Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-19 / 19. szám

I 2013. május 19. SZEKSZÁRDI MC nS ,.HÜ Hmm Űj vízbázis a Duna partján Száz évre elegendő egészséges ivóvize lesz Szekszárdnak Húsz évvel ezelőtt egy, a németek által végzett vizsgálat kiderítette, hogy a szekszárdi ivóvízben dik- lór-etilén van. Később megtalál­ták a szennyeződés forrását, loka­lizálták, a fertőzött kutakat pedig lezárták. Több megoldást is kipróbáltak, hogy megvédjék a rákkeltő és vesét károsító vegyi anyagtól Szekszárd ivóvizét, de az elmúlt években egyértelmű lett: új vízför- rás kell a városnak. 2008júniusában elké­szült egy előzetes megvalósíthatósági ta­nulmány, a múlt héten pedig kezdetét vet­te a „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása” (KEOP - 7.1.3.0/B-20080001 azonosító- számú) című projekt megvalósítása. Az előkészítés során két megoldás kö­zül kellett választani, hiszen az igény kielé­gítésére - miszerint átlagban napi 7 ezer, csúcsidőben pedig 10 ezer köbméter ivó­víz álljon rendelkezésre - két lehetőség mutatkozott. Az egyik a Mohács-szigeten üzemelő vízbázisról, a másik Fadd-Dom- bori térségében, a Duna-partján telepí­tendő új, parti szűrésű vízbázisról való vízellátás. Az elsőhöz 53 kilométer hosz- szú csővezetéket, Báta külterületén mag­astározókat, vízgépészeti és klórozó be­rendezéseket kellene építeni. A Duna par­ton nyolc kutat kell fúrni, Bogyiszló kül­területén új vízmüvet, vas- és mangánta- lanítót, ammónium-mentesítővel, s össze­sen 20,8 km hosszú csővezetéket építeni. A víz Mohácsról 19 óra alatt érne Szek­szárdid, s a teljes beruházás nettó 5,4 mil­liárd forint lenne. A másik megoldás sze­rint az új Duna-parti kutakból 5 óra alatt jutna a viz a városba, az építési költség pe­dig nettó 4,4 milliárd forint. Mind mű­szaki, mind pénzügyi szempontból az új vízbázisra való áttérés a kedvezőbb, de a döntéskor figyelembe vették azt is, hogy öt óra alatt sokkal kisebb a víz romlásának veszélye, vagy azt, hogy szekszárdi fo­gyasztóknak várhatóan kevesebb vízdíjat kell majd fizetniük. A nyolc, egyenként napi 1500 köbmé­ter vizet adó, 17 méter mély kút a Duna jobb partján, a Dombori sóderkikötőtől néhány száz méterrel délre, egymástól 80 - 80 méterre készül Innen jut a víz a Bo­gyiszló magasságában, a Duna parton lé­vő új vízműbe, ahol kiszűrik vas-, mangán- és ammóniatartalmát. Innen indul a 400 milliméter átmérőjű vízcső, és Bogyiszlói délről elkerülve az M9es autóút mentén a Sióig fut, majd az Móos sztrá­da északi oldalánál végül a Ke- selyűsi út mentén jut el a beru­házás során felújításra kerülő szekszárdi vízműig. SZÉCHENYI TERV A projektindító tanácskozáson Ács Re­zső alpolgármester elmondta, azért is kedvezőbb ez a megoldás, mert így Szek­szárd nem válik kiszolgáltatottjává egy idegen vízbázis kitermelőjének. A készü­lő saját beruházás 80-100 évre megoldja a tolnai megyeszékhely vízellátását, de le­hetőség nyílhat arra is, hogy a környező települések ellátását is segítsék. A beruházáshoz 3,7 milliárdos támoga­tást nyert a város, és ellentétben az általá­nosan megszokott önkormányzati pályá­zati finanszírozással, itt nettó összeg alap­ján kapja Szekszárd a pénzt, úgy, hogy az ÁFA visszaigényelhető, így a szükséges anyagi forrás rendelkezésre áll Dzsogán József projektmenedzser, a Value Added .Solutions Consulting Kft. szakembere elmondta: mióta kiderült, hogy klórozott szénhidrogén vegyületek szennyezik a vízbázist, 6 millió köbméter szennyezett felszín alatti vizet kitermel­tek, és megtisztítottak, összesen több mint 2500 kg klórozott szénhidrogént el­távolítottak. Egyértelművé vált, hogy a fo­lyamat nem megállítható, s bár a szekszár­di ivóvíz most még biztonságosan fo­gyasztható, kell egy új vízbázis. A pályázatot 2011 szeptemberében adták be, s a támogatási szerződést 2012 márciusában írták alá. Azóta tart az előkészítés, hamarosan kiválasztják a kivitelezőt, ezt követi a hatósági enge­délyek beszerzése, majd jövő márciusig a kiviteli tervek készítése. Az építkezés a program szerint 2014 szeptemberé­ben fejeződik be, és októberben kezdő­dik a próbaüzem. -szí­'AOYARORGÍAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Álláspályázat Szekszárd város önkormányzata pályá­zatot hirdet Szekszárd MJV Önkor­mányzatának KEOP-1.3.0/B/2F/09-11- 2011-0002 „Szekszárd város hosszú tá­von egészséges ivóvízzel való ellátása” pályázata kapcsán projekt menedzs­ment szervezetvezető munkakör be­töltésére. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a www.szekszard.hu honlapon, a Közügyek/Állás menü­pontban. Liszt klubest A Liszt Ferenc Társaság szekszárdi cso­portja május 21-én, kedden este 1730- kor tartja klubestjét a Liszt Ferenc Ze­neiskolában. Erős Ditta Rebeka előadá­sában hallható lesz Liszt: Ünnepi polonéz, Kodály: Székely keserves, Chopin: cisz-moll etűd op.25. Nr. 7, Rahmanyinov: d-moll etűd és Brahms: Fantázia op.116. című műve. Közreműködik: Erősné Máté Éva és növendékei, Vanya Nóra, Szí Ágnes, Ar- banász Kata, Lemák Laura, Sándor Zsig- mond, Sándor Dániel, Hájas Kristóf, Szabados Balázs, Köpenczei Csenge, Ocsovay Damján. A klubestre szeretet­tel hívnak minden érdeklődőt. A belé­pés díjtalan. Ruhaadományok VÖRÖSKERESZT. A Tolna Megyei Vörös- kereszt használtruha adományozást tart május 27-én (hétfő) 8.30 és 9 30 óra kö­zött a Dózsa Gy. u. 1. szám alatt. Szeretet­tel várnak minden rászorulót. MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT. Kö­szönjük minden támogatónknak, ha használaton kívüli bútorát, háztartási gé­pét, ruhaneműjét felajánlja szerveze­tünknek, hiszen nagy rá az igény. Sok szegény család mindennapjait könnyíte­né meg. A rászorulók számára használ­truhaosztást május 28-án és június 11-én tartunk. Máltai Szeretetszolgálat, Szek­szárd, Hunyadi u. 4. Telefon: 74/319-148. Projektnyitó konferencia a szekszárdi városházán Fotó: Sz. L. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 04 «0 43« 4M A Gemenc AMI felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre társastánc tanszakra Tanulóink államilag elismert bizonyítványt kapnak év | végén. Megismerkednek a báli táncok alapjaival, majc később mélyebb ismeretek szerzésére és versenyzésre is lehetőséget adunk. A Gemenc TSE tagjai eleget tesznek a mindennapos testnevelés elvárásainak. Jelentkezni lehet a GTSE honlapján keresztül, illetve a 20/ 980-77-52-es telefonszámon Orbán Ferencnél. Honlap: htto://www.gemenctancsDorteqvesulet.hu I EGÉSZSÉG A JÓ KÖZÉRZETIG U/\ KÉNYELEM * vitamingazdag zöldség-gyümölcs választék, * konyhakész tisztított termékek, • friss saláták, • zöldség-, gyümölcslevek helyben facsart friss alapanyagokból igény szerint. EGESZSEGCENTRUM a KORZÓ ÁRUHÁZBAN NYITVA TARTÁS: Hétfő-Péntek: 7-16, szombat: 7-12 óráig a KORZÓ ÁRUHÁZBAN Előrendelés: 06-74/412-225, mobil: 06-30/348-5676. NÉZZEN BE HOZZÁNK Akciós ajánlatunk máius 21-től máius 25-ig: • Eper 799 Ft/kg Új, csomós sárgarépa 179 Ft/cs Karfiol 359 Ft/kg Piros újburgonya 269 Ft/kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom