Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-11-03 / 39. szám
1 i 2013. november 3. MOZAIK , SZEKSZÁRDI Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák Január 1-től egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető közműszámlák kerülhetnek kibocsátásra - tájékoztatott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, novembertől a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest. November 1-től a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest. A rezsicsökkentést azért határozta el a kormány, hogy több pénz maradhasson a családoknál - fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy 2010-ben az Eurostat adatai alapján a gázért a magyarok fizették a legtöbbet, a villanyárak tekintetében pedig a második helyen álltunk. 2013.november 1-től a gázárak esetében a 11, a villanyárak esetében pedig a 12. helyre csúszunk vissza - tájékoztatott, egyúttal jelezte: még mindig EU-átlag fölötti terhet rónak a rezsiárak a családokra, „bőven van indoka még” egy esetleges újabb csökkentésnek. 2012 decemberében egy köbméter gázért 151 forint 82 fillért fizettek az emberek, novembertől csupán 121 forint 45 fillért, ami a 2008. júliusi áraknak feleltethető meg. A villanyért 2010-ben 48 forint 39 fillért kellett fizetni, ez az összeg pedig 39 forint 72 fillérre csökken, ami a 2007 februári árakkal mutat egyezést - sorolta. Mint mondta, a villany és a gáz árának novemberi csökkentése 8-10 ezer forintot hagyhat az embereknél. A fideszes politikus szólt arról is, hogy a rezsicsökkentés kapcsán komoly fogyasztóvédelmi szabályok megalkotására is sor került. Elmondta azt is, hogy amennyiben valaki panasszal kíván élni a számlázással vagy a szolgáltatással kapcsolatban, a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság megyei szervezeteinél teheti ezt meg, azonban fontos, hogy a problémát elsőként az adott szolgáltatónak is jelezzük. Németh Szilárd tájékoztatott arról is, hogy a Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoportja egy új számlaképrendszert dolgozott ki, amelyet január 1-től léptetnének majd életbe; a szabályokat törvény rögzíti majd. Azért van erre szükség, hogy egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető számlák kerüljenek kibocsátásra - hangsúlyozta, hozzáfűzve: a továbbiakban is megmarad a részletes számla. Meg fogjuk határozni színekkel az egyes szolgáltatások területét, valamint még a betűméretet is - szögezte le. Az egységes új közműszámlák mindezek mellett megfelelnek majd a pénzügyi és számviteli szabályoknak is. Csütörtökön 12.30-kor az ország egész területén befejeződött a digitális átállás 2013. október 31-én, csütörtökön 12.30-kor Magyarország egész területén leállt a földfelszíni analóg televíziós műsorszórás. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az elmúlt egy évben több mint 135 ezer szociálisan rászoruló család háztartásában szerelte be a digitális adások vételéhez szükséges eszközöket. A lakossági lefedettség további növelése érdekében az Antenna Hungária Zrt. (AH) az NMHH- val együttműködve 25 új átjátszóadót telepített az ország területén. 2013. október 31-én befejeződött a digitális átállás és leállt az analóg föld- felszíni televíziós műsorszórás Magyarországon. Az október 31-ei átállás az ország északnyugati és délkeleti területeit érinti. Hazánk középső 14 megyéjében már július 31-én megtörtént a váltás a korszerű digitális technológiára. A digitális átállás érintettjei azok, akik eddig szoba- vagy tetőantennával tévéztek, és kizárólag az Ml, az RTL Klub és a TV2 analóg adásait fogták előfizetési díj nélkül. Ők október 31. után csak úgy tudnak továbbra is ingyenesen televíziózni, ha a meglévő tévékészülékükhöz a digitális adás vételére alkalmas jelátalakítót (set- top-box-ot) és egy antennát csatlakoztatnak, vagy' műholdas vevőrendszert telepítenek. Akik az ingyenes csatornákon kívül más adásokat is szeretnének fogni, azok az előfizetéses szolgáltatások közül is választhatnak. Akik nem álltak át, azok november 3-ig egy információs képernyőt látnak televíziójukon, ami a legfontosabb teendőkről tájékoztat. A szociálisan rászoruló családok számára az NMHH támogatási programot indított, annak érdekében, hogy senki ne maradjon tévéadás nélkül. A hatóság szakemberei eddig több mint 135 ezer támogatásra jogosult háztartásban szerelték be ingyenesen a digitális vételi eszközöket, vagy biztosították a kedvezményes előfizetéses csomagokhoz való hozzáférést. A második ütem területén élők ugyanakkor továbbra is jelezhetik támogatási igényüket, és az átállás után még egy hónapig, november 30-ig, kérhetik a digitális vételi eszközök telepítését. Az NMHH mindenkinek segít az átállásban; folyamatosan bírálja el a kérelmeket, és a jogosultak háztartásaiban az analóg lekapcsolás után is folytatja a beszereléseket. A hatóság továbbra is működteti ingyenesen hívható zöld számát (06- 80-38-39-40) és információs weboldalát (www.digitalisatallas.hu). Az Antenna Hungária Zrt. több éves beruházás keretében összesen 25 milliárd forintot költ a digitális földfelszíni televíziós és rádiós hálózatok kiépítésére. Az AH már eddig is az analóg hálózatot meghaladó lakossági lefedettséget biztosított a Minőig TV esetében, de az eredeti kötelezettségét túlteljesítve az NMHH kérésére további 25 átjátszóadót indít, ezzel a digitális telephelyek száma 90-re, míg a lakossági lefedettség 99%-ra bővül. A cég felkészülten várja a digitális átállás utolsó szakaszát, az analóg le- kapcsolást. Ezt követően az AH az új kapacitások rendelkezésre állásával tovább fejleszti a digitális földfelszíni televíziós szolgáltatásokat és a csatornakínálatot. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Antenna Hungária Zrt.