Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-01-19 / 1. szám

16 2014. január 19. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Aréna Kupa: épphogy lemaradt a döntőről a Bad Bones Tavaly immár másodízben az ame­rikai foci szekszárdi képviselői, a Bad Bones csapatának tagjai bú­csúztatták az óévet a városi sport- csarnokban, a tavaszi nagypályás idénynyitó előtt kiváló felkészülési lehetőséget nyújtó Aréna Kupán. Érdeklődőben ezúttal sem volt hi­ány: csak a szekszárdi csapat szinte minden játékosát átlagban öt-hat családtag kísérte el a tornára, de sok tojáslabda-szimpatizáns ér­kezett Budapestről, Debrecenből, Egerből, Pécsről, Veszprémből is. Győzelmekkel vette az akadályokat a csoportkörben a tavalyi győztes Szek­szárdi Bad Bones, s a debreceniek, majd az egriek legyőzése már a legjobb négy közé jutást jelentette. A szekszárdi szur­kolók nagyon bíztak a döntőbe kerülés­ben annak ellenére, hogy időközben két nehezen nélkülözhető játékos, Gyarma­ti Máté és Glavocevic Alex kisebb-na- gyobb sérülések miatt kidőlt a sorból. A „végső” ellenfél a szintén máso­dosztályú klub, a Budapesti Giants volt, amely erre a tornára más pesti csapatokból erősített, így meglehe­tősen acélosan érkezett. A szekszárdi „Rosszcsontok” mellett szólt viszont az a küzdőszellem és az a csapategy­ség, ami tavalyi újoncévükben is már a bronzéremhez segítette őket a máso­dosztályú bajnokságban. Növelte a szekszárdi bravúrgyőzelem­ben reménykedők optimizmusát az is, hogy az eddigi teremtornák alapján csa­patunk valóban amolyan kispályás-spe­cialistának számít. Az erények most is kidomborodtak és az utolsó másodper­cig élt a szekszárdi győzelem, a döntőbe jutás reménye, de ekkor éppen a Giants támadhatott, és a meccs befejezésének pillanatában egyjardos előnyt szerezve egy touchdown-nal fordított egypontos hátrányból 12-8-ra. g A bronzmeccsen némileg érthető- ■g en egy kissé már csalódott, fizikailag gj is megfáradt szekszárdi csapat állt ki a g pályára, s a korábban általuk legyőzött, ö nem mellékesen első osztályú klub, az Eger gyakori védekezésbeli hibáikat kihasználva 21-6-ra nyert. Mint utólag megtudtuk, ezt a meccset - az eddigi Aréna Kupa-győzelmek után már nem volt motiváló a harmadik hely - arra is felhasználta a szakvezetés, hogy az addig kevés lehetőséget kapó fiatalabb játéko­sok több időt tölthessenek a pályán. A döntőben a már csak kispályázó, de egykor aktív első osztályújátékosok- ból álló, különböző dunántúli nagyvá­rosokból összeállt Pannon Bulls végül magabiztos 13-7-es győzelmet aratott a Budapesti Giants ellen, így egy évig őrzi az Aréna Kupa vándorserleget. „A gerinc maradt": új vezetőedzővel vár­ja a magyar bajnokságot a Bad Bones. A Szekszárdi Bad Bones-nál alap­vetően stabil a játékosállomány: akik menet közben távoztak, azokat fiata­lokkal sikerült pótolni. Ők már a nyár óta együtt készülnek a „nagyokkal”. Szabó Ferenc játékos, egyesületi el­nök úgy látja: felkészülten tudnak ne­kivágni a tavasszal induló Divízió Il-es magyar bajnokságnak, ahol az idén is szeretnének dobogós helyen végezni. Edzőkérdésben is történt előrelépés, a klubvezetés élt a felkínálkozó házi megoldás lehetőségével és a csapat játékosát, a több klubnál megfordult és már a Bad Bones színeiben makacs térdsérülést elszenvedett szekszárdi születésű Laczkó Ernő Mártont kérte fel a vezetőedzői feladatra. Úgy érzem, nem gyengültünk já­tékerőben. Jó esélyt látok arra, hogy a bajnokságra újra meglegyen az a stabil 40-45 játékos, aki kell az egész szezon eredményes teljesítéséhez. Ezen dolgo­zik a vezetés is. Mint ahogy a csapatok többségénél, nálunk is csak az úgyneve­zett erős fizikumú, a mi sportágunkban faltörőknek hívott játékosok hiányoz­nak - mondta a vezetőedző, akinek a védelem megszervezésében koordiná­torként Táczi István segít továbbra is. Figyelemre méltó, hogy örül a négy évvel ezelőtt megkezdődött szekszár­di amerikai focis „erjedésnek” Kovács Sándor, a sportág egyik magyar szak- tekintélye is, aki edzőként a Budapesti Hurricanst dirigálja, közben pedig a magyar sporttelevízió képernyőjén „szakérti” az amerikai NFL-bajnok- ság történéseit. Nem derogált neki az Aréna Kupa helyszíni kommentálása sem.- Nagyon jó, hogy egyre több ilyen kispályás torna szerveződik Magyaror­szágon, mert továbbra is van érdeklő­dés a fiatalok részéről a sportág iránt, s ez remek előiskola - mondta Kovács Sándor. - De az már kicsit aggasztó - folytatta -, hogy nem következik be mennyiségi és minőségi előrelépés a nagypályás, igazi amerikai fociban. Talán az egriek előrelépése ígéretes, és olybá tűnik, hogy szekszárdi csapat is hasonló ívű pályát futhat be. B. Gy. Különleges TV-csatorna választékunk a pillanat varázsát és a múlt kedves emlékeit is az otthonokba viszi. 20U-től Digisport csatornák és a régi korok magyar csatornája, az m3 EXTRA AJÁNLAT: Játsszon nyereményjátékunkban és nyerje meg díjaink egyikét! Az akció 2013.11.20-tól visszavonásig érvényes a Tarr Kft. lakossági előfizetői körében. Az akcióban való részvétel fátétáe Extra kábeltévé csomagot tartalmazó SZÓLÓ vagy KOMBI díjcsomagra történő előfi­zetés 1 éves hűségnyilatkozat vállalásával. A nyereményjátékban csak azakcióra előfizetők vehetnek részt. Az adott településen elérhető TV-csatornák száma, és a 2014. március 1-jétől érvényes áőfize- tési díjak területenként változhatnak; erről illetve az akció részleteiről áérhetőségánken érdeklődhet. További információ: KábelTV 50+csatorna 1 év hűséggel 2014. február 28­EXTRAc L FVhó i További informáctó: * * iooo WWW.TARR.hu ar ÁLLÁSHIRDETÉS Szekszárdi székhelyű cég keres műszaki értékesítő munkatársat. Követelmények: középfokú műszaki végzettség, tárgyalóképes angol nyelvtudás, értékesítési tapasztalat, számítógépes ismeretek Windows és CAD környezetben, B kategóriás jogosítvány. Előnyt jelent: német nyelvtudás, integrált rendszer gyakorlat, felsőfokú végzettség, fémipari tapasztalatok. Magyar és angol nyelvű önéletrajzot az allashirdetesszd@gmail.com e-mail címre kérjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom