Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-08-31 / 31. szám
2014. augusztus 31. Tankönyv van Az utóbbi másfél-két hónapban egyesek kongatták a vészharangot: akadozni fog a tankönyvek kiszállítása, nem kapják meg tanévkezdésre a diákok a szükséges köteteket. Szekszárd három, általunk találomra kiválasztott oktatási intézményében azonban semmilyen jel nem utalt hiányosságokra. Az új, kísérleti tankönyvek ügyében pozitív tapasztalataik vannak a tanerőknek. A gimnáziumokban egyébként a kilencedikes tankönyvek lényegesen olcsóbbak lettek. Elsőként a Garay János Gimnázium igazgatója, Heilmann Józsefhé számolt be a könyvek megérkezésének körülményeiről. Amint arra rávilágított, lényeges változás nem volt a tavalyi könyvszállításhoz képest: úgy tavaly, mint az idén augusztus közepén érkeztek meg a tankönyvek, amelyeket rendben el is juttatott az állam a gimnáziumba. Egy-egy tankönyv még nyilván még nem ért célba, de ez elő szokott fordulni és minimális az összmennyiséghez képest - közölte az igazgató. Egy átlagos tankönyvcsomag ára az előző évekhez képest olcsóbb lett, vagy stagnál, hiszen 30.450 forint adható gyermekenként a munkavállalónak iskolakezdési támogatás címen 2014-ben. Ez a béren kívüli juttatás csak azokat a szülőket illeti, akik iskolás gyermeket nevelnek. Iskolakezdési támogatásként olyan utalvány adható, amely az év végéig felhasználható tankönyv, taneszköz és ruházat vásárlására. Az utalványt közvetlenül a pénztári fizetésnél kell felhasználni, utólag nincs lehetőség számla elszámolására. Az utalvány értéke több iskolás gyermek esetén többszöröződhet. Feltétele, hogy a támogatásban részesülő alkalmazott vagy házastársa gyermekei után családi pótlékra legyen jogosult. A támogatásban mindkét csaláSZEKSZÁRDI MSAWKIAP cirkusz nincs a kísérleti tankönyvek darabonként 400-500 forintba kerülnek. A kötetek ugyanakkor ingyenesen is igényelhetők: a soron következő tanévre a Garayban 131 tanuló részéről merült fel ilyen irányú igény. Számukra részben használt tankönyvekből, illetve fejenkénti 12 ezer forintos támogatásból oldottuk meg a tankönyvekhez jutást - tette hozzá Heilmann Józsefné. Az sem mellékes - tudatta - hogy az első két évfolyam tanulóinak már ingyenes a tankönyv.- A kísérleti tankönyvtől mi is tartottunk, ám pozitív volt a kollégák benyomása - ismertette a véleményeket a gimnázium igazgatója. di pótlékra jogosult szülő részesülhet még akkor is, ha a szülők egy munkahelyen dolgoznak. Az a szülő is kaphat iskolakezdési támogatást, akinek a gyermeke már elballagott az óvodából és szeptemberben kezdi az általános iskola első osztályát. Az iskolakezdési támogatás a kirendelt alkalmazottaknak és a társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjának is adható. A juttatás után a munkáltató fizeti a közterheket: 16 százalék személyi jövedelemadót (szja) és 14 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho). Ha a támogatás meghaladja a 30.450 forintot, a többlet után 27 százalékos egész- ségügyi hozzájárulást kell fizetnie a munkáltatónak. SZV/NAV A Garay Gimnáziumban egyébként idén öt új évfolyam indul összesen 126 nebulóval. A kilencedikes évfolyamban a kísérleti tankönyvek 9000 forintba kerülnek: ahol egy tankönyv korábban 2500 forint volt, ott most 500 forintos áron érhető el. A Garay János Általános Iskolában az alsó tagozat igazgatóhelyettesét, Ballabásné Deli Zsuzsannát faggattuk a tankönyvek érkeztéről: ő szintén arról számolt be, hogy minden probléma nélkül zajlott, a tankönyvkiadókon múló szokásos apró hiányosságoktól eltekintve. Az alsó- és felső tagozatnak szánt kötetek döntő részét már átvették. Itt is - a gimnáziumhoz hasonlóan - az első és második évfolyamosok ingyen jutnak a kötetekhez, melyen túl (szociális alapon) rengetegen ingyen kapják kézhez azokat. Az iskola nemrég felkérést kapott az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettől (OFI) az új tankönyvek tesztelésére. Az első és második évfolyamon tanító pedagógusok tapasztalataikról a fejlesztőknek referálnak, szakmai konzultációkon kifejtve véleményüket. Ballabásné úgy véli: fontos, hogy ne százféle tankönyv, sokkal inkább kevesebb, de jó minőségű legyen a piacon. Hozzátette: az elsős kísérleti köteteket ő maga és pedagógus kollegái is kifejezetten jónak tartják. Gondok - ahogy értesültek - csupán a középiskolás kötetek tartalmával voltak, amelyet szintén orvosoltak már központilag. Harmadik állomásunk a Babits Mihály Általános Iskola volt, ahol Pappné Kutas Annamária igazgató állt rendelkezésünkre. Ő is arról számolt be, hogy már augusztus 7-én tételesen átvették a kötetek döntő részét, méghozzá oly módon, hogy a leszállítást rendőrségi logisztikai biztosítás mellett a posta végezte.- Olyan előfordul, hogy a csomagból hiányzik egy-egy könyv, de ez a hiányosság a kiadón múlt, mivel nem készítette el időre az egyes könyveket - jegyezte meg az igazgató, majd közölte: volt már máskor is ilyen. Az intézmény egyelőre nem rendelt kísérleti tankönyveket. Tisztában vannak azok lényegesen kedvezményesebb voltával, azonban - mint az igazgató mondta - az iskola „nem volt be- vállalós”, inkább kivár egy évet, amíg a kollégák megismerik az új, OFI-s tankönyveket. A rászoruló családok egyébként ingyen megkapták a köteteket, akik pedig megvásárolták, azok is határidőre, csekken befizették. Az igazgatótól megtudhattuk azt is, négy évig ugyanaz a tankönyvcsalád igényelhető ingyenesen. „Akik tavaly elsősök voltak, azok jártak a legjobban, hiszen ők még vadonatúj tankönyvet lapozgathatnak egész nyolcadik osztályig, míg az utánuk következők használt könyvekből tanulnak” - jegyezte meg Pappné, ugyanakkor hozzátette: a szülők idén szinte új állapotban adták vissza a tankönyveket. A Babits Iskola szintén két, 25-25 fős osztályt indít, angol informatika, valamint német nemzetiségi nyelvi képzéssel. Gy.L.