Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-10-12 / 37. szám

12 SZEKSZÁRDI VA§ARNAP 2014. október 12. CD-re vették Csillagné Szánthó Polixéna, Szekszárd hu mán bizottsá­gának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket október 5-én, vasárnap a Luther téri evangé­likus templomban rendezett protestáns-napi hangverse­nyen. A koncert, amely a Gárdo­nyi Zoltán Református Együttes közreműködésével zajlott, egy­ben lemezfelvétel is volt. A közönség a felvétel miatt a da­lok közötti tetszésnyilvánítás te­kintetében némileg szabályokhoz volt kötve, ennek ellenére valóban lélekemelő zenei rendezvénnyel gazdagodhatott. Lemle Zoltán Csokonai alkotói-díjas református lelkipásztor a koncertet megelőző áhítaton arról beszélt: a dicséret és a hálaadás egy gyökérből szárma­zik. Csillagné Szánthó Polixéna el­mondta: a kórus a minőséget kép­viseli városunkban. Örömadók, békekövetek ők - fogalmazott a bizottsági elnök. Gy.L. EVANGÉLIUM Gondtalanul vagy szabadabban? „Vénségetekig ugyanaz mara­dok, ősz korotokig én hordoz­lak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg." (Ézs46,4) Mindig arra vártam, Istenem, hogy éveim múltával majd egyre gondtalanabb napok köszöntenek rám. Reméltem, hogy tapasztaltabb leszek és az akadályokat magabiztos rutin­nal kikerülhetem. Csak vártam a jövőt fürkészve, hogy egyszer majd a nehézségek terhe nél­kül örülhetek szeretteimnek, s végezhetem tőled kapott mun­kámat. Utam közepét elhagyva, most be kell látnom: tévedtem - erre hiába várok! Abban is bíztam, hogy én változhatok: ha átalakíthatnám aggodalmas énem, talán majd könnyedebbé válók és nem látom gondnak a nehzséget. Fájó a felismerés: alaptermészetem szerint még mindig az a Péter vagyok, aki­nek ugyan van esélye a vizen járni, de csak a viharra tud fi­gyelni. Lelkes hősöd, aki ugyan a halálba is követne téged, de már az első akadálynál félelmei miatt megtorpan... De éveim múltával te sem változtál, Uram! És ha erre gon­dolok, újra éled reménységem és örömöm: “Vénségetekig ugyan­az maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én men­telek meg.” (Ézs 46,4) - mondod, és én erre gondolva kezdem ér­teni, hogy amiben van esélyem változni, gyarapodi, az irántad való bizalom. Engem horodozó szereteted az ami átemel nehéz­ségek kőfalain, kiszabadít félel­meim fogsából. Látod, Uram, gondtalanságra vágytam, pedig igazából a gondviselésedre ha­gyatkozó szabadságra volt iga­zán szükségém! Azt is látni vélem, Megváltó Uram, hogy erről a gondvise­lésről szóló szavaid, nem egy­szerűen jótanácsok. Te inkább egy csoda lehetőségét tártad elénk. Mert amiről a Hegyi­beszédben szólsz, az ellentéte a mi Édenkerten kívüli gon- doldokásmódunknak. Mi azt nézzük ami félelmet kelt: nem a derűlátásra, hanem a veszély figyelésére szakosodott tőled elszakadt idegrendszerünk. Te pedig Isten gyermekeinek szabadáságról beszélsz: a cso­da lehetőségét kínálod, hogy valóban azok legyünk - ke­gyelmed ádása, Lelked ural­ma alatt. Pártfogó, Vigasztaló Uram! Most veled indulok to­vább és hálát adok azért, hogy- a még nekem adatott időben- a te gyermekeid szabadsá­gának útját tanulgathatom. Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész §ZeLeKTÍV> JfíT§2Ót1fÍ2 8fi8iTé Miti-rfhy KtiutiRfiuí központ . ReNpezvöNyTepeM 2014. OKTÓT©ei* II. äZOMSflT, 9.00 ÓRfl 9.00-11.00 .Sttltktiv kézművesedé«' ajándéktárgyak készítése szelektív anyagok felhasználásával, Gulyás Éva kézművessel és a Kids Club Nyelviskola közreműködésével 11.00 Kovács Gábor muzsikus szelektív anyagokból készült hangszerkészltéssel egybekötött hangszerbemutatója 9.00-13 00 .Zsákolj te isi" Szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékos feladatok az Allsca Terra Kft. munkatársainak közreműködésével Belépő: 1200 Ft Klsérőjegy: 600 Ft 3 éves kor alatt 500 Ft Váltócipő használata ajá inti HABI I S OKTÓBER 25. 19:00 GARAY ÉLMÉNYPINCE (7100. SZEKSZÁRD. GARAY TÉR 19.) AZ EST SORÁN FELSZOLGÁLT BOROK: Düzsi Tamás és Családia Pincészet Kékfrankos Rosé 2013 Esztfrbauer Borászat Fuxii 2013 Vida Családi Borbirtok Örectókék Kadarkája 2012 VESZTFRGOMRI PINCE BIKAVÉR 2009 Sárosdi pince Cabernet Sauvignon 2011 Jegyvásárlás a szabad helyek függvényében csak elővételben! TEL: 06 20 215 93 % E-MAIL: GARAYPINCE60CARAYPINCE.HU úti Ép A. 1QÉY1 II /cA WWW.GARAYPINCE.Hll DÉLC.I CE. ri/TCJ f» facebookliu/versek l kaveszunelinfo I II youtube.com/kvszunet

Next

/
Oldalképek
Tartalom