket is meglepte az vigasság sikere Még a szervezők várakozását is felülmúlta az elmúlt szom­baton a Béla király téren és környékén ebben a formájá­ban első alkalommal, de ha­gyományteremtő szándékkal megrendezett Márton-nap. s PJ Szekszárd önkormányzata a Ven - ~ déglátók Kerekasztala Szekszár- | dért Egyesülettel, a Szekszárd és ö Térsége Turisztikai Egyesülettel, 2 az EcoSensus Kft.-vei, borászok­kal és civil szervezetekkel karölt­ve szervezte meg az eseményt, amely a Béla király tér mellett a Vármegyeháza kiállítótereiben, kertjében és a nemrégiben áta­dott új piactéren is kínált látni-, kóstolni- és tennivalót. A Vármegyeháza előtt felállí­tott 500 négyzetméteres, fűtött sátorban működő gourmet-ud- varban senki sem maradt étien és szomjan. Öt szekszárdi étte­rem (Aranykulacs Kisvendéglő, Mangó Étterem, Papa Borozója, Stefán Étterem, Szász Étterem) kínált újraértelmezett Már- ton-napi fogásokat, hat borászat (Dániel Pince, Herr Pince, Pos­ta Borház, Remete Bor, Sárosdi Pince, Tringa Borpince) új- és óborokkal várta a vendégeket, míg az országos hírű A Kávé Háza Márton-napi kávékülön­legességeket (Mártika, Márton­ka) szervírozott. A közönség a kulináris remekek elfogyasztása előtt és után remek koncerteken (Pántlika Zenekar, Szekszárd All Stars, Zsikó Zoltán zenekara, Collection) kapcsolódhatott ki. A kezdeményezés sikere még a szervezésben (is) oroszlán- részt vállaló Vendéglátók Kerék­asztala Szekszárdért Egyesület elnökét, Keszthelyi Szabolcsot is meglepte.- A Szüreti Napokat követő szokásos értékelés után évek óta úgy álltunk fel az asztaltól, hogy kellene szervezni valamit Már­ton napra. Sajnos egészen idáig az ötlet terv maradt. Idén aztán Puha Robival és Vitéz Attilával kezdtük el szervezni a dolgot, és az elképzelésünk szerencsé­sen találkozott a borászok, a helyi termékesek és a turisztikai egyesület elképzeléseivel. A leg­nagyobb örömünkre az önkor­mányzat teljes mellszélességgel a rendezvény mögé állt, a költsé­geket a város pályázati forrásból átvállalta. Szerettük volna a ven­déglátás egy magasabb színvo­nalát nyújtani, ezért nyitottuk a gourmet-udvart. A koncepció az volt, hogy a résztvevő öt étterem újragondolt libaételekkel jelent­kezzen, s ezáltal valódi gasztro­nómiai élményt nyújtson.- A fogadtatás várakozáson felüli volt - folytatja Keszthe­lyi Szabolcs. - A számunkra is hihetetlen érdeklődés jelezte: van igény Szekszárdon az ilyen jellegű rendezvényekre. Előze­tesen minden étterem 150-200 adag elő- és főétellel, valamint 100 adag desszerttel készült. Az érdeklődők számáról érkező hí­rek miatt egy héttel az esemény előtt emeltük meg az adagokat. A Márton nap délelőttjén a kisebbek gyerekprogramokon, kézművesfoglalkozásokon ve­hettek részt, a Vármegyeháza kiállítótermeiben Szűcs Zsu­zsanna múzeumpedagógus tár­latvezetésével Szent Márton és a ludak történetével ismerkedhet­tek meg az érdeklődők, és egy drámajátékon is részt vehettek. A megyeháza kertjében helyi termékekből tartottak bemu­tatót: a termelői piacon lekvár, méz, péksütemények, fűszerek, húsok és mézeskalács is kapható, kóstolható volt.-fi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom