Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-12-23 / 47. szám
2012. december 23. ÜNNEP SZEKSZÁRDI ■ VASÁRNAP „Az éjszakának legmélyebbje ez Pilinszky-versek a szegedi Csillag börtönben Úgy hat éve, Kovács Gábor muzsikus kezdeményezésére hoztak létre barátjával, Orbán György előadó- művésszel egy súlyos, felváltva énekelt és szavalt műsort Pilinsz- ky-versekből: Egy szenvedély margójára címmel. Látszólag a lágerek világának borzalmairól szól, de inkább arról, hogy miként érint ez meg minket. A Pilinszky-művek megtisztító ereje a szegedi Csillag fegyház közönsége előtt mutatkozott meg a legélesebben. Hatodik éve játsszák ezt a műsort kultúrházakban, iskolákban, színházban szerte a megyében, de a fővárosban is előadták, több mint harmincszor. Orbán György vágya volt, hogy bemutassák ezeket a műveket büntetés-végrehajtó intézetekben is. Elsőként tavaly Szekszárdon, majd a kalocsai női fegyházban, nemrég pedig Szegeden, a Csillagban adták elő. Ez utóbbi mély nyomot hagyott az előadókban. Erről beszélgettünk. Orbán György: - Ezekben a művekben központi kérdés a bűnösség: az elkövetett, vagy el nem követett bűn, és ezt egy olyan helyen szerettem volna felmutatni, ahol jogi értelemben bűnös emberek vannak - kezdi Orbán György. - Az első előadás után derült ki, hogy ott, abban a közegben megmártani ezt a művet egy szolgálat is a részünkről. Nem a rabok, hanem a mű irányába, és számunkra is valamiféle megtisztító erővel bír. Ez legélesebben a Csillag fegyházban derült ki. Ebben a darabban beszélünk metaforikus gyilkosságokról, és ott ült velünk szemben 50 valódi gyilkos. Ők tudnak valami olyasmit, amit sem én, sem Gábor nem tud, még maga Pilinszky sem tudhatott. Tudják, mit jelent kioltani egy ember életét.-Pilinszky a verseiben magára vállalja ezeket a bűnöket... O. Gy.: - Mi is ezt tesszük.-Szó esik bűnbocsánatról, megtisztulásról.. O. GY.: - így van. Ahogy én Szegeden körbenéztem a teremben, nem láttam ott egyetlen vélhetően bűnte- len embert sem, pedig én is ott ültem. Ez magunknak pontosan olyan fontos. Valamiféle közös bűnvallásról van szó. Kovács Gábor: - Az biztos, hogy a börtönben teljesen mást érez az ember, amikor ezt a műsort játssza. Három előadás után most már ezt ki merem mondani. Általában csukott szemmel énekelek, és csak a bőrömmel érzem azt, hogy olyan helyre hoztam ezeket a műveket, ahol igazán aktuálisak.- Vajon mit éreznek azok a bűnözők, akik ezeket hallják? K. G.: - Ez bennünket is mélyen érdekei Leginkább Szegeden derült ki, ahol kérték, hogy előadás után maradjunk ott egy kicsit, ha tudunk. Maradtunk egy fél órát, és a fogvatartot- tak kérdezgettek tőlünk. Faggattak a művekről, és azt vettem észre, hogy rendelkezik egy olyan tudással, ami ezeknek a dolgoknak a legmélyebb rétegéhez közel viheti őket. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a metaforáról, a rímről, se filozófiáról, nem az irodalmi műveltségükön, hanem egy súlyos élettapasztalaton keresztül érthetik meg a szó mágikus erejét. Ezt legjobban Szeged igazolta vissza, ahol mély csend volt egy órán keresztül, pedig ez egy rendkívül nehéz előadás, nagy figyelmet igényel, mert nincs semmilyen látványos elem, ott ül két ember, és kész.- Mert olyan erős hatása van annak, ahogy előadják... O. GY.: - Igen, de mindenképpen kell althoz egy intellektuális képesség, hogy ez dekódolható legyen. Ők valahol azt tették, ha nem is az irodalmi felkészültségükkel, egyszerűen azért, mert megérezték, mint ahogy a kisbaba is megérzi, hogy aki ránéz, az az ő édesanyja, pedig nem maAz elítéltek csendben hallgatták az előadást gyarázták el neki. Ösztönösen érzik ezeket a nagyon mély dolgokat, csak más módon, mint a többiek. Nem dolgunk, hogy ítélkezzünk ezen emberek felett, és nem a mi dolgunk az sem, hogy feloldozzuk őket, nem azért mentünk oda. Valamiféle közös gondolkodás volt, ahogy leültünk egy társaságba és egyenrangú partnerek lettünk. Csak ott én vagyok a kezdeményező a beszélgetésben, ők meg a hallgatók. K. G.: - Egyszer megtörte a csöndet egy különös zaj. Volt egy dal, a Téli ég alatt című, ami megszólalásában egy mindegyik kérdésben ott volt az ő sorsuk is. Úgy kérdeztek a művekről, Pi- linszkyről, arról, hogy érdemes-e erről beszélni, előadni, hogy végig azt éreztük: végül is magukat faggatják. Ó. GY.: - Ebbe nem tud az ember igazán belelátni, de ezeket a kérdéseket legalább kihoztuk belőlük. Biztos, hogy nem csak Szegeden, de ott volt rá mód, hogy meg is beszéljük.-És utána továbbgondolják... K. G.: - Biztosan továbbgondolják. O. Gy.: - A mi kísérletünknek pontosan ez volt a lényege, hogy ez a rettentő intenzitás, ami ezekben a művekben megjelenik - és igazán erős fület igényel hogy a legmélyebb rétegéig is hallhatóvá váljék -, az miként hat egy olyan közegben, ahol a hallgatóság egy része analfabéta, viszont • • • kicsit könnyedebb. Becsuktam a szemem, s egyszer csak csettegést hallottam, aztán a combjukat ütötték. Ilyen még soha nem fordult elő. Nem igénylünk visszajelzést, ez a műfaj nem ilyen, de jól esett, határozottan. O. GY: - Azt nem lehet elmondani, hogy milyen élmény volt közben. Valami olyan, amit a mai napig nem tudok megmagyarázni, valami őrült nagy nyom. Jellemző, hogy utazás közben végig beszélgetünk. Most Bajánál vettem észre, hogy Szeged óta egyikünk sem szólalt meg. Észre se vettük, de majd egy órán keresztül hallgattunk. Nem tudnám megmondani, miért, de hálás vagyok a sorsomnak, hogy ott lehettem.- Más közönség előtt nem volt ilyen? O. Gy.: - Más a feladata a versnek egy művelődési házban, vagy egy iskolában. A művészet eljutott abba a funkciójába, hogy a megtisztulás megteremtőjévé válhatott. Ez nem egy érdekesség volt, ami után hazamegyünk, és bekapcsoljuk a TV-t, hanem egy pillanat, ami talán egészen végletes dolgokat képes kioldani az emberből. Lehet, hogy csak egy pillanatra, de ott abban a pillanatban, ezekben a borzalmas nyomorú lelkekben, akik még 20-30 évig ott ülnek, ez ott egy pillanatra biztos, hogy megszületett. És hitünk szerint ez fontos. K.G: - Nagyon őszinte volt, ahogy beszélgettek velünk. Mindketten kaptunk egy gyönyörű ajándékot: az egyik fogva tartott egy-egy ceruzarajzot készített. O. GY: - Én egy Pilinszky-portrét kaptam, Gábor Pilinszkyt és József Attilát. Igazán szép munkák. Persze ebben is van valami tragikus: a kéz, amely gyönyörűséget alkot, korábban elvette egy ember életét. Egy vi- lágegyetemnyi különbség van a két pont között, pedig ez ugyanaz a kéz. Azt gondoltam, hogy idővel találunk valami feloldást, de nem.- Rám is nagy hatással volt az előadás. Nem hagyja nyugodni az embert... O. Gy.: - Éppen ez a cél: tegyen fel olyan kérdéseket, amiket aztán az embernek saját magának kell megválaszolnia. KovácsEtelka I Kovács Gábor és Orbán György a Csillag színpadán
