Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-12-16 / 46. szám
10 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2012. december 16. „Örvendjen az egész világ” Kórustalálkozót tartottak Szekszárdon A címben foglak gondolat Kodály Zokán világhírű zeneszerzőtől származik. Az 1882. december 16-án született kiváló pedagógusra emlékezve tartottak immár hagyományosan kórustalálkozót Szekszárdon. Baranyi Ferenc kökő, műfordító „Kérdések a Tanár Úrhoz...” című kőkeményében így fogalmaz: „ki vette el dabs kedvét, a népnek? Ki tette, hogy elné- muk minden, mi arra vök jó, hogy aszályos évek vihar előtti csendjén átsegítsen? Most mire jó harsány hangok árja, hogy halk harmóniánk ne bátorodjék? Hogy süket is tegyen, a némaságba beletörődött, elszontyorodott a nép...” Ez iménti gondolatok a Garay János Gimnázium dísztermében, Orbán György előadásában hangzottak el december 7-én. Ezen a napon, a Magyar Kórusok Napján emlékeztek Kodály születésének 130. évfordulójára. Az eseményre a Szekszárdi Gárdonyi Zokán Református Együttes in- vitáka az érdeklődőket. A katolikus Kodály a genfi zsoltárokat, a magyar hagyomány szerves részének tekintette, a reformáció idejétől, a folyamatos használat és főként Szenczi Molnár Albert 1607-ben megjelent versfordításai okán. Felismerhetjük Kodály szándékát, hogy a „121. genfi zsoltár” című énekkari alkotásában, az .Adventi ének” ikerdarabját írja meg hitet és vigasztalást kívánva. Mindkét Kodály mű felhangzott a kórus- találkozón. Egyiket a Nasziadi Judit karnagy dirigálta Gárdonyi Zokán Református Együttes, a másikat a mohácsi Bartók Béla Vegyeskar adta elő Véghelyi Ákos karnagy irányításával A Pécsi Református Kollégium Vegyeskara is megszólaltatott egy Kodály művet a „Horatii Carmen” címűt Pap Tamás vezényletével A Pethőné Kővári Andrea dirigáka Bajai Ad Libitum Kórus a „Fölszálbtt a páva" kezdetű Kodály kórusművel ajándékozta meg a közönséget. A négy kórusból alkalmi összkarrá egyesük énekesek dr. Hoppál Péter karnagy, országgyűlési képviselő vezetésével Kodály Zokán „Esti dal”-ának éneklésével zárták a kórustalálkozót. Az esten főtiszteletű Peterdi Dániel, a Dunamelteki Református Egyházkerület főjegyzője, a Baranyai Egyházmegye esperese szolgák áhítattal: „Nem sokat ér, ha magunknak dablunk. Szebb, ha ketten összedafolnak, aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek tehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ.” Tillai Tímea szólóénekével Lozsányi Tamás és Dobosné Horesnyi Mónika zongorajátékával tette színvonalasabbá a találkozót, amely nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kukurális Alap, Szekszárd város Humán Bizottsága (Csillagné Szánthó Polixéna elnök), a Babits Mihály Ákaiános Iskola (Pappné Kutas Annamária igazgató), valamint a Mészáros Borház támogatása nélkül Decsi-Kiss János Csehországban járt az Ifjú Szív Egy csehországi nemzetközi versenyen járt az Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes, ahol megvédte kiemelt minősítését. A sikerrel zárult útról Gaálné Hof- fercsik Dóra tájékoztatta lapunkat. A művészeti vezető kiemelte: a táncosok egy éven át készültek e megmérettetésre, amelyen immár hetedik alkafommal vehettek részt. A szekszárdiak a Nemzetek tánca című produkcióval léptek színpadra, ír koreográfiával indítottak, és amerikai countryval fejezték be a négy táncból álló előadást. A versenyszámban ugyanakkor kizárólag a néptáncos blokkot, azaz esetükben a magyar- országi németek táncait zsűrizték. A Gemenc Volán támogatásával huszonkilencen utaztak ki a versenyre, ahol cseh, szlovák, valamint osztrák tánccsoportok indultak, a magyar színeket a szekszárdiak képviselték. A felnőtt korcsoportban 12 csapat versenyzett. Idén Pribyslav város központjának átalakítása miatt a fesztivált Chotebor- ban szervezték meg, jövőre viszont visszakerül eredeti helyszínére. Az együttes útját kirándulás is színesítette, amelynek során az ember által szinte érintetlen Doubrav folyó völgyében túráztak. Gaálné Hoffercsik Dóra elmondta, több ízben jártak . már minősítő versenyen Ausztriában, Romániában és Horvátországban is, jövőre pedig Ráckevén, a Muharai magyar minősítőre szeretnének eljutni májusban, júniusban pedig a balatonberényi nemzetségi minősítőn indulnának. Az együttes decemberben fellép többek között a Szekszárdi Karácsonyvárón, 19-én pedig a Kadarka utcai Kelemen Endre Idősek Otthonába készülnek egy karácsonyi fellépéssel, ahová édességet és gyümölcsöt is visznek magukkal Gy. L Tolnavill Kft .... - „SZAKI” 7100Szekszárd,Keselyűsi ,Q T^l.g-^vSg- ’ „X2 7100Szekszárd u.22- V" jpMMXr-' Keselyűsi u. 22. tolnavill@tolnavill.hu fodein@tolnavillhu 06/74413-374 t' / 36 30/544-2140 „SZAKI” - Szakiparosokkal Karbantartott Ingatlanok Javító, karbantartó, szolgálató részlegünk - társasházak, cégek, lakossági igények kiszolgálásával - teljes szakipari tevékenységgel minőségi anyagok felhasználásával áll rendelkezésükre. Tevékenységi körünkben megtalálható:- asztalos- ács- burkoló: hideg meleg- csatornatisztítás- festő- fűtésszerelő- gipszkartonozás- kertépítő- kertgondozás- klímatelepítés- klímatisztítás- kőműves- lakatos- segédmunka- szigetelés- üvegezés- vízvezeték-szerelő- villanyszerelő Ha kell egy „SZAKI”, válassza ki! Ünnepek alatt is ügyeletet tartunk! „Nyitott óvoda” SZÉCHÉNYI TERV A Pécsi Tudományegyetem ÍGY Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvoda 2012 tavaszán hárommillió forint támogatást nyert a TÁMOP 3.1.7-11 /2-es pályázati konstrukció keretében. A pályázat célja, hogy a referenciaintézmények (példa értékű pedagógiai gyakorlattal rendelkező oktatási intézmények) felkészüljenek gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére. Ennek keretében a belső szervezeti fejlesztés és az óvodapedagógusok továbbképzése kapta a fő hangsúlyt. A pályázat megvalósítása során 12 óvónő vett részt továbbképzésen, így képesítést szereztek hálózati együttműködés, referenciaintézményi feltételrendszer kialakítása, PR tevékenységek, felső- oktatási gyakorlóhelyi funkció ellátása, mentorpedagógus, személyiségfejlesztés területeken. A pályázatban vállalt tevékenységek elvégzésének eredményeképpen megtörtént a referenciaintézményként való működés szabályainak kidolgozása, a támogató pedagógiai környezet kialakítása, szakmai dokumentumok kidolgozása a „jó gyakorlatok” átadási folyamatának minőségbiztosítására. A pályázati támogatás nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gyakorlóóvoda hatékonyan működhessen referenciaintézményként, jó gyakorlatait pedig magas színvonalon adhassa át más óvodáknak. MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.