Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-04-21 / 15. szám

2013. április 21. 3 BOI , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Aszfalttal gyógyítják az utak sebeit Őszig 350 millió forintot költ a város az út- és járdahálózat felújítására A polgármester ígérte: nem csak a kátyúkat, a járdákat is kijavítják A márciusi tél után ránktört nyár­ban a tavaszi munkákat végzik Szekszárdont Ezek egyik legfonto­sabbika a fagyoktól tönkrement utak javítása. A kátyúk száma ezer körüli, ezeket szüntetik meg a KÉSZ Kft. szakemberei. A feladatokról a helyszínen tartott sajtó- tájékoztatót Horváth István. A munka negyedénél tartanak - mondta el a pol­gármester a Mérey utcában, ahol javá­ban dolgoztak a szakemberek: aszfalttal gyógyították az út sebeit. Először a leg­forgalmasabb utcák burkolatát javítot­ták ki, így kész a Rákóczi, Széchenyi, Bé­ri Balog Ádám utca. A kátyúzás a Palán- ki úton, a Szent István téren, a Hunyadi és Keselyűsi úton folytatódott, a sorban ezután következik az a huszonegy utca, ahol buszok is járnak. Persze nem csak ezeket, valamennyi kátyús útszakaszt kijavítják. Idén erre a munkákra - szemben a tavalyi 17-tel -, 40 milliót fordít a város, de őszig ennek sok­szorosát, 350 milliót költenek az út- és járdahálózat korszerűsítésére. A Nyár, a Rizling, a Székely Bertalan, a Tormay Béla és a Fürt utca két és fél kilométeren új aszfaltot, szaknyelven kopóréteget kap. A Tavasz és a Szőlőhe­gyi utcában új út épül, és korszerűsítik a csatornahálózatot is. Emellett a város­ban több mint 10 kilométer hosszban felújítják a járdákat, illetve újat építe­nek, de bővítik a parkolókat is. A Kecs­kés Ferenc utcában, ahol egymás mel­lett két iskola, illetve két óvoda is van, és reggel és délután kisebb közlekedé­si káoszt okoznak az autók, a nyári isko­lai szünetben félszáz új parkoló épüL Gond van a járdával az alsóvárosi teme­tő mellett is. A keskeny és a rossz minő­ségű járdalapok megkeserítik a moz­gássérültek közlekedését. Elképzelések szerint akár az úttest és a járda közötti, helyenként virágokkal beültetett sáv megszüntetésével szélesebb, simább járda épül ott. -szl­Álláspályázat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzata pályázatot hirdet Szek­szárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzatának KEOP-1.3.0/B/2F/09- 11-2011-0002 Szekszárd város hosz- szú távon egészséges ivóvízzel való ellátása pályázata kapcsán projekt menedzsment szervezetvezető munkakör betöltésére. A részletes pályázati felhívás a www.szek- szard.hu honlapon, a Közügyek/Ál- lás menüpontban tekinthető meg. Aranykönyvi felhívás Szekszárd Város Aranykönyvébe tör­ténő bejegyzéshez Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a város aranykönyvéről szóló 14/2011.(IV.12) rendelete alapján várja a város polgára­inak, közösségeinek, valamint intéz­ményeinek, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a 2012-es naptári év megörökítésre ér­demes eseményeiről. A kellően indokolt javaslatokat ápri­lis 22-ig juttathatják el dr. Dobos Gyu­la nyugalmazott levéltár-igazgatónak postai úton (7100 Szekszárd, Bródy köz 21., a boritékra kérjük, írják rá: Arany­könyvi javaslat), vagy elektronikus le­vélben: dob66l2@mail.iif.hu. A városi beruházásokról tájékozódhattak az újvárosiak Nagy projektek fejeződnek be idén, folytatódnak a járda- és útfelújítások Szekszárd helyzetéről, a jövőbeni tervekről, valamint a várost érintő beruházásokról tartottak tájékoz­tató fórumot április 15-én Szek­szárd alpolgármesterei, dr. Haag Éva és Ács Rezső az újvárosi Szent István Házban. A nagy számú érdeklődő előtt dr. Haag Éva az idei és jövő évi tervek felvázolását megelőzően a 2012-es felújításokról és beruházásokról is beszélt. A tavalyi év­ben 34,2 millió forint értékben valósult meg út- és járdaépítés, amelyet idén foly­tatni kívánnak mintegy 9 km-nyi járdafe­lület megújításával. Intézményi felújítá­sokra tavaly 252,5 millió Ft-ot költött a vá­ros, a távhőrends/er korszerűsítésére 84 millió forintot áldoztak, új parkolóhelyek kialakítása pedig 6,4 millió forint kiadást jelentett. A Szekszárdi Fürdő első üteme 1,2 milliárd forintért készült el, és tavaly több mint 65 ezren vették igénybe a szol­gáltatásait. Új csatornaszakaszok készül­tek el 321 millió Ft értékben, 106 utcá­ban pedig összesen 3900 nm-nyi útkar­bantartási munkálat folyt, hiszen sok he­lyen süllyedés indokolta a helyreállítást, kátyúzást. A Kadarka utcai óvodában 37 millió forintos beruházással fűtés-korsze­rűsítés történt, valamint új nyílászárók kerültek behelyezésre, de felújították a vizesblokkokat is. Az újvárosi temető par­kolóit is rendbe tették: az 500 négyzet- méteres felület mintegy 6,4 milliós ráfor­dítást igényelt, míg a Prométheusz park melletti illemhely a TolnAgro támogatá­sával újult meg. A folyamatban lévő beruházások kö­zött említette dr. Haag Éva az 1,7 milliárd forint uniós támogatással készülő, 2013 nyarára befejeződő Agóra-programot - a művelődési ház és a Művészetek Háza fel­újítását -, emellett a belváros rehabilitáci­ója keretében idén elkészülő Béla király téri beruházást, és a jövő nyárra megúju­ló piacteret. A szurdikok vízelvezetéséről is beszélt, amelyre 278 millió forintot for­dítottak, a belvárosi római katolikus templom felújítása pedig 53 millió forint­ba került. Az indulás előtt álló beruházá­sokként kiemelte a már említett járdafel­újítást, ami mintegy 80 millió Ft-ba kerül majd, a Dienes iskola parkolójának meg­oldását, valamint a Wosinsky óvoda mel­letti parkoló és járda felújítását. Az alsóvá­rosi temető bővítése és a bogyiszlói víz­nyerő helyen, 5 milliárd forintért megva­lósuló új vízbázis kiépítése a nagy projek­tek közé tartozik, mint ahogy az új uszo­da építése is. Folytatódnak az energetikai korszerűsítések is. Ennek keretében a Mérey utcai idősek otthona és a városi bölcsőde felújítását tervezik, de a közvilá­gítás rekonstrukciója is terítéken van. Ács Rezső tájékoztatójában többek kö­zött emlékeztetett arra: 2006-ban a Szek­szárdi Vagyonkezelő Kft-n kívül nem volt városi tulajdonú cég, mivel a korábbi vá­rosvezetés mindent eladott, amit lehe­tett. Azóta azonban az önkormányzat a szekszárdi lakosság számára fontos cége­ket visszavásárolta és újakat is alapított, amelyek összértéke immár közel 5 milli­árd forint. Az alpolgármester arról is szólt, hogy az utóbbi három évben 20 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, vagy indult el a városban, amelynek igen jelentős részét (a nagy projekteknél átla­gosan 85 %-át) uniós pályázatokból fi­nanszírozták. A városvezetés a rezsicsök­kentéssel párhuzamosan tervbe vette az építményadó hasonló mértékű csökken­tését is. Gyimóthy Levente

Next

/
Oldalképek
Tartalom