Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-11-02 / 40. szám

2014. november 2. ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP porcelánbabákat akarok fotóz­ni, hanem alapvetően a sza­badtéri fényeket kihasználva. De volt már szépségszalontól is felkérésem, például idén nyáron Pécsről, ahonnan konkrétan azzal kerestek meg: „bejöttek a képeid”. Full beltér, a fényeket is nekem kellett összehoznom. Ez a megbízás teljesen idegen terep volt számomra, de meg voltak elégedve a munkámmal, én pe­dig állati jól éreztem magam. Éppen katalógus készül az em­lített fotósorozatból. Igyekszem promotálni magam, igy web- shopoknak is fényképezgetek. Esküvőkön, rendezvényeken maximum 1500 képet készí­tek, amelyből a legjobb 200-at válogatom ki. Modellfotózáson 3-400 képet csinálok: úgy va­gyok vele: inkább legyen 10 jó fotó, mint 30 középszerű. Na­gyon kritikus vagyok magam­mal.- A csapatépítés, rendezvény- szervezés is lassan megszokott terepévé válik...- Egy pécsi egyesület révén a pécsi hadkiegészítő parancs­noksággal közösen csapatépítő tréninget - „Harci túrát” - szer­veztünk Baranya megyei kö­zépiskolásoknak. Szekszárdon legutóbb a Buddha-szobor ki­állítás lebonyolításában vettem részt. A Tibet Európa Alapít­vánnyal tárgyaltunk, majd egy hétig tartott a kiállítás, amelyre nagyon büszke vagyok, hiszen több, mint 30 szobrot sikerült lehoznunk, a látogatottság pe­dig ezer fő felett volt.- Tarzi - honnan jött a becenév?- A középiskolában rövid- és középtávfutó voltam, atleti- záltam és szertornaedzések­re jártam. Jött egy szituáció: megláttam öt darab kötelet, gondoltam, mi lenne, ha végig­mennénk rajta, lengessük meg! Akkor kezdtek el tarzanozni. Kis módosulással, de rajtam ragadt. Gyimóthy Levente Kiállítás nyílik Fertőszögi Béláné emlékére In memóriám Fertőszögi Bé­láné címmel nyílt kiállítás szerdán a Babits Mihály Kul­turális Központ Agóra Művé­szetek Házában. Fertőszögi Béláné ének-rajz szakos pedagógus volt. Felké­szültsége, szakmai és oktatói munkája révén vált a Tolna Megyei Tanács Művelődési Osztálya művészeti előadójává. E beosztásában töltött 20 éve alatt a megye kulturális életének irányítója, meghatározó szemé­lyisége volt. Értőn fordult a népi kultúra tárgyi és szellemi értékeihez, kezdeményezte és támogatta a folklórjellegű fesztiválokat, rendezvényeket. Szorgalmaz­ta a zenei élet sokszínűségét, a zeneiskolák munkáját, a zenei versenyeket, a kórusmozgal­mat, s más zenei irányzatokat is. Ő maga alapító karnagya volt a Szekszárdi Pedagógus Kórus­nak, szorgalmazta a Szekszárdi Kamarazenekar megalakulását, és élete végéig menedzsere volt a Szekszárd Jazz Quartetnek. Kiállításokat szervezett, zsűri­zett, a megyében élő képzőmű­vészek ösztöndíjaira tett javas­latokat, kezdeményezte köztéri műalkotások megvalósítását, elhelyezését. Sok jeles és neves művészt, al­kotót nyert meg Tolna megyei közreműködésre. A megyei tanács átszervezése miatt 1990- ben Budapestre költözött, ahol előbb a Képcsarnok Vállaltnál dolgozott, majd a BÁV aukciós irodáját és Kortárs Galériáját vezette. Élete egyik legjelentősebb tevékenysége Borsos Miklós szobrászművész emlékének ápolása. Tolna megyével, Szek- szárddal sem szakította meg kapcsolatát: rendezvényeket lá­togatott, felkérésre kiállításokat nyitott meg, de a régi munka­társakat, barátokat sem felejtet­te el - vallott a 2013 novembe­rében, 75 éves korában elhunyt Fertőszögi Bélánéról dr. Méry Éva, a Művészetek Háza első igazgatója. Az Agóra Művészetek Házá­ban most megtekinthető kiál­lítás e gazdag életútnak kíván emléket állítani azon képző- és előadóművészek közreműkö­désével, akik ismerték és elis­merték Fertőszögi Béláné tevé­kenységét. A tárlatot - amely november 15-ig látogatható - dr. .Méry Éva, Lovas Henrik nyugalma­zott könyvtárigazgató és Baky Péter festőművész, a Művé­szetek Háza korábbi igazga­tója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A megnyitón köz­reműködött Földesi Lajos he­gedűművész, Lányi Péter zon­goraművész, dr. Hulin István (Szekszárd Jazz Quartet), Or­bán György előadóművész és a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus.-fl­A Liszt Ferenc Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara Szek­szárd testvérvárosában, Bie- tigheim-Bissingenben tölt­hette az elmúlt hetet. A zenekar partnerkapcsolat­ban áll Bietigheim-Bissingen város zeneiskolájának Ifjúsági Fúvószenekarával, melynek karnagya Sandra Kaltenbrunn. Bietigheim-Bissingen polgár- mestere fogadásunkkor büsz­ke volt a két város 25 éves, valamint a két zenekar 24 éves partnerkapcsolatára. A gyere­kek három alkalommal léphet­tek fel az ötnapos úton: kedden közös koncertet adott a két ze­nekar a Bietigheim-bissingeni Kronenzentrumban. Szerdán a helyi általános iskolásoknak zenéltek, majd csütörtökön a tripsdilli vidámparkban adtak térzenét. Ezekenkívül város­nézés és a stuttgarti Mercedes Benz Múzeum megtekintése színesítette programunkat. Kovács Zsolt - karnagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom