Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-03-02 / 7. szám

FOTÓ: KISS ALBERT 2014 . március 2. r SZEKSZÁRDI VASARNAP Téli élményekről mesélnek a rajzok „Jégvarázs" címmel hirdetett rajzpályázatot a megyeszékhely és a környékbeli települések általános iskolásai számára a szekszárdi Új Nemzedék Plusz Kontaktpont. A Dózsa György utcai irodában feb­ruár 20-án megtartott eredmény- hirdetésen Bánkiné Szunyi Beáta kontaktpont-vezető üdvözölte a gye­rekeket, és mondott köszönetét nekik, szüleiknek és felkészítő tanáraiknak, amiért az első alkalommal meghir­detett rajzpályázatra több mint 150 pályamunkát küldtek be. A sok rajz közül - melyek egy-egy téli élményt elevenítettek meg - tíznek az alkotóját díjazták. Ők az elismerő oklevél mel­lett - stílszerűen - egy, a szekszárdi műjégpályára szóló belépőt vehet­tek át Csillag Balázstól, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. igazgatójától. A pályamunkák a következő hetekben a szekszárdi iroda falait díszítik majd. A Dózsa György utcai Kontaktpont Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, amely január 17-e óta várja a fiatalokat, legfőképpen továbbta­nulással, pályaorientációval, élet­pálya-tervezéssel kapcsolatos kér­désekben, de a szabadidő hasznos eltöltéséhez is igyekeznek színes, érdekes és hasznos programokat nyújtani az új nemzedéknek. A díjazott szekszárdi alkotók, alsó tagozatosok: Rábenstein Réka (Baka István Ált. Isk., 1. oszt., felkészítő tanára: Kálóczi Erzsébet), Takács Noémi (PTE Gyakorló Ált. Isk., 2. oszt., Runyai Zsuzsanna), Teme- si Orsolya (Comenius Ált. Isk., 4. oszt.). Felső tagozatos tanulók: Bóvári Fanni (Babits Mihály Ált. Isk., 5. oszt., Kovács Tibor), Turányi Lilla (PTE Gyakorló Ált. Isk., 6. oszt., Dobosné Ifjú Zsuzsanna), Zeller Anna (PTE Gyakorló Ált. Isk., 7. oszt., Dobosné Ifjú Zsuzsanna). F.L. 100 ÉVE, 1914. MÁRCIUS 4-ÉN SZÜ­LETETT KOSSUTH- DÍJAS OPERATŐR SZOBA­LÁNY HÁLÓ, ANGOLUL KESKENY DESZKA RÓMAI ÖTÖS ORVOS, BIZAL­MASAN 1947-BEN KÉSZÜLT EMLÉKE­CSIGA­VONALÚ OROM­DÍSZ v ÉGETETT CUKOR ÚJSÁG ERDEI ZSOLT BECE­NEVE KÖZ­KATONA ▼ ' ZETES FILMJE r NYELVÉSZ (LÁSZLÓ) TÓ, ANGOLUL USA­TAGÁLLAM NYÁJAT HAJT CSEH ÉNEKES (KAREL) > ÜTÖGET, KOPÁ­CSOL SZÍVÜREG PÁROS NYÁR! > ELBESZÉ­LŐJELLEG HELYRAG > ANGOL SÖR ÁRUHÁZ­LÁNC LAPP­FÖLDI TÓ > NÓGRÁDI KÖZSÉG FALUVÉG! > NEMES PARIPA HAZAI ÉNEKES MŰVÉSZI TÁNC > ÉPÍTÉSZ V. (IGNÁC) KÖLTŐ V. (GYULA) > OSZTRÁK AUTÓJEL ÉSSZEL FELFOG > JAVASLA­TOT LE­SZAVAZ ISMERET ALBÉRLŐ POGÁNY ...; SZÍ­NÉSZNŐ GYOM­NÖVÉNY ŐRÜLT, ANGOLUL TÜZES TÁNCOT JÁR SEMMIKOR > SZÁM­SZERŰ > ZSÁKBAN VAN! LEHEL, RÉGIESEN TÉNY­SZÁM, INFOR­MÁCIÓ HIBÁZTAT TT" FÉLBE! > A TETE­JÉRE IGEN, NÉMETÜL RAGADO­ZÓ MADÁR TÁRGY­RAG > v V RÉGI FÉRFINÉV r EGYEDÜL­ÁLLÓ. MAGÁ­NYOS KÉRJÜK KEDVES OLVASÓINKAT, A MEGFEJTÉST NE KÜLDJÉK BE! KERESZTREJTVÉNYÜNK PUSZTÁN SZÓRAKOZTATÁSUKAT SZOLGÁLJA! Február 23-ai rejtvényünk megfejtése: Márai Sándor, A kassai polgárok EVANGÉLIUM Vízkereszttől hamvazószerdáig (az idén január 6-tól március 5-ig) tart az úgynevezett farsangi idő, amely már a középkorban is a vidámság, a mulatság időszakának számított. Farsang vasárnapja a nagyböjt előtti utolsó vasárnap, amikor a kereszté­nyek is örülnek és vigadoznak, mert maga Jézus is példát ad erre például a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatja és ezzel megszenteli az ember mulatságát, jókedvét. Ezért bizony a keresztény embernek nem szabad szomorú és mogorva, morcos embernek lennie, mert az örömhírt csak örömmel lehet hirdetni, de meg­élni is. Avilai Szent Teréz mondta: „Jobban félek egy szomorú apácától, mint egy légió ördögtől.” Mi, keresztények tudjuk, hogy mikor van a farsang és mikor van a böjt, és ennek megfelelően tudunk viselked­ni, nem mossuk össze a kettőt... Dínomdánom! A közmondás szerint: „Ma itt van a dínomdánom, holnap jön a szá- nom-bánom.” Természetesen ez azokra vonatkozik, akik nem isme­rik a mértéket és a mulatságot dor­bézolásba fullasztják. Egy jó tanács farsangra: „Farsang idejében légy vidám, derűs, szó­rakozzál, mert szükséges ez, hogy a munkát is jobban bírhasd, de ne felejtsd el, az életben semmi sem korlátlan, mindent kimérve kapunk. Aki rosszul mér, az ráfizet. Tarts mértéket.” A farsang csúcspontja a farsangot lezá­ró farsang vasárnapja illetve a húsha­gyókedd. Húshagyókedden az esti bált követően régen bőgőtemetés volt, hogy éjfél után elcsituljanak a zajos mulatsá­gok, kezdetét vegye a nagyböjt. Már harmadik éve tarjuk mi is a hús­hagyókeddi mulatságot, majd éjfélkor imával kezdjük a nagyböjtöt. Az idén a Babits Művelődési Központba sze­retettel várjuk március 4-én este 7-re azokat, akik szeretnének népzenére táncolni, örömmel búcsúztatni a far­sangot és ráhangolódó elcsendesedés- sel kezdeni a nagyböjtöt. Bacsmai László plébános Hirdetés Március 4-én (kedd) este 7 órától a Babits Művelődési Központban húshagyókeddi mulatság lesz éjfélig, utána elcsendesedéssel kezdjük a nagyböjtöt. Mindenkit sok szeretettel várunk. A belépés díjtalan. Laci atya

Next

/
Oldalképek
Tartalom