Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-05-18 / 18. szám

„ SZEKSZÁRDI VASARiAP 2014. május 18. A Videoton II. ellen megtört az UFC nyeretlenségi sorozata Megszakadt a Tolle UFC Szekszárd tavaly november óta tartó, már-már kínos nyeretlenségi sorozata. A kö­zépmezőny rapszodikus szereplése miatt„csak"öt helyet csúszott visz- sza az UFC a tabellán: az őszi ötö­dikről a tizedikre estek vissza, most, a 27. fordulóban pedig a Videoton II. elleni hazai győzelemmel (1-0) egy hellyel lépett előre a tabellán Kvanduk János együttese. Harmincegy ponttal, három forduló­val a zárás előtt öt pont előnye van a csapatnak a kiesőzónával szemben és nyolcpontos hátránya a 7. Gyulával szemben. Ha a csapat a bajnokságból hátralevő mindhárom mérkőzését megnyeri (e hétvégén Baján, majd a Gyula ellen és netán a Dabasnak is visszavág az őszi zárófordulóban el­szenvedett vereségért), akkor is a 8. lehet a legjobb helyezés. A Videoton II-ben egészen fiatal, az osztály szintjén képzett, tapasztalt kül­földi és magyar játékosokat küldenek pályára. A csapat ott van az élmezőny­ben, a negyedik helyen, és még ver­senyben van a Budapest Honvéd má­sodik csapatával a harmadik helyért. Szekszárdon is a győzelem igényé­vel lépett pályára, de ezzel kockáztatta a vereséget is. Merthogy az UFC csa­társorába visszatértek az elmúlt hetek­ben sérüléssel bajlódó Márk-testvérek (Krisztián és Attila) - pedig egyikőjük meccs közben kiújuló sérülés, a mási­kuk pedig egy kiállítás miatti kénysze­rű csere következtében most sem tud­ta végigjátszani a mérkőzést. Ezzel párhuzamosan a védelem kö­zepére hosszú rehabilitációja után visszatérő, rutinos Tóth Péter a hátsó játék stabilizációjához is hozzájárult, merthogy Márton Erikkel, a jelenlegi UFC legnagyobb értékének tekinthe­tő, több poszton is bevethető saját ne­velésű játékosával igen stabil duót al­kottak a kapu előtt. Hogy mégsem rezzent meg ezen a mérkőzésen egyszer sem a szekszárdi kapu hálója, az - a már említett szer­vezett védekezés mellett - a bő egy éves sérülés és két műtét utáni távol­iét, illetve a nagyszerű kapuvédő, Ko­vács Balázs eligazolása után újra első számú kapussá vált Horváth Bálint­nak köszönhető elsősorban. A kosaras termetű kapus jól időzített kifutásaival legalább 6-7 alkalommal, meleg hely­zetekben volt korlátlan ura a légtérnek, de a vonalon maradva is közeli lövést hárított, vagy kivetődve tisztázott - a győzelemért nem kímélve még min­dig fájós térdét sem. Az utolsó negyed órában, Rátkai kiállítását követően ne­hezedett a legnagyobb nyomás a szek­szárdi kapura, s a legkritikusabb pilla­natokban nagy szükség volt egy biztos kezű hálóőrre.- Ezek a legszebb győzelmek, az erős csapatok ellen kiszenvedett 1-0- ák - mondta a találkozó lefújását kö­vetően Horváth Bálint. - Nagyon örü­lök a visszatérésnek, annak, hogy ilyen fontos meccsen, ennyire koncentrált játékkal sikerült nyernünk, és persze annak is, hogy ennyi kihagyás után így ment a védés - tette hozzá a szerény le­gény, akinek pályafutása egészen fiata­lon a szekszárdi klubnál indult, és nagy valószínűséggel itt is fejeződik majd be, remélhetőleg hosszú évek múlva. - Csak a térdem bírja még sokáig. Ilyen szempontból is jó lecke volt ez a mécs­es: kiderült, hogy két műtét után is tud fájni rendesen, de ezen túl tudja ma­gát tenni az ember - adott hangot op­timizmusának a 31 esztendős játékos. Ezzel a győzelemmel - ami egyébkén Márton Erik 22. percben egy szabadrú­gás utáni beívelésből szerzett nagyszerű fejesgóljával született meg - visszatért a felszabadultság-érzés a szekszárdi öl­tözőbe. Immár az sem illúzió, hogy az UFC esetleg az elkövetkezendő három fordulóban törli a szótárából a verség fogalmát. Még úgy is, hogy ebben a szezonban eddig a vérveszteségek kö­vetkeztében hosszabb-rövidebb ideig 8 felnőtt játékosára nem számíthatott Kvanduk János edző. De minden rosszban van valami jó: ebben például az, hogy Arena Ármin, Rácz Ferdinánd, Fábián Dominik, Ki­rályházi Bence 17-18 éves szekszárdi ifisták - egyfajta kényszerűségből - éles bevetésre kerültek. Ennek hoza- dékaként pedig egyáltalán nem kizárt, hogy a következő szezonban már ver­senyben lesznek a csapatba kerülésért, vagy az esetleges eligazolások miatt já­tékerőbeli veszteség következtében ők jelenthetik a további NB III-as szerep­lés mentőövét. B. Gy. MEGHÍVÓ SZÉCHENYI TERV „Béla király téri akusztik" PA-07/3 Akusztikus koncertsorozat A Szekszárdi Gitár Egyesület szere­tettel meghívja Önt fél éven át tartó rendezvénysorozatának, a „Béla király téri akusztik" című programnak az első koncertjére! Időpont: 2014. május 24., szombat, 19:00 Helyszín: Szekszárd, Béla király tér 5. „Dalban bújdosó" szekszárdi költők énekelt versei a Komjáth(y)i-ak előadásában A belépés ingyenes! További információ: Szekszárdi Gitár Egyesület, Tel.: +36-20/383-73-14 Ntmitti FtjWutáli Ügynök Mg www.u1UKlwnytUrv.90v.hu 06 40 639 638 MAGYARORSZAG MEGÚJUL H A projekl u Európai Unió támogatósával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Alexandra Manea peches ezüstje, Kovács Gábor búfelejtő magyar csúcsa Szokatlanul zord időjárási viszo­nyok között kellett bizonyítaniuk a terepíjászoknak május elején Fel- ső-Ausztriában, az Alpok-Adria Kupa első fordulójában - köztük a Tolnai Tájak íjászegyesület (TTÍE) két pro­minens versenyzőjének, Alexandra Maneának és férjének. Kovács Gá­bornak. A terepen itthon is megha­tározónak számító, a szűkebb elit­be tartozó szekszárdi versenyzőket ugyan üldözte a balszerencse, még­is mindketten maradandót alkottak. A sérülést és az íjtörést, anyagi károkat is elszenvedő Kovács Gábor meglehet, hogy még akkor is inkább kihagyta vol­na a versenyt, ha előre tudja: érvényes magyar csúcsot állít fel az olimpiai seni­or versenyszámban a Bad Goisernhez tartozó Halleralm 24 célos pályáján... Az első napon elért 267 pont nagy valószínűséggel minimum a dobogó­ra elég lett volna, esetleg még a győze­lemre is hasonló folytatás esetén, de a második napon géphiba fosztotta meg a szekszárdi versenyzőt az idei első nemzetközi szintű nagyszerű ered­ményétől. Mint megtudtuk, eltörött íjának felső kompenzátora, ráadásul az irányzéka is elferdült, a normál körül­mények között is nehéz talajon pedig - ami az időjárás miatt szinte járhatat­lanná vált - Gábor úgy esett el, hogy kisebb sérülést szedett össze. Ennek el­lenére folytatta volna a versenyzést, de fegyver híján ez lehetetlen volt. Sajnos az első nap remek sorozatát még tét nélküli, méretlen viadalon lőtte Ko­vács Gábor, de az eredményt minden további nélkül hivatalos magyar csúcs­ként jegyzik be a senioroknál - újsá­golta a végül is nem mindennapi hírt a feleség, Alexandra Manea. Manea talpon maradt, míves fegyvere is végig funkcionált. Felnőtt magyar baj ­nokhoz illően 347 pontot lőtt össze a női CU-s kategóriában, amelyben az indu­ló nyolc hölgy közül csak négyen tudták befejezni a versenyt. Egy, a viszonyok­hoz bizonyára jobban alkalmazkodó, nagyobb hely- és pályaismerettel rendel­kező osztrák is pontra pontosan ugyan­annyit lőtt, mint TTlE frontembere. A szabályzat szerint az ilyen esetekben kö­vetkezik az úgynevezett szétlövés - ám van úgy, hogy lejt a hazai pálya, és erre az osztrák rendezők nem cáfoltak rá... „Sajnos, nem rendeztek szétlövést, hanem a legtöbbet jelentő hatos lö­vések száma alapján hirdettek győz­test. Ebben pedig ellenfelem eggyel jobban állt” - avatott be a részletekbe Alex, aki így az egyébként nagyon ér­tékes második helyen zárt az osztrák terepversenyen. A szekszárdi sporto­ló most folytathatja a felkészülést és a versenyeket a nagy cél, a franciaorszá­gi Eb-s helytállás jegyében. B. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom