Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-12 / 28. szám
2012. augusztus 12. MOZAIK írnap Farkas Pál gyökeret vert Szekszárdim A Babits-, a Háry-, a Szent István-szobor alkotója 65 éves Tudósok a talicskában. A paksi szoborcsoport két alakja, egy 1995-ös felvételen Mintegy 70-75 alkotása áll az ország különböző településein, köztereken, középületek udvarán, aulájában. Ismert és elismert szobrászművésszé vált a most 65 éves Farkas Pál. Az első igazán nagy sikert az 1981- ben avatott Babits-szobra hozta. Különleges szerepet tölt be még Szek- szárdon a közadakozásból készült Szent István és a lovas Háry, aminél a patakoccintás „szertartását” szokták elvégezni a szüreti fesztiválozók. A tudósportrék, a Paksi disputa című szoboregyüttes is méltán vált híressé. Az erőmű látogatóközpontjába érkezőket várják az atomenergiakutatásban résztvevő, magyar származású tudósok. Először, 1995-ben öt szobor készült el: Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede és Hevesy György portréja. Később Kármán Tódor is csatlakozott hozzájuk, és további három személy megörökítésére kapott megrendelést a szobrász. így ma már Marx György, Lévai András és Habsburg Ottó bronzból öntött mása is látható Pakson. Kisplasztikái, emléktáblái, érmei is jelentősek Farkas Pálnak, s ami még egyedi a munkásságában: az állatszobrok. Ágaskodó lovakról készített egy alkotást a Pécs melletti Üszögpusztára, aztán megkérdezték, hogy tud-e szarvast, tud-e vaddisznót és így tovább. Legutóbb Keszthelyen avatták egy termetes szobrát, a Kő- száli bakok viadalát. Körülbelül hétszáz kiló bronzból öntötte. De apró kis rovarokról is készített már nagy szobrot, a szegedi Tiszavirág című művet. Ahhoz 750-800 kiló bronzot használt. Szegeden nőtt fel, házasságkötése révén került a felesége családjához, Sióagárdra. Nem volt könnyű a váltás- a nagyvárosból a kis faluba költözés- és a továbblépés sem: a szekszárdi panellakás-vásárlás rajztanári fizetésből meg kölcsönből, aztán a sorházi lakásban töltött esztendők, majd az építkezés. Majdnem negyvenévesen jutott oda, hogy normális körülmények között, műteremben alkothatott. Közben született három lánya, s van már négy unokája is. A szekszárdi meggyökeresedést tartja élete egyik legfontosabb eredményének. Hosszú éveken át tanította a tanítókat. A pedagógiai főiskola vizuális nevelési tanszékének vezetőjeként ment nyugdíjba öt éve. Alkotásainak többsége realista. Az a véleménye, hogy a köztérre kerülő szobornak nem árt, ha érthető. Hordozza a művész keze nyomát, stílusjegyeit, de a közízlést is szolgálja! Ne olyan legyen, hogy találgatni kelljen, mit is ábrázol, vagy elforduljanak tőle a járókelők és gúnyos megjegyzésekkel illessék! Farkas Pál művei sokfelé eljutottak. A Háry-szobor kicsinyített változatát hátizsákban vitte ki - repülőgépen - egy USA-ban élő magyar üzletember. A művész dédelget még szekszárdi és paksi szoborterveket. Reméli, hogy a recesszió dacára is jut némi pénz azok megvalósítására. Wessely G. Ki kicsoda? Megjelent a szekszárdi Polgármustra Elkészült a szekszárdi ki kicsoda. A Polgármustra néven megjelent kötetbe 150-en kerültek be: politikusok, művészek, pedagógusok, sportolók, intézmény- és Cégvezetők. A tiszteletpéldányok átadására a Petrits család cukrászdájának kerthelyiségében került sor. A könyvet Szepesi László és Wessely Gábor szerkesztette. Ugyanez a páros, hat évvel ezelőtt már sajtó alá rendezett egy hasonló kiadványt. Azóta sok változás történt a közéletben a megyeszékhelyen. A régi arcok kétharmada már nem látható az új kötetben: más személyek kerültek a hivatalok élére, más vállalkozók tűntek fel és le, jó néhányan meg is haltak a korábbi prominensek közüL A szerkesztők remélik, hogy helytörténeti szempontból fontos munkát, sokat eláruló kordokumentumot készítettek. Remélik, hogy a jelenlegi és a majdani olvasók képet nyernek általa a 2012-es Szekszárdról, s lakóinak gondolatvilágáról, közérzetéről - R Nyáron sem tétlenkedtek a Polgári Nyugdíjas Egyesület tagjai A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012-ben pályázatot írt ki nyugdíjas szervezetek részére KOR-TÁRS 11 elnevezéssel Az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület szekszárdi szervezete számára e hír igen kedvező vök, mivel a pályázaton önálló adószám nélkül is elindulhattak, kiegészítve azt befogadó nyilatkozattal amit központi szervezetük biztosított is - tájékoztatta lapunkat az egyesület vezetője, Szegedi Dezsőné. A pályázaton 111.750 forintot nyertek, amelynek köszönhetően ellátogathattak Mátraderecskére, ahol mofettás széndioxidos gyógy- gázfürdő kezelést vettek igénybe. A tagok június 11-13. között tartózkodtak a Mátrában található településen, ahol kezelésük előtt kötelező orvosi vizsgálaton vettek részt. ( A kezelést egy alkalommal orvosi beutaló nélkül is igénybe lehetett venni.) Érdekesség, hogy a szekszárdi polgári nyugdíjas szervezet pályázatát internetes rendszeren keresztül bonyolították le az idősek, amely mutatja elszántságukat és a modem technika iránti érdeklődésüket, nyitottságukat. Szegedi Dezsőné emlékeztetett arra is, hogy tavaly felújítási munkálatokat végeztek Mészáros Lázár utca 7. szám alatt található irodájukban, egy tízemeletes épület földszinti helyiségét sikerült széles körű összefogással az idősek közösségi helyiségévé kialakítani E felújítás vélt értéke mintegy 1,5 millió forint volt, ebből 250ezerFtaz anyagköltség, amelyet egyesületük biztosított, a többi szükséges átalakítás társadalmi munkában valósulhatott meg amelyet Szekszárd polgármestere, Horváth István is méltatott a nyugdíjasok legutóbbi összejövetelén. Az egyesület tagjai hetente egy alkatommal találkoznak, legutóbb Király Balázs rendőr százados tartott számukra érdekfeszítő előadást az idősek támadhatóságáról, Balázs Judit természetgyógyász, gyógymasszőr pedig a természetben fellelhető - már-már csodaszámba menő - gyógyászati lehetőségekről tájékoztatta a tagokat. A polgári nyugdíjasok e forró nyári napokban sem tétlenkednek, hiszen jelenleg is egy pályázaton dolgoznak, amit a városi közgyűlés humán bizottsága írt ki civil szervezetek részére, viszonylag szigorú feltételekkel Szegediné fontosnak tartotta elmondani azt is: korábbi kérésüket teljesítve, a város szociális és egészség- ügyi bizottsága 30 ezer forintos támogatásban részesítette az idősek szervezetét. Gyimóthy Levente