Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-10-12 / 37. szám
2014. október 12. ^ SZEKSZÁRDI VASARMP A tömbházak lakói is kedvelik a szelektívet Folytatódik városunkban a szelektív hulladékgyűjtés: legutóbb a Kölcsey lakótelepen helyezett el a szekszárdi önkormányzat az Alisca Terra Kft. által két új, 1110 literes hulladékgyűjtő edényt a PET-palackok, illetve a papírszemét számára és egy harmadik, 240 literes edény is kihelyezésre került az üvegek gyűjtésére. A telepítésről október 6-án, a Kölcsey lakótelep Tinódi utca felőli oldalán sajtótájékoztató keretében számolt be Ács Rezső és dr. Haag Éva alpolgármesterek, illetve Artim Andrásné, az Alisca Terra Kft. vezetője. Ács Rezső elmondta: az önkormányzat még a nyár folyamán bejelentette, hogy kiterjesztenék az egész városra a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés rendszerét. A program a családi- és a sorházas övezetekben már korábban elindult, a lakótelepeket a nyáron kapcsolták be a rendszerbe. A beruházás - ismertette a részleteket az alpolgármester- összesen 8 millió forintjába került az Alisca Terrának, amelyet a cég teljes egészében saját forrásaiból fedezett. Amint azt megtudhattuk, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés október közepére teljes lefedettségűvé válik, miután a nyáron 50 szigetet « alakítottak ki, most pedig további s 30 kerül kihelyezésre. A 60 már működő gyűjtőszi- | gettói függetlenül úgy vélték ö az önkormányzatnál, hogy 2 ha „közelebb viszik” a lakókhoz a rendszert, még nagyobb mennyiségben tudják majd szelektíven gyűjteni a hulladékot - jegyezte meg Ács Rezső. A program környezetvédelmi szempontból sem mellékes, mivel az így összeszedett hulladékmennyiség nem kerül a válogatóműbe, és ezzel a lerakó élettartama növekszik. A város idén szeptember végéig 1300 tonna szelektív hulladékot gyűjtött be Szekszárd közigazgatási területéről, amelyből látható, hogy az akció elérte célját. A következő hónapokban az önkormányzat a gyűjtőedények környezetét is szebbé teszi: a szigeteket bekerítik, így nem csak esztétikailag lesz szebb, hanem a zárt helyből következően a guberálók nem rángathatják ki a szemetet és a szél sem fújja szét: csupán azok közelíthetik meg az edényeket, akik helyben laknak. Dr. Haag Éva, aki alpolgármesterként a körzet képviselője is, emlékeztetett: a lakóktól többször érkezett jelzés arra vonatkozóan, hogy a hulladékgyűjtők idő előtt megtelnek, ezért bővítse a város azok körét. Dr. Haag Éva reményét fejezte ki, hogy így valamennyi lakó megelégedésére sikerült a legjobb helyeket kiválasztani az edényeknek, hiszen a város célja továbbra is az, hogy az emberek kényelmesen érezzék magukat lakókörnyezetükben. A cég vezetője, Artim Andrásné szerint a szelektív gyűjtés népszerű a társasházaknál is, várható újabb gyűjtőedények kihelyezése. A nemrég a Fecskeház mellett átadott közösségi kerttel kapcsolatban pedig megtudhattuk: a parcellák már be is teltek, így a város és a cég máris gondolkodhat az új helyszíneken. Gy. L. Burkolatot cseréltek, járdalapoztak a Tartsay lakótelepen Az út- és járdaépítési és felújítási programban az elmúlt négy esztendőben 9,5 km- nyi út és több mint 15 km-nyi járdaszakasz készült el Szek- szárdon 500 millió forintot meghaladó értékben. Kedden délelőtt a Tartsay lakótelepen, az ABC szomszédságában tartott sajtótájékoztatón Ács Rezső alpolgármester és a 8. körzet önkormányzati képviselője, Máté Péter ennek a munkának egy újabb fázisáról beszélt. Máté Péter kiemelte: a körzetben több mint egy kilométer hosszban újították fel a 15-30 éves járdákat, szegélyeket. A munka legutóbbi - mintegy kétmillió forintból elkészült - részében a Tartsay lakótelep négy háztömbje előtt cserélték a burkolatokat és járdalapokkal rakták ki a házak között a lakók, illetve a vasútállomásra, buszpályaudvarra igyekvők által kitaposott gyalogutat. Máté Péter a járdák, utak állapotának javítása mellett a következő időszakban a körzet hatalmas fáinak gondozására is hangsúlyt kíván fektetni. Ács Rezső alpolgármester szerint az intenzív járda- és útfelújítást a következő ön- kormányzati ciklusban is folytatni kell, és kiemelt figyelmet kell fordítani a csapadékvíz-elvezetési gondok megoldására is, valamint a lakótelepen élők életkörülményeinek javítására. SZV