Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-09-07 / 32. szám

SZEKSZÁRDI ÍA§AKIAP 2014. szeptember 7, Megérkeztek a kínaiak a Szekszárd AC-hez Megérkezett a szekszárdi női asztalitenisz szakosztályhoz az a két kínai sportember, akik a tervek szerint hosz- szabb távon szekszárdi lakos­sá is válnak, segítve a szak­osztályt rendkívül nagyívű terveinek megvalósításában. Mindez nagyobb hírértékkel bírt, mint az év első meccse a közép-európai liga csapat- bajnokságában - ami azért szintén fontos. Az osztrák Linz AG látogatott Szekszárdra, ami papíron ko­moly meccset ígért, de a másfél­órás késéssel, létszámhiányosán érkező vendégcsapat egyoldalúvá tette a meccset. Egy fiatal kínaival és egy cseh lánnyal érkeztek, így a harmadik játékos hiányában valójában három pont előnyt ad­tak a szekszárdi csapatnak, amely Lovas Petra-Szvitacs Alexa-Ma- dacki Mirella összeállításban állt asztalhoz. Nie Wei, a 28 éves, Szekszárd­ra igazolt kínai játékos Han Baw Feng - immár szekszárdi - edző társaságában szintén ott ült a hazai játékosok között, ám Türei Ferenc újdonsült vezető­edző nem számolt volna vele ezen a meccsen, mert Szvitacs Alexának és Madacki Mirellá- nak akart mindenképpen já­téklehetőséget adni. Kíváncsi volt, mire megy az elmúlt évek Szekszárdjának két fontos já­tékosa az osztrák színekben pingpongozó, nemzetközi kö­zépszintet képviselő fiatal kínai és a tehetséges támadóstílusú cseh játékos ellen. Jelentjük, élvezetes, helyen­ként igen szoros, nagy csatákban egy kivétellel a Szekszárdi AC nyerte a meccseket, beleértve a nyitómeccsnek számító párost is, amit a Lovas-Szvitacs duó játszott. Az egyetlen győzelmét a Linz AG Madacki ellen szerezte.- Lovas Petra játéka, képességei alapvetően eldöntötték a meccset a javunkra, de ahhoz, hogy gyor­san és fölényesen meglegyen 6-1 - re ez a szezonnyitó meccs, az kel­lett, hogy megoldja a másik két játékosunk is a feladatot a hason­ló képességű ellenfelekkel szem­ben - értékelt Türei. Hozzátette: - Nagy valószínűséggel ebben a versenysorozatban, a Klubcsa­patok Szuperligájában a magyar játékosok kapnak szerepet, a két kínaira a hazai Extraligában és a Bajnokok Ligájában számítunk. Nie Wei hosszú, fárasztó utazás után a meccs előtti napokban érkezett hozzánk, kisebb kézsé­rüléssel bajlódik, ezért sem akar­tam játszatni ezen a nagyon is nyerhetőnek látszó mérkőzésen. Han Baw Feng edző viszont bekapcsolódott a meccsbe, ta­nácsokat adott új, szekszárdi klubja játékosainak. Neki nem kell különösebben akklimati- zálódnia: az 51 éves edző 1991 és 2000 között már dolgozott hazánkban a magyar férfi válo­gatott mellett.- Szerettem Magyarországon élni, sok ismerősöm, edző- és sportvezető barátom lett itt, ezért örömmel tértem visz- sza Vancouverből. Szekszárdon szép feladat vár ránk. Szeret­nék sokáig maradni és persze bizonyítani is úgy az utánpót­lásnál, mint a felnőtt csapatnál - mondta a kínai edző. Kérdé­sünkre, miszerint mit kell más­ként csinálnunk ahhoz, hogy asztalitenisz-teljesítményben még közelebb kerüljünk az ázsiaiakhoz, Feng azt válaszol­ta: - A hosszabb, intenzívebb edzések, a fokozatosan elsajátí­tott, folyamatosan számon kért helyes technika beidegződése és a lábmunka fejlesztése egya­ránt nagyon fontos. Ha valame­lyik elmarad, az lemaradáshoz vezethet - hallottuk az ázsiai szakembertől, aki csak jókat mondott a vele együtt érkezett, még sikerre éhes Nie Weiről. A sportoló szerinte a SZAC csak meccsekre járó nagy sztárjá­nál, az aktuális Európa-bajnok svéd-kínai Li Fennél is jobb le­het - már csak azért is, mert tíz évvel fiatalabb... B. Gy. Duatlon megyei diákolimpia és nyílt verseny A már jól bevált helyszínen, a Szekszárdi Sport- és Sza­badidőközpontnál kerül sor duatlon sportágban (futás, kerékpár, futás) a megyei di­ákolimpiára szeptember 13- án, szombaton. A megméret­tetés egyúttal nyílt verseny is lesz, amelyen mindenki elindulhat, ha kedvet és kel­lő erőnlétet érez magában az átlagemberhez igazított táv­ok teljesítésére. A rendező Szekszárdi Dyna­mic TC az 5-8 éves újoncoktól a veteránokig terjedő hat kor­csoportban igyekszik minden sportkedvelő kedvében járni. A szervezőbizottság szep­tember 10-ig (szerda) fogadja az előnevezéseket, amelynek a díja a nyílt versenyen 700 forint, helyszíni nevezés esetén 1000 fo­rint. Elektronikus úton az alábbi email címen lehet jelentkezni: szelne.agnes@dynamictc.hu A szokásos színes kavalkáddal járó nagyszabású duatlon ver­senysorozat első rajtja a Szekszárdi Sport- és Szabadidőközpont előtti téren várhatóan 9 órakor lesz. A korcsoportok szerinti versenytávok az alábbiak szerint alakulnak: Újonc 1., I. korcsoport 500 m - 2 km - 250 m Újonc 2., II. korcsoport 1 km - 3 km - 500 m Gyermek, III. korcsoport 1 km - 3 km - 500 m Serdülő, IV. korcsoport 2 km - 6 km - 1 km Ifi, V. korcsoport 3 km-9 km - 1,5 km Junior, VI. korcsoport 3 km - 9 km - 1,5 km Felnőtt I. 3 km - 9 km -1,5 km Felnőtt II. 3km-9km- 1,5 km Szenior 3 km - 9 km - 1,5 km Veterán 3 km - 9 km - 1,5 km

Next

/
Oldalképek
Tartalom