Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-11-18 / 42. szám
2012. november 18. SPORT szekszárdi VASÁRNAP 13 Űjabb szekszárdi bajnokcsapat formálódik A Tolle-UFC háza táján nem beszélnek az NB ll-ről, de tovább dolgoznak érte Juhász Máté (középen) góljával nyert az UFC a Dunaújváros ellen Folytatás az 1. oldalról- A klubnál kialakult utánpótlásnevelő rendszer megtartásának, megerősítésének eredménye a mostani helyzet, az évről évre történő szisztematikus előrelépés - mondja Fehér Attila ügyvezető elnök. - Ehhez persze az is kellett, hogy szívesen térjenek haza olyan szekszárdi kötődésű játékosok, mint Ganczer, Fejes, Horváth Péter, vagy Rátkai. Jó ezt az „időutazást” megélni a hétköznapok során, mert ez a csapat nem idecsábított zsoldosokból, hanem a „mi gyerekeinkből" áll, éppen ezért bizakodó vagyok a közeljövőt illetően. Az is örömmel tölt el, hogy szinte valamennyiük előtt ott a további fejlődés lehetősége. Céljaik elérésében a mai szekszárdi szakmai közeg, edzői stáb tud segíteni - mondta az elnök. Kvanduk János, a felnőtt csapat edzője közmegelégedésre dolgozik, másfél éve vette át az első csapatot. Szinte szimbiózisban él tapasztalt, karizmatikus, a klub utánpótlásában dolgozó edzőkkel, és remek a kapcsolata a játékosokkal is. A mai csapat nem csak jó, de az osztály szintjén tudatos, magabiztos, és már stílusos is. Remek a védelme, hiszen a 13 meccsen mindössze hét gólt kapott, támadójátékával pedig a mezőny legtöbb csapatát védekezésre kényszeríti, és előbb-utóbb feltöri a reteszeket. Az UFC a jobb csapatok ellen is képes a játék irányítására, ugyanakkor kellőképpen taktikus volt például a legfőbb rivális, a Dunaújváros ellen, amikor a vezetést kellett megtartani.- Tavaly talán többet birtokoltuk a labdát, de nem tudtuk úgy kontrollálni az ellenfeleinket, mint most - emelte ki Kvanduk János. - A csapatszintű védekezésünk eredménye a kevés kapott góL Labdavesztés után a csatáraink is visszalépnek, így nagyon kevés esélyt adunk a leindításokra, a tiszta gólhelyzet kialakítására. Ami a támadásokat illeti, a kombi- natív játékban még szeretnénk előrelépni tavasszal, és persze a helyzetkihasználásban is. Több mérkőzésen is 1-0-ás vezetésnél maradnak ki a helyzeteink, aminek ősszel még nem láttuk a kárát, de később sem szeretnénk - mondta az edző. Az őszi idényben négy pont az előnye a Szekszárdnak a második Komlóval, és hat egység a harmadik Dunaújvárossal szemben. Várhatóan ez a két csapat, illetve az NB Ill-ban maradás lehetőségét jelentő 3-5. helyek egyikére pályázó gárdák is „felülről” erősítenek majd a télen. Az UFC-hez várhatóan nem érkezik senki, a klubvezetés okkal bízik benne, hogy képesek lesznek ezzel a kerettel is a bajnokság megnyerésére, vagy legalább a szintén automatikusan NB III-as tagságot jelentő második hely megszerzésére. A nagy bravúrról, az NB II kiharcolásáról senki sem beszél. Legfeljebb álmodik róla, és dolgozik érte. Mindenesetre, ha mégis megtörténne, és visszaköszönne az a szomorú helyzet, ami 10 évvel ezelőtt megtörtént... Nos ennek említésére Fehér Attila azonnal felcsattan: „Én ilyet játékosként már átéltem, ez nem történhet meg még egyszer! Ebben az esetben én biztosan elbujdosok, mert egyszerűen képtelen lennék odaállni a srácok elé, és kimondani, hogy megint nem tudjuk vállalni.” Az UFC-nél már most azon dolgoznak, hogy akit csak lehet, megtartsanak. Az ősszel kiemelkedőt nyújtó góllövő csatár, Horváth Péter marasztalása nem egyszerű, akár már a télen visszarendelheti az MTK, lévén, hogy immár több mint egy éve játszik itt kölcsönben a szekszárdi kötődésű játékos.-Jól haladnak a tárgyalások, hogy legalább nyárig nálunk maradhasson - szolgált jó hírrel Kvanduk János. - Az ősszel két hétre visszatért az MTK-hoz, ahol nagyon elégedettek voltak vele. Garami József, az MTK vezetőedzője bennünket is dicsért, ami jólesett, és amiből azt szűröm le, hogy tavasszal is csapatunkat erősítheti a csatár. B. Gy. A bajnokság állása Hely Csapatok M Gy D V Gólok GK Pon 1 TOUl üfC $2«ks2áfd 2 32: 7 25 35 2 Komlót BSK 1 2 24:13 11 31 3 Dunaújváros PASE 13 9 2 45 8 37 29 4 Bötcskei SE 3 3 19:13 6 24 5 PMfC-MATlAS 11 2 21:14 7 23 6 Szentíóftnci SE 13 6 l 21:15 6 19 í 7 Nagyatádi fc 13 5 3 5 21 20 1 18 8 Dombóvári FC-Rutin 13 4 4 i 16:18-2 16 9 Nagybajomi AC 13 4 1 8 11 27-16 13 10 Sonyhad VLC 13 3 4 16:23-7 13 11 Híd SC 13 3 2 20:25-5 1) 12 Tolnát VFC 13 2 3 I 16:34-18 9 11 Balatoniéi!« SE 2 9 :26-17 8 14 FCS2 Siófok U 2 9 13:41-28 8 BÚTORÁRUHÁZ Egcszségpétiztái dtogadóhe]^ Szék szánt Rákóczi u. 110. Tel/Fax: 74/419-542 e mail yaidibutoihaz@talna.net Nyitva tartás- H-P: 9-17 őriig. Szó: 8 30-11 30-ig gerincvédcT (óno* iíiJ-s: Kanapéágyak gerincvédö zónával mindennapos használatra A SOFART Óllal kifejlesztett speciális rúgás matrac, mely biztosítja az egészséges gerinc megetető alátámasztását A testsúly nagy része a matrac kozépsá részén helyezkedik el, ezért itt szükséges a matrac megerősítése Csak a SOFART kanapéágyak készülnek gerincvédö zánával, melyek állandá fekhelynek is alkalmasak sqIQJajÍ ( Hitelvásárlási lehetőségi ) EGPSZSFGPFNZTÄBI ELFOGADÓHELY (Vitamin. Patika. Vasutas. OTP) KATEDRA®, nyelviskola Szeks.--"1 D~L* Sikeres nyelvtanulás ,» sikeres GlGl! f\/óv<ű°U Tanfolyamindulások november 26-tól! Részletekről érdeklődj ügyfélszolgálatunkon. 7100 Szekszárd, Tinódi u. 0. • Tel,/faxi 74/410*211 • I-maili szeksiuidOkoledra.hu 7030 Paks, Dóssá Gy. u. 9«. • Toki 73/076*201 • l-mallt paktOksrtadro.hu Simon Andre« E,V. Akkreditált Felnőttképzési Intézményi AI-11M Felnőttképzési Reg sz*m: 17-0108-04