Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-02-10 / 5. szám
2013. február 10 SPORT SZEKSZÁRDI vasárnap Dicséretes aktivitás a Fáklya Sportegyesületben Kis csapat, de lelkes és stabil a szekszárdi mozgássérült sportolókat tömörítő Fáklya SE, amely évek óta 16 versenyzővel járja az országot, a külföldet, közben heti egyszer edzenek. Közös ismérvük az asztalitenisz és az atlétika szeretete - az utóbbin belül gerelyhajításban és súlylökésben indulnak -, de versenyzőik szívesen részt vesznek a tekeversenyen, s ha van lehetőség, akkor a darts küzdelmeibe is beneveznek. A sport időközben emberileg is összekovácsolta őket. Ahová csak lehet, amire a büdzséből telik, beneveznek. Tavaly 22 hazai és két nemzetközi versenyen vettek részt, köztük 13 olyan eseményen, amit nem mozgássérültek számára írtak ki... Az úgynevezett integrált versenyek rendezésében pedig élenjárók. Három ilyet rendeztek tavaly a szekszárdi sport- csarnok asztalitenisz termében, s egyet tekében a Szüreti Napok idején Szek- szárdra érkező bietigheimi barátaiknak. Apropó Bietigheim-Bissingen! A testvérváros ottani nagy klubjához, annak több versenyzőjéhez már baráti szálakkal is kötődnek. Természetesen tavaly sem maradtak le a németek versenyéről, s a sportbéli élmények mellett szinte minden alkalommal garantáltak a turisztikához kapcsolódóak is. Egyet sajnálnak, hogy a szokásos, általuk szervezett szekszárdi nemzetközi verseny elmaradt a meghívott, állandó résztvevőnek számító klubok utazási nehézségei, illetve egyéb problémák miatt. Dobra Mária épeknek is példát mutató küzdelme Persze a székelyudvarhelyiekkel, lugosiakkal való találkozás az idén sem maradt el. Az erdélyiek szíves-örömest utaznak el minden évben a sporttársak versenyeire. Sebestyén András, a Fáklya legeredményesebb versenyzője, a kerekesszékes kategóriában az ország egyik legjobb versenyzője, érdeklődésünkre fontosnak tartotta megjegyezni a Székelyudvarhelyen asztaliteniszben, a csapatversenyben elért 4. helyet az igen erős mezőnyben. „Rajtam kivül Fábián Márton és Dobra Mária is ezüstöt szerzett. Csodáltam hölgy csapattársam akaraterejét, aki már annyira elkészült az erejével, annyira rossz állapotban volt, hogy a labdáért sem tudott lehajolni, úgy adtuk oda neki, de önmagáért, a csapatért óriásit küzdött, ami azt hiszem sokáig él majd az emlékezetünkben, és sok fiatal sportolónak is példával szolgál. „A hatos kategóriában versenyez, de Marikának időközben annyira leromlott az állapota, hogy két bottal közlekedve is úgy vezettük be a terembe, de így is akart, és tudott játszani” - emlékezett a tavalyi év egyik legmeghatóbb jelenetére Márton István, a Fáklya SE elnöke. Ami a 2012-es év eredményeit illeti: 8 arany-, 13 ezüst- és ugyanennyi bronzérmet szereztek a Fáklya SE sportolói öt sportág versenyein. A legsikeresebb az asztalitenisz, de Papp Katalin révén a dartsban is szereztek két érmet, egy-egy ezüstöt és bronzot. Hogy a ping-pong- ban otthon vannak a szekszárdiak - és nem csupán azért, mert van egy Sebestyén Andrásuk -, arra mindennél többet mondó, hogy azokon a már említett integrált versenyeken, amelyeken az épek is indulnak, rendre ott vannak az első háromban. Sebestyén András egyébiránt eljut minden évben néhány nemzetközi mércével is komoly versenyre. Ezek közül a szegedi ADSH Kupa volt számára a legsikeresebb. Az elmaradhatatlan tornagyőzelmei közül a legértékesebbet román, szerb és cseh sportolók között aratta. Az ő két évvel ezelőtti stuttgarti szereplésének hozadéka lehet a német kapcsolatbővítés, merthogy érkezett már invitáció a tartományi fővárosból is.- A stuttgartiak két évente rendeznek egy nagy versenyt. Szeretnénk ide is elmenni, de ebben a pillanatban még kérdéses, hogy lesz-e rá fedezet. Az idei költségvetésünk felettébb bizonytalan. Eddig az NCA-hoz és sportcélú közalapítványokhoz pályázhattunk - többnyire sikerrel -, de ezek a lehetőségek az idén megszűntek olyan kis egyesületek számára, mint a miénk - avatott be a gondokba Márton István, a Fáklya SE alapító, karizmatikus elnöke mindenfajta sajnálkozást, pesszimizmust mellőzve. - Reméljük, az önkormányzat változatlanul támogat majd bennünket, és közben újabb pénzszerzési lehetőségek is lesznek, amelyekkel élni tudunk - jegyezte meg a klubvezető optimista kicsengéssel. B. Gy. •• ft MINDEN, AMI A FÜRDŐSZOBÁHOZ KELL! széles, sokszínű diszkontválaszték exkluzív burkolatok minden stílusban KREATÍV SZOLGALTATAS: LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS ÉS SZÁMÍTÓGÉPES LÁTVÁNYTERVEZÉS TERRAKOTTA CSEMPECENTRUM BAJA, KELETI KÖRÚT 5. TEL: 79/520-170 www.terrakotta.hu ART-CASH ZÁLOGHÁZAK HA ÖNNEK TÖBB Készpénz azonnal! Záloghitel aranyékszerekre Folyamatos törtarany felvásárlás Hagya ték-M űtá rgy-Éksze r Vétel-eladás-értékbecslés 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. • Tel.: 74-315-994 Nyitva tartás: H-P: 8.00-16.30, SZ: 8.00-12.00-ig GYORS - KORREKT - BIZTONSÁGOS www.artcash.hu