Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-08-24 / 30. szám
■ _ SZEKSZÁRDI VASARMAP 2014. augusztus 24. Dusanics, Singleton és Zele távozásával sem esik szét a sikercsapat A kissé hosszúra nyúlt szünet után, jövő héten már női kosarasainknál is megkezdődik a hétközi munka, e hónap másodikfelében pedig el is kezdődik a női bajnokság. Annyit már lehet tudni, hogy nem lesz akkora kavarás, mint tavaly, amikor az első öt a közös szlovák-magyar bajnokságban játszott februárig és a maradék négy, plusz a novemberben hozzá csatlakozó Győr alkotta az NB I A-csopor- tot... Ha a napokban nem lép vissza senki, akkor 10 csapatos lesz a női NB l-es A-csoportos bajnokság - alapszakasszal és nyilván megnyújtott play offal. Az Atomerőmű KSC Szekszárd, mint ismeretes, remek tavaszi sorozattal, az Uniqa Győr kétszeri legyőzésével fennállása második legjobb bajnoki szereplését produkálva az ötödik helyen zárta a tavalyi szezont. Eufórikus hangulatban búcsúztak egymástól a játékosok, s minden jel arra utalt, hogy a csapat együtt marad. Ám ez a dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz így. Merthogy a szerb Dusanics, az amerikai Singleton és a tavalyi csapat legjobb játékosának számító, a magyar felnőtt válogatottban is bemutatkozó Zele Dorina ugyanis távozott - ez utóbbi még nem egészen biztos, ám kosaras berkekben kész tényként kezelik, sőt, a zalaegerszegi klub (ZTE NKK) hivatalos oldala is erről írt.- Zele Dorinát még csaknem egyéves szerződés köti hozzánk, s a kontraktus egyik zárórendelkezése szerint közös megegyezés kell ahhoz, hogy eligazolhasson, azaz a mi beleegyezésünk is kell - mondta Herr Péter, a KSC Szekszárd ügyvezetője. - Hangsúlyozom, nem vagyunk ellene, hogy oda menjen, ahol jobban boldogulhat, de... Nálunk lett belőle valaki az itt töltött három év alatt. Itt kapott lehetőséget a megszűnt Szolnoktól érkezvén, itt épült fel az egy évig tartó sérüléséből, hűséget fogadott azzal, hogy 2013-ban két évet aláírt. Az eger- szegi ajánlat nyilván hűtlenné tette, amin persze nincs mit csodálkozni.- Nyilván azt szeretné a KSC, hogy fizessen érte a ZTE. Ám a kosárlabdában - a Szekszárdot és a Vasast leszámítva - havi több ezer eurót is kifizetnek egy-egy jobb játékosnak, míg ha átigazolási díjról van szó, az alól még a tehetősek is ki akarnak bújni.- Ez ebben az esetben is igaz lehet. Meglátjuk, hogy meg tudunk-e egyezni és ezzel elkerülni a dolog jogi útra terelését.- Mi az „ára” Zelének?- Két-három millióért már holnap kiadnánk a játékengedélyét. Megjegyzem, mi is szerettünk volna egy élő szerződéssel bíró játékost leigazolni, nevezetesen Kobolákot a Ceglédből, és nagyjából ennyiért vihettük volna, végül - más okokból is - elálltunk a játékos megvásárlásától. Úgy tűnik, tehát, hogy Zele így vagy úgy, de távozik és vele nehezen pótolható fiatal játékost veszít a klub. Az ügyvezető azonban nem aggódik emiatt.- A 190 centis, a Vasasban magát alapjátékossá kinövő fiatal Fejes Fruzsinát a magas bedobó posztra már leigazoltuk. Ha sikerül megegyeznünk a szerb kiszemelttel, Maja Skoriccsal, akit kitűnő kulcsemberünk, Maja Scsekics menedzsere ajánlott be nekünk, akkor úgy érzem, hogy nem leszünk gyengébbek a Zele-Singleton-Du- sanics hármas távozásával. Hogy a 3-4-es poszton bevethető Skorics milyen játékos - arról legyen elég annyi, hogy különböző európai kupákban szereplő csapatokkal áll tárgyalásban és amennyiben nem megy külföldre, a menedzsere tájékoztatása szerint, hozzánk fog jönni - jegyezte meg az ügyvezető. Ha mégsem, akkor a bajnoki rajtig igazolni, jobban mondva erősíteni fog a KSC Szekszárd. Kell is, mert az 5-8. helyekért küzdők közül a ZTE és az MTK is jelentősen erősítette csapatát.- Mi nem lettünk gazdagabbak azzal, hogy a parádés ötödik helyen zártunk. De a mai helyzetben már annak is örülnünk kell, hogy kigazdálkodhatóan csökken a büdzsé. Mi azt, amit ígérünk, meg is adjuk a játékosoknak, míg máshol a csábító összeg nem egy esetben ígéret marad. Bízunk a saját nevelésű játékosainkban, a Studer-testvérekben és a többiekben is, akik a keretet alkotják. Az ő fejlődésük a záloga annak, hogy esetleg kisebb büdzséből is lehet esélyünk arra, hogy újra az ötödik helyért játszhassunk - adott hangot optimizmusának Herr Péter. B. Gy. Bajáról Szekszárdra futottak Ezúttal nem a legrövidebb, mintegy 40 kilométeres útvonalon rendeztek futóversenyt Szekszárd és Baja között, hanem 81 km-t kellett teljesíteni egyénileg, párban, csapatban, vagy kerékpáros kísérőként. A táv megegyezett a híres-hírhedt görögországi Spartathlon, az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres erőpróba első, a görög főváros és a korinthoszi-szoros közötti szakaszának hosszával. A verseny jelentős részén közúti forgalomtól elzárt területen, ár- vízvédelmi töltéseken haladtak a futók és kerékpárosok. A viadal fő távja a 81 km-es ultramaratoni volt, melyen 11 női és 37 férfi egyéni induló állt rajthoz, s mindössze egy futónak kellett feladnia a küzdelmet. A hosszú távot párban, valamint három-, négy- és ötfős csapatokban is teljesítették, de lehetőség volt a klasszikus maratoni is futni. A rajtot a bajai Pe- tőfi-szigeten, az evezőscentrumnál jelölték ki, ezt követően a Duna árvízvédelmi töltésén, a Szent László-hídon, majd Gerjen, Fadd, Tolna és Bogyiszló érintésével a Sió árvízvédelmi töltésén keresztül érkeztek Szekszárdra a futók. A városi sportcsarnoknál kijelölt célba elsőként Simonyi Balázs érkezett 6:30-as idővel. A 34 esztendős budapesti fiatalember civilben szinkronszínész, operatőr (több kisjáték-, dokumentum- és reklámfilm atyja) és fotós. Amatőr hosszú távú futóként teljesítette már az Ultrabalatont, a Spartathlont, de futott már maratoni New Yorkban és Bostonban is. A férfi győztest nem egészen két perccel később követte a női első, Lubics Szilvia, a 40 esztendős hosszútávfutó és ultramara- tonista, ötszörös magyar bajnok és háromszoros spártai hősnő. Szilvia civilben fogorvos, három gyermek édesanyja, 2011-ben az év ultrafutójának választották Magyarországon, miután megnyerte az Ultrabalatont és a Spar- tathlonon sem talált legyőzőre. Görögországban tavaly új egyéni csúccsal (28:03:04) másodszor is a női verseny legjobbja lett. A valóban embert próbáló viadalon minden szintidőn (11 óra) belül teljesítő egyéni versenyző és csapattag befutóérmet kapott, a 9:30 órán belül (az Athén-Korint- hosz limitidő a Spartathlonon) befutók pedig egy-egy exkluzív oklevéllel is gazdagodtak. Az abszolút verseny első három női és férfi egyéni versenyzője ezen felül egy-egy serleget is hazavihetett.-flEredmények: Egyéni, nők: 1. Lubics Szilvia 6:30:17 óra, 2. Enyediné Dobai Henriett 7:31:57,3. Huzsvay Edit 7:39:54. Férfiak: 1. Simonyi Balázs 6:28:37,2. Pula Tamás 6:50:52, 3. Vaczkó Zsolt 6:54:45. Párban: 1. Túri Tünde, Túri Márton 7:23:58. Váltók, háromfős: 1. Papp János, Papp János, Szentesi Péter 6:42:46. Négyfős: 1. Duklesz Mihály, Sebestyén Linda, Erdélyi László, Fülöp Péter 7:02:46. Ötfős: 1. Borsné Molnár Brigitta, Szuprics Ferenc, Vajda János, Rottler Zoltán, Egri István 7:00:07. Maraton: 1. Orbán Árpád 4:21:06. Kerékpár: 1. Gálicz Boglárka 7:01:34.