Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-06-24 / 25. szám
2012. június 24. SZEKSZÁRDI 50 éves találkozót tartottak a „keris” diákok! Gyertyával emlékeztek elhunyt osztálytársaikra és egy megindító vers segítségével igyekeztek visszapörgetni az időt a kerek 50 éve, 1962-ben a Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény jogelődjében, a Közgazdasági Technikum Kereskedelmi Tagozatán végzett, egykori „keris” diákok június 16-án. A jubileumi osztálytalálkozó a szombat délelőtti rekkenő hőség ellenére kiválóra sikerült. Már a gyülekezés kitűnő hangulatban zajlott az egykori osztálytársak délelőtt 11 kor a Skála Aruház parkolójában lévő fák árnyékában találkoztak, majd egykori osztálytermükben folytatták a nagy beszélgetéseket. Osztályuk profilja egyébiránt szövetkezeti szakon könyvelő, statisztikus, tervező volt, emellett a diákok közgazdasági ismereteket is tanultak a régi világban. A rendezvény szervezője, Horváth Béla a délelőtti várakozás során lapunknak elmondta: osztályuk annak idején 32 főből állt, és csupán négyen nem tudtak megjelenni a mostani találkozón. A többiek Szombathelyről, Veszprémből, de még Sümegről is eljöttek a rendkívüli eseményre. A fiatalosan mozgó, vidám hölgyek és urak osztályfőnöki óra után bort kóstoltak egy osztálytárs, Sümegi Imréné Fehér Margit és férje, Sümegi Imre borrendi tag pincészeténél, ahol egy kis „aperitiffel”: szendviccsel, pogácsával, üdítővel is „felfegyverkezhettek”, hogy aztán Őcsénybe induljanak tovább, ahol faházakban szállásolták el a csoportot. A programot az egyik osztálytárs, az ismert textilművész, Rellné Ament Katalin verseinek felolvasása, kiállításának megtekintése, s az őcsényi Bogár István Hagyományőrző Egyesület táncosainak fellépése is színesítette. Este a menü bográcsban készült kakaspörkölt volt, majd szintetizátoron és harmonikán szolgáltatott zene szólt hajnalig. Horváth Bélától megtudtuk: két éve Szombathelyen találkoztak. Általában két-három évente sikerül összejönniük az „öregdiákoknak”az ország legkülönbözőbb helyein (Badacsony- Lábdihegy, Zalaszántó), ami manapság igen ritkaságszámba menő összetartásról ad tanúbizonyságot. A jubileumi összejövetel egyik szép pillanata volt, amikor az egykori osztályfőnök, az idős, ám de annál fiatalosabb, derűs hangulatú Bálint Margit néni is megérkezett. „Egyszerűen tele van a szívem- lelkem. Első tanítványaim voltak, náluk lettem igazán tanár!” - mondta. Az egykor biológiát, kémiát, áruismeretet tanító hölgy, aki öt éve találkozott az osztállyal, a pedagóguspályával kapcsolatos kérdésemre válaszolva így fogalmazott: „A katedrán alázattal, megértéssel kell állni, s nagyon sok kedvességet adni. De legalább annyit, vagy talán több kedvességet is kaptam tőlük, mint amennyit én tudtam adni, hiszen még kezdő tanár voltam.” Szombat délben az intézmény jelenlegi igazgatója, Ezer Anita köszöntötte a társaságot. Aki az iskola múltját felidézve elmondta: 1921-ben alapították, amit 1946-ban egy újraalapítás követett, így elmondható, hogy tavaly ősszel ünnepelte az iskola alapításának 90. évfordulóját. Az intézményben egyébként töretlen a gazdasági képzés és a szakképzés. 2008-ban átszervezésre került sor, így betagozódtak a Tolna Megyei Ön- kormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK) rendszerébe, amivel ugyan látszólag önállóságukat elvesztették, de saját arculatuk nem tűnt ef s javaslataik, ötleteik megvalósításának lehetősége megmaradt. Az igazgatónő ezt követően Keszthelyi Zoltán: Sokszor köszöntem című versével kedveskedett a régi diákoknak, akik elérzékenyülve hallgatták a felolvasott sorokat: „..Az iskolának búcsút sosem mondtam / ő hívott engem és én hívtam őt. / Kapuja előtt állok égő gondban, / s nézem az égig hullámzó időt”. Gyimóthy Levente 100%-ban minőségi TV-csomag, hozzáadott internetcsomaggal. iV-csomag ÄÄHUIZ/1223 Az ajánlat 2812. június 7-től visszavonásig érvényes a Tut Kft, digitális kábelhálózatán, lakossági előfizető) körében, A csomagokhoz hűségnyilatkozat nem kapcsolódik, de meglévő, hűségnyilatkozattal rendelkező ügyfelek h&ég&ré* nélkül kizárólag ügy véti halnak ezekre a csomagokra, ha a meglévő hűségnyilatkozatuk végéig mm mondják fel az új csomagra kötött szerződésűket A digitális szolgáltatás eléréséhez szükséges műszaki berendezés CSat Top Box) vagy kártyaolvasó eszköz (Cl módid) egyszeri dija bruttó 2000 FI A tájékoz- tatás nem teljes körű. érdeklődjenek ügyfélszolgálatunkon, üzletkötőinknél. m$leaTobl% nyelviskolai Wl 4 2009,2010,2011 Wm *o nyelvi siók) kojspontánismer 6 15 évesnél idAsebb mogyor lokossag Síennt. IUI j íj | om<kjos 'e:'f®'«n,nl v lei mérés fik TURNUSOK: I m* . 4 “I. 2012. június 18^ július 20. II. ' 2012.*július i6'^aúausitusllO III. '2012.* július -23^óugúsxtusj2^ seavezrr II. turnus KATEDRA nyelviskola Szekszárd, Paks ,... :: !Ü¥ j J Ä/TANtolY. Részl^t^kTiVvww. kátéd ra 7100 Szék Tinód» u. 9» • TeL/fax: 74/418-211 • E-mail: szekszard@kahsdra.hu 7030 Paks Dózsa Gy. u. 98. • Tel.: 75/676-201 • E-mail: poksOkatedra.hu Simon Andrea E.V. Akkreditált Felnőttképzési Intézmény: AL-1192 Felnőttképzési Reg. szám: 17-0108-04