Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-09-07 / 32. szám
2014. szeptember 7. r SZEKSZÁRDI VASARNAP Becsöngettek 260 első osztályos diák kezdte meg általános iskolai szinten tanulmányait városunkban szeptember elsejével, közülük 247 szekszárdi - tudhattuk meg Gerzsei Pétertől, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KUK) szekszárdi tankerületének igazgatójától. történik meg - tette hozzá az elmondottakhoz a tankerületi igazgató, aki egyben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről is szólt. Mint mondta, a rendszer 2013. szeptember 1-jei bevezetését követően immár harmadik alkalommal növekszik generálisan a pedagógusok bére. A KLIK vezetője elmondta: a városi általános és középiskolákban összesen 5084 tanuló számára csengettek be az első őszi napon. 2300 diák más településről jár be a megyeszékhelyre, nagy részük a szakképző iskolákban okosodik. A számadatokon túl a tanerők új feladatairól is érdeklődtünk: e tekintetben Kocsis Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal oktatási főosztályvezetője válaszolt kérdéseinkre. A jelenlegi és az előző tanév tanárok és tanulók számára hozott változásai tekintetében Gerzsei Péter felhívta a figyelmet arra: a mindennapos testnevelés, a hit- és erkölcstan oktatásának bevezetése, továbbá az új kerettanterv életbe lépése új elem, de a tankönyvellátás ésszerűsítése, valamint a diákok számára aló óráig kötelező iskolában tartózkodás is új szemléletet tükröz. Csakúgy, mint a középiskolai diákok számára előírt közösségi szolgálat és a Híd-programok. A felsorolt új feladatok felmenő rendszerű bevezetése a 2014/15. tanévben A pedagógusok új feladatairól Kocsis Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztályának vezetője közölte: e területen új elemként például a sajátos nevelési igényű gyermekek intézményváltásához kapcsolódó integrált, elektronikus, nyomon követő rendszer bevezetése jelent meg. Az általános iskolák 2014. október 10-ig mérik fel azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések, illetve a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban szükséges a későbbiekben támogatni (diagnosztikus fejlődésvizsgálat - DIFER). A kormányzat ebben az évben tervezi országos mérés, értékelés keretében megvizsgálni (kompetencia-mérés 2015 májusában) a szövegértési és a matematikai eszköztudás fejlődését a hatodik, a nyolcadik, valamint a tizedik évfolyamon, valamennyi tanulót illetően. A legelső tanfelügyeleti, pedagógiai-szakmai ellenőrzések 2015 januárjától kezdődnek, zömmel annál a 18 ezer pedagógusnál, akik bekerültek a pedagógus minősítési tervbe. Az ellenőrzés megyénkben több mint 700 pedagógust érint. Újdonságot jelent az osztálytermi gyakorlatok során az új típusú kísérleti tankönyvek kipróbálása is, de a kötelező mindennapos testnevelés bevezetése az általános és középiskolai szinten az 1., 2., 3., 5., 6., 7„ 9., 10., illetve all. évfolyamokon is változást hoz - tájékoztatott Kocsis Csaba, aki a hit- és erkölcstan bevezetésével kapcsolatosan közölte: az állami általános iskolákban 2013. szeptember 1-jétől volt kötelező bevezetni felmenő rendszerben az erkölcstant, vagy a helyette választható hit- és erkölcstan oktatását, amely tantárgyakat az idei tanévtől már az 1., 2., 5., és 6. évfolyamokon, a hat évfolyammal működő gimnáziumokban ugyanakkor a 7., 8. évfolyamokon kell megtartani. veket térítésmentesen biztosítja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI). Az újgenerációs tankönyveket egyébként ősztől 126 iskola és 966 - önként erre a feladatra jelentkező - pedagógus használja. Amint arról a KLIK-től, illetve a megyei kormányhivatal oktatási osztályától is értesültünk, a pedagógus előmeneteli rendszer bevezetése értelmében -2013. szeptember elsejétől - a pedagógus munkakörben foglalkoztatott személyek minősítő vizsga és minősítési eljárás keretében elnyert minősítés alapján különböző fokozatokat érhetnek el (gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, illetve kutatótanár). Kocsis Csaba a rendszerrel kapcsolatban megjegyezte: a pedagógus II.-ig terjedő fokozatok elérése kötelező. A minősítési rendszer bevezetése tekintetében 2015 januárjától az előmeneteli rendszerben egyik A szeptemberi béremeléssel - tudatta a megyei főosztályvezető - átlagosan újabb 5-12 ezer forinttal emelkedik a pedagógus társadalom bére, amellyel a pályakezdők így 165 ezer, a legidősebb pedagógusok pedig akár bruttó 300 ezer forint felett is kereshetnek, ám az alapfizetéseken túl ismételten növekednek a pótlékok is. A családok számára újdonság, hogy a megújuló tankönyvek többségét önköltségi áron (kötetenként nagyjából 350-400 Ft), míg a szakiskolai kísérleti közismereti tankönyfokozatból a másikba történő előrelépést pedagógiai-szakmai tanfelügyeleti ellenőrzés előzheti meg - tette hozzá az elmondottakhoz a főosztályvezető, aki kitért arra is: a 2013. szeptember elsejével életbe lépett új pedagógus bértábla bevezetésével három évenként eggyel magasabb fizetési kategóriába léphetnek a tanerők - ám ez nem fokozatot jelent. Lényeges változást jelent mindemellett az alkotói szabadság lehetősége is és a nyugdíj előtt állók munkaidejének csökkentése. Gy. L.