Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-09-08 / 31. szám

2013. szeptember 8. MOZAIK 11 SZEKSZÁRDI hsAbwapI Rombolni az előítéleteket A hátrányos helyzetűeket segítik a referensek Segítenek és példát mutatnak a roma társadalomnak A legrosszabb csalás is jobb... Ősszel rendezik a védőnők fizetését Az Országos Roma Önkormányzat és a kormányhivatalok összefogásaként az ország minden járásában egy-egy roma referens kezdte meg munkáját. Ők se­gítik a roma embereket, hogy számuk­ra is könnyebbé és egyszerűbbé váljon az ügyintézés az államigazgatásban. A referensek szakmai képzésben vettek részt, amelynek elvégzését ok­levél tanúsítja. Az okleveleket szerdán ünnepélyes keretek között vették át. Először László Varga Zsuzsanna, a Tol­na Megyei Kormányhi-vatal főigazga­tója köszöntötte a tanfolyamot végzet­teket. „Ismét sikerült egy meghatározó lépést tennünk a roma polgárok esély- egyenlősé-gének növelése érdekében” - mondta a főigazgató. A közigazgatásban dolgozók részé­ről már jó néhány évvel ezelőtt meg­fogalmazódott az igény, hogy foglal­koztathassanak olyan szakembereket is, akik közvetítenek a halmozottan hátrányos helyzetű ügyfelek és az ügy­intézők között. Mert sok olyan, több­ségében roma állampolgár van, aki nem igazodik el a bonyolult jogszabá­lyok között, s gondot jelent számukra egy-egy adatlap, formanyomtatvány ki­töltése. Most őket segíti az országban az a száz roma munkatársuk, akik júli­usban kezdték meg a munkát, elsősor­ban azzal, hogy megszerezték a köz- igazgatásban szükséges ismereteket. Ezzel egyben példát is mutattak a roma társadalomnak. A sikeres vizsgát tanúsító oklevele­ket Tóth Ferenc kormánymegbízott adta át a járási hivatalokban dolgozó roma referenseknek. - szepesi ­A közelmúltban a Vármegyehaza dísz­termében gyűltek össze a megye vé­dőnői, hogy tájékoztatást kapjanak sor­sukat érintő kérdésekről, majd persze a „szakmázásra” is volt lehetőség. Tóth Ferenc, megyénk kormány- megbízottja köszöntőjében hajdani munkahelyének, a gyermekotthonnak tapasztalatait felelevenítve a kicsinyek fejlődésének optimális körülményeiről szólt. A védőnők ebbéli segítségét ecse­telve kifejtette, hogy mindenre kiterje­dő figyelmükkel arra is gondosan ügyelnek, hogy a kis problémák ne vál­janak életre szóló súlyos hátránnyá. Ál­lítja: a legrosszabb család is jobb a leg­jobb állami gondoskodásnál. Bár hoz­záfűzte, sajnos előfordulnak olyan csa­ládok, melyekben nem nevelkedhet­nek a gyermekek. A védőnőkkel kap­csolatban kiemelte: társadalmi megbe­csültségükön és alulfinanszírozottsá­gukon változtatni kell! Markó Aranka megyei vezető védő­nő tapasztalata szerint a kisvárosokban és a községekben - néhány kivételtől eltekintve - megbecsülik a védődők munkáját. A megelőzést illetően kie­gyensúlyozott az együttműködésük a házi gyermekorvosokkal. Megyénkben 131 - közülük 103-an területen dolgoznak - védőnői állás van, valamennyi betöltve, minden vé­dőnő felsőfokú végzettséggel rendel­kezik. Gondot a pénzhiány jelent, hi­szen a szükséges eszközök igen drágák - egy hallásvizsgáló készülék például 300 ezer forint -, így nem egyszerű kor­szerűsíteni a műszereket. A területen dolgozó védőnők - többségben - ön- kormányzati alkalmazottak. Valameny- nyien megkülönböztetett figyelmet fordítanak a fokozott gondozást igény­lő anyákra, babákra, családokra. A vé­dőnők a kismamákkal már várandósá­guk idején megismerkednek, majd a családlátogatások idején is rendszere­sen találkoznak. Markó Aranka fontos adatként említette, hogy Tolna megyé­ben tavaly 1945 kisbaba született, 138- cal több, mint 2011-ben. A megyeszékhelyek látogatása felén túl érkezett a szakmai tanácskozásra Bá­biné Szottfried Gabriella miniszteri biz­tos, aki maga is védőnőként dolgozott húsz éven át Vácott. Kifejtette, hogy az érintettek kérésére, javaslatára szüksé­ges a szakma megújulása. Országjárán képet kaphat a területen dolgozók hely­zetéről, indítványaikról Az anyagiakat illetően a miniszteri biztos elmondta, hogy tavaly novem­berben a védőnők 14 százalékos bér­emeléséről történt döntés, ám a legtöbb helyen a fenntartóktól a meghatározott összeg nem jutott el az érintettekig. A kormány júliusban felszólította az ille­tékeseket a kifizetésre. Lapunk kérdé­sére a biztos elmondta, hogy az alapel­látásban is várható béremelés. V.H.M. Az Agóra Mozi szeptemberi műsora szeptember 9-11. 17 óra: REPCSIK (Planes) - színes magyarul be­szélő animációs film (92 perc, 2013). Rendező: Klay Hall. 3D 19 óra: PERCY JACKSON: SZÖRNYEK TEN­GERE (Percy Jackson: Sea of Monsters) - színes, magyarul beszélő amerikai fantasy (106 perc, 2013). Rendező: Thor Freudenthal. 3D SZEPTEMBER 12-14. és 16-18. 17 óra: HUPIKÉK TÖRPIKÉK 2 (The Smurfs 2)- színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film (105 perc, 2013). Rendező: Raja Gosnell. 3D 19 óra: FARKAS (The Wolverine) - színes, ma­gyarul beszélő, amerikai akciófilm (126 perc, 2013). Rendező: James Mangold. Szereplők: Hugh Jackman (Logan / Farkas), Brian Tee (Noburo Mori). 3D SZEPTEMBER 19-21. és 23-25. 17 óra: HALBALHÉ (SeeFood) - színes, magya­rul beszélő, maláj-kínai animációs vígjáték (93 perc, 2011). Rendező: Aun Hoe Goh. SZEPTEMBER 19 21. 19 óra: Z VILÁGHÁBORÚ (World War Z) - szí­nes, magyarul beszélő, amerikai-máltai akció-horror (116 perc, 2013). Rendező: Marc Forster. 3D SZEPTEMBER 23-25. 19 óra: R.I.P.D. - SZELLEMZSARUK (R.I.P.D.)- színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték (96 perc, 2013). Rendező: Robert Schwentke. 3D SZEPTEMBER 26-28. 17 óra: GRU 2 (Despicable Me 2) - színes, ma­gyarul beszélő, amerikai animációs film (98 perc, 2013). Rendező: Chris Renaud, Pierre Coffin. 3D 19 óra: TŰZGYŰRŰ (Pacific Rim) - színes, ma­gyarul beszélő, amerikai sci-fi (131 perc, 2013). Ren­dező: Guillermo Del Toro. 3D SZEPTEMBER 30-OKTÓBER 2. 17 óra: SZÖRNY EGYETEM (Monsters Uni­versity) - színes, magy arul beszélő, amerikai ani­mációs film (110 perc, 2013). Rendező: Dan Scan­lon. 3D 19 óra: AZ ACÉLEMBER (Men of Steel) - színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai fantasztikus ak­ciófilm (143 perc, 2013). Rendező: Zack Snyder. 3D Jegyárak: 1000 Ft (2D) és 1200 Ft (3D) Vasárnap szünnap. Telefonszám: 74/529-610 www.babitsmuvhaz.hu,www.szekszardagora.hu A műsorváltozás jogátfenntartják!

Next

/
Oldalképek
Tartalom