Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-01-27 / 3. szám
2013. január 27. KÁVÉHÁZI RANDEVÚ 9 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP „Szeretem a városom kis zugait...” SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban NÉMETH JUDIT, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár mb. igazgatója, előadóművész, akit - munkásságának elismeréseként - városunk szülötte, Mészöly Miklós író születésének 92. évfordulóján emlékplakettel tüntetett ki a város.- Kitüntetésedhez gratulálva, naiv- ság lenne azt gondolni, hogy ebben a sorozatban kellene Téged, valamint munkásságodat bemutatni Úgy tartozol ehhez a városhoz, mint a pályaudvarra vezető platánfák...- Amelyek közelében születtem és nevelkedtem. Nagyapám, Németh Gyula 1908-ban jött a városba és gyülekezetszervezőként 52 településből építette fel itt az evangélikus hitközséget. A templom nagy áldozattal 1928- ra épült fel, amelynek Szabó Dezső által 1938-ban festett hívogató oltárképe sokakat megszólított: Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan...”. 1951-ben édesapám következett a lelkészi munkában. A hitélet mellett természetes volt számomra, hogy otthonunk, az irodalom és a művészetek kedvelőinek, művelőinek is találkahelye volt, s amit ott hallottam, belémivódott. Édesapámnak nagy könyvgyűjteménye volt, de könyvtárba járni is természetes volt, hetente akár kétszer is. Thomas Mann Varázshegyét 17 évesen olvastam, máig ható élmény. A ház gyakori vendége volt sokak mellett Csányi László, Létay Menyhért, Husek Rezső és felesége, Adi néni. Már akkor hallottam Mészöly Miklós nevét, így amikor a Saulust olvastam, amely akkoriban kézről kézre járt, úgy éreztem, hogy valami belső titokhoz kerülök közel. Édesapám és Mészöly Miklós később is tartották a kapcsolatot, ha az író hazajött Szek- szárdra, sokat beszélgettek, mint két összetartozó lelkületű ember.- Beszélgetéseink alkalmával mindig feltűnt, hogy milyen szeretettel és lelkesedéssel emlékezel gyermekkorodra...- Egyre többet gondolok a sétakertre, ahol az emberek esténként s főleg vasárnap délutánonként sétálgattak, találkoztak, beszélgettek egymással. Emlékszem, milyen békés lelkülettel szántak időt egymásra. A felejthetetlen zenepavilonra, a sörkertre, ahová a tanév végén Katalin húgommal jutalmul fagyizni vittek szüléink. A zenészekre, a táncolókra... Szép emlékek, s a mai napig segítenek abban, hogy tudatosodjék bennem: bárhogy is alakul az életünk, a fontos, hogy időt tudjunk áldozni emberi kapcsolatainkra, hitéletünkre.- Ezt a fontos és megszívlelendő tanácsot, hogy időt szánjunk egymásra, naponta valósítod meg. Mi ad erőt mindehhez?- Fontosnak tartom, hogy az életünkben elénk kerülő emberre törődő időt szánjunk, a családi történeteket pedig belső körben szeretettel továbbadjuk az utánunk következőknek, és az érzelmi rész mellett a kedves emléktárgyakat is átörökítsük. A mi családunkban, bajban és örömben generációkon átívelő a szeretett 23. Zsoltár: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekre vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért. Ha halál völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem...”- Felsorolni szinte lehetetlen, hogy mennyi mindennel foglalkozol, erőt, időt nem kímélve...- Sok aprólékos munka tanított meg önfegyelemre és kitartásra, ahogy a szüleimtől, nagyszüleimtől, „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekre vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért Ha halál völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem...” (23- Zsoltár) könyvtáros elődeimtől is láttam. Amit elkezdünk, azt végig is csináljuk. E belső fejlődési folyamatnak szép időszaka volt, amikor 1992-2005-ig a Szekszárdi Vasárnap munkatársa lehettem. Szoros időbeosztással, pontossággal, és remélem, hitelességgel publikálhattam - külön örömként - egy lapban édesapámmal, aki novellákat írt, egyházi szépíró, és városunk javát szolgáló közíró is volt.- Ahogy gyermekkorodban a platánsorhoz, úgy tartozol most a könyvtárhoz...- A könyvtári munka olyan, mintha nekem találták volna ki. Ma is szívesen lennék kezdő könyvtáros, s ha lehetne, életmódtörténeti kutatásokkal foglalkoznék. Egyre mélyebben foglalkoztat, hogy bizonyos korokban hogyan éltek az emberek. Vannak dolgok, amelyek évszázadok óta nem változtak, míg mások teljesen eltűntek. Szeretem a városom kis zugait, ahol gyermekként megfordultam, s oly sok varázslatot felfedeztem.- Azt mondják, aki a könyvek „rabja”, nehezen hiszi, hogy ettől a modem technika valaha is eltávolítja. Neked mi erről a véleményed?- A modern technikától nem féltem az olvasókat. A világhírű írók új hordozó eszközökön is ugyanazok, csak tudjuk átélni a mondanivalót. A gyerekeknél az élőszavas mesélés nagyon fontos, ezt a televízió nem pótolhatja. Azt a szülői gondolatot, amelyet a szeretet nyelvén szemből szembe, lélektől lélekig adunk át.- Szekszárd városában szinte nincs olyan kulturális rendezvény, amelyen ne vennél részt, akár rendezőszervezőként, akár előadóművészként. Felsorolnál párat?- Az első a kórház Balassa-napjának kulturális programja, amely mindig nagy kihívás és öröm. Aztán sokak együttes munkájával az ünnepi alkalmak: Babits Mihály születésnapja, Hollós László, Liszt Ferenc és Garay János évfordulók, a Mészöly emléknap, mind a város országos visszhangot kiváltó rendezésében. Jelenleg Csengey Dénes születésének 60. évfordulójára szervezzük a városi emlékező napot.- Jellemző Rád, hogy a kitüntetésről még nem is beszéltünk, s gyanítom, arról hiába is kérdeznélek. Akkor talán arról, mikor ismerkedtél meg közelebbről Mészöly Miklóssal?- Amikor újságíróként is dolgoztam, évekig írtam a szüreti fesztivál rendezvényeiről, többek között az író-, politikus-, diplomatatalálkozókróL Több interjút is készítettem Mészöly Miklóssal, mégis számomra egy mondata járt a fejemben, amikor megkaptam az emlékplakettet. Derűs őszi napsütésben sétáltunk át a Művészetek Házából a rendezvény fő helyszínére, miközben megállt, és a következőket mondta: „Igazi mediterrán pannon kisváros Szekszárd." A Mészöly Miklós emlékplakett
