Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-11-11 / 41. szám
10 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2012. november 11. A régészettől az irodalomtörténetig Érdekes előadások a Magyar Tudomány Napja alkalmából a múzeumban Lovas Csilla Babits Ildikó autogram gyűjteményéről tartott előadást Az országgyűlés döntésének értelmében 2003 óta november 3-án a magyar tudományt ünnepeljük. Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel 1825-ben birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság, az Akadémia elődjének alapítására. Ebből az alkalomból november 6-án a Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai a múzeum könyvtártermének népes közönsége előtt ismertették új kutatási eredményeiket többféle tudományterületen, a régészettől az irodalomtörténetig, nyolc kiselőadásban. Odor János Gábor, megyei múzeumigazgató köszöntője után meg is tartotta az első előadást egy Regöly-pénzesdombi 5. századi sírban talált diadém rekonstrukciójáról A fejdísz a Pontusz vidékén készült, és onnan hozták magukkal a hunkorban az alánok. így találhatták meg a Kapos-Koppány összefolyásánál az 5. századi gazdag fejedelemasszony ékszerét, ami a régészeti kiállításban megtekinthető. Ezután Czövek Attila, a régészeti osztály vezetője beszélt a római út kutatásáról Tolna megyében. Megtudhattuk, hogy felmerült: a limes legyen a Világ- örökség része, de nehézséget okoz, hogy annak nagy része a föld alatt van. Ami látszik, az egyedül a Lussoniumnál, Dunakömlődön található szakasz. A következő előadás témája érinti ma leginkább városunk lakóit. Dr. Vizi Márta régész-muzeológustól megtudhattuk, miféle leletek kerültek, vagy nem kerültek elő a felbontott Béla király téren és a Vármegyeházán. Az 1900-as évek elején indultak először régészeti kutatások ezen a területen. A ’30-as, ’40-es években a múzeum akkori igazgatója a jelenlegihez hasonló munkálatok, vízvezeték fektetés kapcsán talált bele a bencés apátság templomába. Ezeknek a kutatásoknak az eredményén alapult az a rekonstrukció, amit korábban a megyeháza udvarán láthattunk. Csema Anna, a levéltár kutatója egy nagyon szép kiadványban foglalta össze a dokumentumokat, amelyek az idén 175 éves vármegyeháza építkezéséről a levéltárban találhatók. Vizi Márta beszélt az apátság épület- együtteséről, az annak elhelyezkedésében fellelt újdonságokról és felvetette a máig legnagyobb kérdést, hogy mivel annak alapítója, Béla király még a tempóm felszentelése előtt meghalt, nem tudni, hol temették el Az egyik Béla király téri parkolóautomata helyén másfél tucat sírt tártak fel ami azt mutatja, hogy itt temető volt az Árpád-korban, aminek István óta egy tempóm körül kellett elhelyezkednie. Ezt a plébániatempómot viszont eddig nem találták meg. Lehet arról vitatkozni, hogy az apátsági tempóm töhötte-e be ezt a szerepet, vagy sem, de a források alapján mégiscsak arra kell következtetnünk, hogy nem így volt. Amíg a téren a temetőt nem tudjuk behatárolni, addig a plébániatempóm lehetséges helyét is nehéz meghatározni. Az utolsó régészeti előadásban Dr. K. Németh András régész-muzeoógus, a simontomyai vármúzeum osztályvezetője egy megtalált tempómról beszélt: a középkori Lápafő tempómáról A második részben néprajzzal folytatódott az előadássorozat. Dr Balázs Kovács Sándor néprajzos-muzeoógus a sárközi parasztság körében végzett történeti demográfiai kutatásának érdekességeit emelte ki. (Részletes beszámolónk alább). Dr. Gaál Zsuzsámmá, a történeti osztály vezetője a tengelici Gindly-család történetén keresztül beszélt a siker természetrajzáról Dr. Kápolnás Mária új- kortörténész-muzeoógus különleges képeslapokat mutatott be, mint várostörténeti forrásokat. Az első Tolna megyei képeslap a mőcsényi vasúti felüljáróról készült 1872-ben, Adler Lajos fényképész felvétele. Lovas Csilla, irodaómtörténész-muze- oógus bemutatta Babits Ildikó autogram gyűjteményének eddig megfejtett részét, és ezen keresztül a Babitscsalád kapcsolatait a korabeli szellemi élet képviselőivel 1932-ig Kovács Etelka A Sárközben nem volt divat pártában maradni Sárközi (nép)viselet Szabó Dezső festményén A sárközi parasztság történeti demográfiájának változásairól dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató-muzeológus tartott értékes előadást. Megtudhattuk többek között, hogy a közel 30 sárközi településből mára mindössze öt maradt meg. A török időszak alatt a Duna menti települések lakói a mocsaras részekre, míg a Zengő környéki falvak népessége az erdőkbe húzódott vissza. A XVIII. század elején Nagymányokról és környékéről de Hidasról (Magyarhidas), valamint a Zengő környéki területekről is több család települt be a Sárközbe, így találkozhatunk zengővárkonyi és váraljai felmenőkkel is a korabeli jegyzékekben. Török kori defterdárjegyzékek és gazdasági összeírások alapján kiderül, hogy 25-30 százalékra tehető a Sárközben élt azon magyarok aránya, akik már a török előtti időkben is itt éltek, és nem betelepült magyar családok leszármazottai. Erre utal a jegyzékekben talált számos vezetéknév is (Karácsony, Szél, Bajnok, Angyó). Később, 1800 és 1804 között jelentős elvándorlás tapasztalható a Sárközből a Temesvár melletti Végvárra, amely telepes falunak számított a török kiűzése után. Amikor 1892-ben a Sárközt lecsapolták, néhány család visszaköltözött ősei földjére. A XVIII. század végén a Sárközben demográfiai robbanás következett be: megnőtt a családban élők száma. Egy átlagos család létszáma 5 fő volt, ugyanakkor kevés volt az igazán nagy család. Egy alsónyéki példát azért megemlített az előadó, ahol tizenhárom gyermeket neveltek. A Duna két oldalán - a Sárköz és Érsekcsanád kapcsolatában - a református családok tekintetében igen élő volt a kulturális kapcsolat. A Sárközben jellemző „egyke probléma” eredetileg azt jelentette: a gyermeklétszám nem elég a lakosság reprodukciójához. E területet a fiatalkori házasságok hazájának tartották: a lányok átlagosan 17 éves korban mentek férjhez, a fiúk 20 évesen nősültek. A pártában maradás nem volt divat, az sem volt ritka, hogy egy fizikailag vagy szellemileg sérült lány férjhez ment. A Sárközben az örökösödési probléma igen változatos képet mutatott a lányok éppúgy örököltek földet, mint a család férfi tagjai a házassággal kapcsolatos helyváltoztatást viszont nem preferálták. A sárközi viselet az 1880/9őes években volt a csúcsán: a kaótaszegi mellett egyedülállóan gyönyörűnek tartották. Eredeti színei feketéből fehérből és pirosból álltak, és csak később jött hozzá a kék és a sárga. Gyimóthy L
