Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-12-08 / 44. szám

2013. december 8. MOZAIK 11 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP „Szálljon erre, sayonara!” fantáziacím­mel nyílt kiállítása Ábrahám Béla szek­szárdi festőművésznek november 20-án, a Szent László Szakképző Iskola Kelemen Galériájában. Az alkotó, aki oktatás tech­nikusként dolgozik a szekszárdi Baka Ist­ván Általános Iskolában, „Exit” művész­névvel szignózza festményeit, kiállított már egyénileg és csoportosan is, termé­kenységére pedig jellemző, hogy min­tegy' 380 festményt készített 2009 óta. az eseményen. Madarakat is fest, még­pedig olyanokat, melyek légiesek, s mozgásban vannak. Technikájának külön kuriózuma, hogy gyakran tel­jesen fekete háttereket használ, amely módszer a színekkel dolgozó festők­nél egyáltalán nem szokványos. Szé­piatechnikával készített képei, sőt, portréi is igen népszerűek: a port­rékból például létezik egy színészek­ről készült sorozata is, csak úgy, mint Festőművész, aki a fotózásban is remek Erről és sok egyéb, az alkotóhoz kap­csolható dologról is szólt Molnár Zol­tán fotóművész a kiállítás megnyitó­ján, akitől megtudhattuk, Ábrahám - azon kívül, hogy vegetáriánus és nem volt még focimeccs, amelyet végig tu­dott volna nézni -, igen sokoldalú, vitá­lis, optimista ember, s ez képeiről is visszatükröződik. A művész maga is szervez kiállítá­sokat, ha pedig valakinek megtetszik egy-egy képe, odaadja szívesen és rög­tön fest egy másikat. A festőművész a fotózásnak is hódol, amelynek so­rán,^ felhőknek és a fényeknek ad hangsúlyt” - mondta el róla Molnár Zoltán. Ábrahám Béla, ha álmodik va­lamit, azonnal megfesti: egy kicsit ecsettel, kicsit késsel, de még zoknival is dolgozik: utóbbi„technikát” a fel­hők tónusainál alkalmazza - derült ki a Világvárosok és a Csillagjegyek el­nevezésű sorozatai. A rendezvényen az intézmény igaz­gatója, Hevesiné Simon Gyöngyi kö­szöntötte a megjelent művészkedvelő­ket, majd a Kelemen Galéria Emlékp­lakettjét adta át Ábrahám Bélának. Az alkotó viszonzásképpen egy saját mű­vel kedveskedett az iskola részére. A szakiskolások (1/13 N. gyakorló ápoló-osztály) különleges műsorral lepték meg az érdeklődő fiatalabb és idősebb korosztályt, így hallgattuk Ka- rafiáth Orsolya: Aláfestés című, a festés mozzanatairól szóló költeményét, de felcsendült a Bikini együttes örökzöld slágere, a Közeli helyeken, majd Fel­hők címmel Petőfi híres, 1846-ban írt költeménye és Reményik Sándor: Pi­errot - magának című, a költő és a ko­médiás szerepéről szóló verse. Gy. L. Olimpikonjaink is rajthoz állnak Olimpikonjaink - Kovács „Kokó" Ist­ván, Kozmann György és Vári Attila - aktív versenyzői pályafutásuk befejez­tével sem szakadtak el a sporttól. Szer­vezőként, vagy indulóként rendszeres résztvevői futóversenyeknek. Jövő má­jusban az 5. Borvidék Félmaratonon is összefuthatunk velük! A három kiváló sportember erről a közelmúltban a Bodri Pincészetben tartott prezentáción beszélt, amelyre a Borvidék Félmaraton főszervezői, Már­kus István és Csillag Balázs invitálták őket, valamint az egyik legnépszerűbb vidéki futóverseny leendő és hűséges támogatóit. Az est során az is kiderült, hogy két amatőr futó, a fővédnöksé­get vállaló Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója és Eszterbauer János, a borászok céhe elnöke is teljes mell­szélességgel a rendezvény mögött áll. A kétszeres olimpiai bajnok vízilab­dázó Vári Attila, az ősszel New York Marathont teljesítő, olimpiai- és világ­bajnok ökölvívó, Kovács „Kokó” István és a csapatban már a Bécs-Budapest Szupermaratonon is rajthoz álló, olim­piai bronzérmes és világbajnok kenus, Kozmann György is ott lesz jövőre a szekszárdi történelmi borvidék völ- gyeiben-hegytetőin kanyargó viadalon. Előbbi egy váltó tagjaként, utóbbiak egyéniben vállalkoznak a futásra. Az ötödik félmaraton a szervezők ígérete szerint keményebb lesz, mint eddig bármikor: erről a 23 km-es táv mellett a közel 600 méteres szintkülönbség „gondoskodik” majd. A jubileumi ver­senyt május 3-án rendezik, az előneve- zés azonban már heteken belül elin­dul (www.borvidekfelmaraton.hu). A Borvidék Félmaraton szervezői - a szekszárdi erőpróba sikerén felbuz­dulva - újabb futóversenyek rendezé­sén munkálkodnak. A már ugyancsak országosan ismert Bonyhád-Bátaszék félmaraton mellett a még hosszabb tá­vok szerelmeseinek is igyekeznek ked­vezni. A felkészülés jegyében jöhet egy tél végi, kora tavaszi „forralt borvidék” terepmaraton, de a Gemenc szépsé­gére építve terveznek egy Baja-Szek- szárd bike&run viadalt is, amelyet pár­ban, felváltva kerékpáron és futva kell teljesíteni. Akinek a 42 km is kevés len­ne, az a Duna túlpartját is bejáró, 81 km-es ultramaratonon tesztelheti fel- készültségét 2014 nyarán. - fl ­- SAJTÓKÖZLEMÉNY Feloldották az ezüst kárászra és a törpe harcsára vonatkozó, - a Kapos folyón és a Sió csatornán elrendelt - általános hal­fogási tilalmat. A többi halfajt illetően továbbra is fennáll a halfogási tilalom. 2013. szeptember 29-én cukorgyári melléktermék, közismertebb nevén vi- nasz szennyezte be a Kapos folyót majd a Sió-csatornát, melynek követ­keztében a halállomány egy része - a fellépő oxigénhiány miatt - elpusztult. A Tolna Megyei Kormányhivatal Föld- művelési Igazgatósága az eseményt kö­vető napon - a halállomány védelmé­nek céljából - általános halfogási tilal­mat rendelt el a szennyezéssel érintett vízterületeken. Az adatok szerint a szennyezés levo­nult az érintett vízterületekről, és a víz színe illetve szaga a szennyezés előtti időszakra jellemző állapotúvá vált. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kiadja Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. • felelős kiadó: a kft ügyvezetője • főszerkesztő: Mészáros József • a szerkesztőség munkatársai: Bálint György, Fekete László, Gyimóthy Levente • a szerkesztőség levélcíme: Szekszárd Hunyadi u. 4. • teL: 74/506467 • e-maiL szekvas@gmailcom • hirdetésfelvétet ajánlatkérés: Szántó Ildikó 30/9726663, marketing® tolnataj.net • terjesztés: Kék Bt. 30/213-4373 HUISSN 1215-4679 • nyomtatás: Szekszárdi Nyomda Kft 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 44-46. • nyomdai előkészítés - tördelés: Kiss Eszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom