Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-10-28 / 39. szám

10 SZEKSZÁRDI YASARNAP MOZAIK 2012. október 28 A Nap nem kel fel soha többé Mátéi Vi§niec Paparazzi című darabját mutatták be a Magyarországi Német Színházban A férfi a Nap összeomlásáról beszélget a lila hajú dívával Vakuk villognak, csattognak a fényképezőgépek már a színházba lépésünkkor: egy dívát fotóznak. Körülötte vaksötét. A Magyarorszá­gi Német Színház október 11-i be­mutatójának, Mátéi Visniec Pa­parazzi című darabja, annak mind a 14 jelenete estétől „napkeltéig” sötétségben játszódik. Az éjfekete­séget időnként erőszakos, vakító fények törik meg. Lady Gaga Paparazzi című száma vezeti ^ be a Dán Tzopa rendezte előadást, ami § egy ágyjelenet vetítésével kezdődik. 2 Amint ez tragikus fordulatot vesz, már villognak is a vakuk, egyre sűrűbben. A színpadon folytatódik a játék vala­mivel este nyolc előtt egy Paparazzóval (Matthias Patzelt), aki nem igen kattint­gat, inkább megfigyel, mivel annak, amit a díva kertjében lát, nincsen hírér­téke, de úgy tűnik, hamarosan lesz... Egy órával később, a következő jelenetben szintén olyan emberek tűnnek fel, akik megfigyelnek. Elsőként azt észlelték, hogy nyoma veszett a fogadó előtti ke­reszteződésnek, amiről biztosan tudták, hogy ott volt. A fogadó tulajdonosnője (Alica Weirauch) viszont tudomást sem akar venni róluk, még akkor sem, ami­kor közük, hogy ők veszélyes bérgyil­kosok (Frank Ildikó, Matthias Patzelt). A következő órában egy fejhallgatós kol­dus (Liam-Maria Gremm) lép a színre. A színlap szerint koldus, valójában azon­ban semmit nem kér. Nincs szüksége semmire a hazug, rohanó világtól, amit nap, mint nap figyel az utcán, csak hogy hagyják végre békén, és figyeljenek ar­ra, ami körülöttük történik. Hallják meg hogy a Nap implóziót szenvedett. Nem érti? Nincs ezzel egyedül A legtöb­ben nem tudják felfogni, hogy a Nap összeomlik, és már sohasem kel fel Ön mit tenne, ha ezt megtudná? A Romániából politikai menekültként Franciaországba költözött szerző daral> jában abszurd és egyre képtelenebb, né­ha kínosan humoros helyzeteket hoz a pánik, vagy a katasztrófa tudomásul nem vétele. Emberek valószerűtlenül teremte­nek kapcsolatot, és válnak el egymástól Egy utcai fülkében csörög a telefon. Az éppen arra járó férfi fuvolátokkal (Tom Pilath), mivel közel s távol nem lát senkit, felveszi a kagylót. Beszélgetésbe elegyedik a vak férfivel a vonal másik vé­géről A világtalant nemcsak a közeü park szépségei érdekelik, aminek hallja a hangjait, de az égbolt és a Nap is, éjnek évadján... A vasútállomáson a pénztáros­nőnek más mondanivalója nincs, mint­hogy monotonon mormolja, elment a vonat ide is, oda is, már nem megy vonat sehova sem, a legtávolabbi helyre mej különösen nem. Mit tehet hát a féri (Liam-Maria Gremm) és a nő (AUc; Weirauch), akik oda szerettek volna utaz ni? A nő elhagyja a férfit. Természetesen Innentől egyre izgatottabbá válik i hangulat, egészen furcsa helyzetei adódnak. Mindenki megbolondul Aval újabb telefonbeszélgetése ugyan hai monikus, de korántsem megnyugtató Akár a csillagász professzor, Pandolf (Florin Gabriel Ionescu) higgadt, szak szerű nyilatkozata a TV-ben. Mégis van nak, akik várnak valamiféle jövőt. A kol dússal éppen összebarátkozott üdítőau tomata aggódik, mi lesz vele ezután. / Paparazzo főnöke a kiábrándító helyze ellenére rendel egy szép fotót a Napról hátha mégis felkel A férfit (Tom Pilath' kiszolgáló pincér a várható világvége el lenére kifizetteti a számlát. Visniec jellegzetes típusokat és rétege két húsz karakterben ábrázoló, abszurc drámájában katasztrofális véget fes pusztuló világunkról de talán a szépséf mégis megmarad Fényesség árad a; utolsó jelenetben felcsendülő fuvolaszó ból és az azt játszó fehér ruhás lánybó (Lotz Kata). Ahogy az üdítőital-autómat; megállapítja: „Istenem... És mégis, milyer gyönyörű!” Kovács Etelka Versmondóink sikere a Kaleidoszkóp fesztiválon Kiemelkedő eredményt értek el a szekszárdi versmondók a 14. Kaleidoszkóp VersFesz- tiválon Nyíregyházán. A Móricz Zsigmond Szín­házban megtartott, határon túli magyarokat is felvonultató nemzetközi versenyen Csizmazia Dóra és Miller Oliver Tibor, a Garay János Álta­lános Iskola és AMI két diákja egyaránt feszti­váldíjat nyert. A rekord létszámú, több mint 4000 nézőt vonzó fesz­tivál különlegessége, hogy nincsenek korosztályok. A legidősebb is együtt versenyzett a tízéves Dórával és a tizenkét éves Olivérré! A meghirdetett négy kategó­riába - verszene, versszínház, versfilm és versmondás - előzetes válogatások után nevezhettek be a verseny­zők, köztük 69 versmondó. Már a szekszárdi Fedorka VersNapon, ahol az egyik zsűritag Lutter Imre, a Ka­leidoszkóp fesztiváligazgatója volt, felfigyeltek néhány tehetséges gyermekre. A szekszárdiak mellett a szin­tén Tolna megyei Újvári Bors Benedeket is meghívták a nyári neszmélyi versmondó táborba, ahol felkészül­hettek a Kaleidoszkóp fesztiválra is. Nyíregyházán, ahol népszerű művészek, így Koltai Róbert és húga, Judit, valamint Székhelyi József, R. Kárpáti Péter, Gerendás Péter és más hírességek együtt versenyeztek az amatőrökkel, egy kortárs és Csizmazia Dóra és Miller Oliver Tibor felkészítő tanárukkal, Csimazia Ferencnével egy klasszikus verset kellett előadniuk. Dóra a kor­társ művek közül Ágai Ágnes: A titkokat az ujjaimnak mondom el című prózaversét adta elő, Oliver pedif Kányádi Sándortól A tengert. A klasszikusok közü mindketten Áprily Lajost választották: Dóra a Vadlúc voltam című verset szavalta, Oliver pedig a Ködös év szak előtt címűt adta elő. Az öttagú zsűri a vers- és prózamondás kategóriá ban nem adta ki a Kaleidoszkóp-díjat, hanem 21 ki emelkedő versenyzőt díjazott fesztiváldíjjal, köztül mindhárom Tolna megyei versmondót. A díjazottal folyóirat-előfizetést és tizenötezer forint értéke könyvjutalmat kaptak. A résztvevők előadását szigo rú szempontrendszer alapján figyelő szakemberei kiemelték Szekszárd város képviselőinek teljesítmé nyét. Mindkettejüknek javasolták, hogy ezt a pályái folytassák, hiszen „tekintetük van a közönség felé” és a versmondás szabályait hűen követik - mondta c lapunknak felkészítő tanáruk, Csizmazia Ferencné Az értékelés után még televíziós interjút is adtai Dóráék. A fesztivál gálával zárult, amelyen a résztve vő neves művészek adtak műsort, és fellépett az elő ző év Kaleidoszkóp-díjasa, Kató Hajnalka is. A szekszárdiak, akik most az Erzsébet királyné em lékére rendezendő gödöllői vers- és prózamondó ta lálkozóra készülnek, a Csizmazia Alapítvány támoga tásával jutottak el a Kaleidoszkóp fesztiválra. K. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom