Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-01-27 / 3. szám

12 SPORT 2013. január 27. Fórum a labdarúgás aktuális kérdéseiről A szekszárdi szakemberek is értékes információkkal gazdagodtak Helyzetelemzés, újabb ötletek, új impulzusok, remek előadások, és érdekes szekcióülések a futball leg­különbözőbb szakmai természetű, vagy éppen a sportágat éltető kö­zönségre, a médiára gyakorolt hatá­sáról. Ezt prezentálta a Magyar Lab­darúgó Szövetség II. nemzetközi konferenciája a Budapest Sportaré­nában, amelyre a sportág háttérrez­düléseire fogékony szurkolók is be­bocsátást nyerhettek ezúttal. Négy nagy előadás, többek között az egykori sztárjátékvezető, minden idők legjobb bírójának tartott olasz Pierluigi Collinával Collina az alap­vonali játékvezetői asszisztensek al­kalmazásának hasznosságát húzta alá előadásában. Az olasz exbíró, aki a 2002-es világbajnoki döntőt és az 1999-es BL-döntőt is vezette, elisme­rését fejezte ki a magyar szövetség­nek, amiért az a következő szezontól bevezeti az öt játékvezetős rend­szert. Érdekes információkat tolmá­csolt a spanyol utánpótlás nevelés­ről, annak hátteréről a jelenleg FIFA- alkalmazott, egykori kiváló román fo­cista, loan Lupescu. Az sem számí­tott elhanyagolható tényezőnek, hogy első kézből hallhattuk az MLSZ elnökét, regnálása óta a magyar fut­ball számára így is sok pénzt hozó Csányi Sándort, a további sportágfej­lesztési tervekről, és azok időarányos megvalósításáról. Kit mi fogott meg a plenáris ülésen, vagy épp az általa kiválasztott szekcióban? - kérdeztük a szekszárdi futball prominenseit. Teszkr Vendel, az MLSZ Tolna megyei szakmai igazgatója, UEFA A li­cences edző: - Elsősorban az, ahogy Csányi úr fölvázolta a közelebbi és a távolabbi jövőt, megjelölve a hangsú­lyokat a sportágfejlesztésben. Öröm­mel hallottam a létesítményfejlesztés­re vonatkozó terveket. S ez nem ab­ból áll, hogy komfortosabbá tesszük még több kisebb város stadionját, ha­nem a gyerekek felkészülési körül­ményeit, az egész infrastruktúrát, lé­tesítményhelyzetet javítja. Ez fontos tényező a mai világban a gyerekek megtartásában, képzésében. E téren nagyok a különbségek azonos osztá­lyon belül is a klubok között. Az után­pótlás-nevelő akadémiák kivételével szinte mindenhol szakmailag hátrá­nyos a három téli hónap. Az MLSZ nagyon helyesen és követendően az amatőr alapok szélesítését célozta Csányi Sándor, az MLSZ elnöke (középen) a nemzetközi fórum illusztris vendégeivel, Pierluigi Collinával (jobbról) és loan Lupescuval meg, s ami lényeges, Csányi úr elő­adásában már utal az ehhez a prog­ramhoz társítható forrásokra. Érde­mes ezen az úton tovább menni, mert már az eddigi intézkedések ha­tására több tízezerrel növekedett a nemzetközi összehasonlításban igen alacsony 120 ezres szám, amely a ma­gyar futballban valamennyi játékom ként résztvevő összlétszámúra utal Fehér Attila, a Tolle UFC Szek- szárd ügyvezető elnöke: - Nehéz volt dönteni, mely szekcióülésen vegyen részt az ember, hisz engem három is érdekelt. Azok sajnos csaknem egy időben zajlottak, így felosztottuk egy­más között ki, hova ül be, aztán ta­pasztalatcsere. Az amatőr szekciót vá­lasztottam. Aligha véletlenül, mert ez Szekszárdra jön a Fradi Sokak érdeklődésére számot tartó hírverő meccset rendeznek febru­ár 2-án délben a szekszárdi műfü­vesen. A Ferencváros csapata a Pé­csi MFC ellen lép pályára. Évtize­dek óta nem járta tolnai megye­székhelyen a Fradi, amelynek so­raiban bizonyosan ott lesz a Paks­ról a fővárosba került gólerős csa­tár, Bődé Dániel is. Az Üllői útiak másodedzőjeként érkezik haza Máté Csaba, az egykori kiváló szekszárdi labdarúgó. A pécsi csa­patban pedig minden bizonnyal láthatja majd a közönség a Szek­szárdiéi átkerült fiatal tehetséget, MárkvártDávidot, akit Márton Gá bor felvitt az első csapathoz A Fra- di-Pécs után az őszi első Tolle UFC az ugyancsak NBIII-as András- hidával játszik tesztmeccset a jövő, ez érdekel, ennek kiszélesítése már régebb óta prioritás az UFC-nél A módszerek, az elképzelések, a kül­földről átvehető, a hazai viszonyokra adaptált már működő példák valóban gondolatébresztők voltak. Igaz, Csányi úr a plenáris ülésen utak a tő­lük, illetve az állami szegmensből maj­dan pályázható forrásokra, de ne tűn­jek kukacoskodónak, igazán akkor let­tem volna boldog, ha ezek a pénzek, elérhetőségük már konkrétabban is elhangzanak. Van már előrelépés a tö­megesítésben, de azt azért tudnunk kell: a nemzetközi versenyképesség­hez, az amatőr háttér fellendítéséhez még legalább ötvenezer gyereket ké­ne behoznunk a rendszerbe.- A létesítményfejlesztéshez egye­dül kevesek lesznek a klubok, kell a helyi gazdasági szféra, az önkormány­zatok támogatása. Szerencsére, ne­künk talán nem kell már várni az új lehetőségek megjelenésére. A társasá­gi adó adta lehetőségeket kihasznál­va van egy, az illetékesek által elfoga­dott 170 milliós stadion- és pályare­konstrukciós tervünk, aminek meg­valósulása okán örömmel vettem tu­domásul, hogy az ingatlan tulajdono­sa, Szekszárd városa is beszáll a való­ban a létesítményhelyzeten óriásit változtató, legalább ötven évre előre­tekintő beruházásba. A polgármester úrral folytatott legutóbbi egyeztető beszélgetésünk e témában nagyon biztató. Persze várjuk a megjelenő, új forrásokat is. Kvandukjános, a Tolle UFC Szek­szárd UEFA B licences edzője: - Ki­sebb vajúdás után a sportegészség­ügyi szekció előadása mellett döntöt­tem. Nagyon érdekelt az amerikai, több sportágba is belekóstolt edző, Bery Solan előadása. A modern fut­ballban minden szinten fontos a sérü­lések elkerülése, megelőzése. Solan úr, akinek a cége, az Atletic Perfor­mance már szerződött is az MLSZ-szel, kidolgozott egy olyan hathetes edzés­programot, amit nem csak focisták­nál, hanem rögbiseknél és ökölvívók­nál is teszteltek. Az eredmények felet­tébb figyelemreméltóak. Ezzel a spe­ciális, a törzs izmait erősítő gyakorlat- sor alkalmazásával kilencven százalék­kal csökkent az izomsérülések száma a korábbi időszakokhoz képesL Egy példa a közelmúltból: a tavalyi Európa- bajnokság alatt az e programon részt vett német és lengyel labdarúgó válo­gatott tagjainál nem következett be izomsérülés, ami bizonyára más, egyé­ni tényezőktől is függ, de mindenkép­pen elgondolkoztató. Az emberben rögtön felvetődik: miképpen lehetne ezt megtenni a saját csapatánál? Nem hétpecsétes titok, elérhető már a vi­lághálón. A magyar utánpótlás futball- akadémiák mindegyikénél amolyan kötelező jelleggel már zajlik a teszte­lés, várjuk a jó híreket. A végső siker, szerintem itt is azért a részletekben rejlik. Tudniillik nem csak az a hét-nyolc óra, amit a sportoló edzéssel tölt el a fontos a kedvező változások elindítá­sa érdekében, hanem az. a 60 órára te­hető pihenés is, ami gyaníthatóan egyáltalán nem mindegy, mivel, ho­gyan telik... B. Gy. PANTEON TEMETKEZÉS Teljes körű temetkezési szolgáltatás Szekszárd, Alkony u. 1. 06-74/511-755 06-20/440 00 40 Készenlét: 0-2 4-ig 20/941-3376 wwv.panteon-temetkezes.hu \wwv. p a n tco n kft. e u

Next

/
Oldalképek
Tartalom