Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-11-18 / 42. szám
10 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MOZAIK 2012. november 18. Komponálta: Kelemen Endre „Bolondos dallamok” és a többiek A Jövő záloga - pályaválasztási börze Színvonalas kiállítás rengeteg érdeklődővel Folytatás az 1. oldalról Mert vele mindig történt valami. Végtelen tehetsége, állóképessége olyan ironikus, fanyar humorral párosult, mely zenésztársait mindig mosolyra ösztönözte. Kelemen Endrét társai a „Zárt ajtók” című számmal köszöntötték, s a szerző egy szám erejéig - átmeneti betegségére hivatkozva - a színpadra lépett. A szám dobszólóval kezdődik, amelynek ezen a koncerten különös jelentősége volt: felvezette annak a zenésznek a színpadra lépését, aki minden idegszálával kötődik a jazz világához, aki az általa megszokott maximaliz- mussal játszott a vibrafonon. A szám az SZJQ előadásainak elmaradhatatlan darabja: a „Hullámzó Balaton”. Felcsendül a vibrafon, és Kelemen Endre körül megszűnik a világ. Mozdulatai mit sem változtak az évtizedek során: energikus, tele vitalitással, és elementáris erő érződik játékában. Ki mondja, hogy gyengélkedik, hogy rosszul érzi magát? A színpadon? Játék közben? Soha! A szám végén vastaps, mely közben Csillagné Szánthó Polixéna felköszön- tötte a 85 éves Kelemen Endrét. A város humán bizottságának elnöke köszöntőjében felidézte többek között a zenekar történetét. Újabb vastaps kíséretében az ünnepelt csendesen lement a színpadról, és a következő szám alatt távozott a félhomályban lévő teremből... Orbán György eközben sorra konferálta fel a számokat, mindegyik előtt egy-egy kedves és mosolyogtató momentumot mesélt el Kelemen Endréről. Utalt a dalok próbafolyamatára, melyek akkor voltak igazán készek, amikor Bandi bácsi határozottan kijelentette: „Gyerekek, én ezt már úgy unom.” Sokak kedvence, a Jeruzsálem” után a „Bolondos dallamok” következett, ahol egy tehetséges ifjú vendégművész, Matók Ákos szaxofonjátékával varázsolta el a közönséget, majd Bandi bácsi másik kedvenc száma, a „Spanyol lány Rióban” szólalt meg. Az est Kelemen Endréről szólt. Hulin István, Soponyai József, Béres János és a vibrafonon játszó méltó utód, Rizner József neki zenél. Hulin István érdeme, hogy „A 13. év” című szám közben Apollinaire: Mirabeau híd című versét hallhatta a közönség Orbán György kivételes előadásában. „Milyen lassú az élet/S milyen erőszakosak a remények./ Nincs, ami a szerelmet visszacsalja.” Az est elszállt, mint egy pillanat. Zárásként egy ízig-vérig „kelemenendrés” szám, „A bohóc” csendült feL A közönség nem mozdult ráadás nélkül, s akkor felcsendült a koncerten elhangzott számokból egy-egy dallam, még egyszer felelevenítve azt a gazdag élményt, amit ezen az estén kapott a közönség a Szek- szárd Jazz Quartettől. Sas Erzsébet Szerda reggel nagyszabású kiállítással indult a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezésében a Jövő záloga” című megyei pályaválasztási rendezvénysorozat. A kiállításnak a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kara (Szekszárd) biztosította a helyszínt. Ennek kiválasztása az aula megfelelő mérete és a légkör okán is telitalálat volt. A sok-sok bemutatkozó intézmény kényelmesen elfért, a mindenünnen osztályonként érkező diákok pedig kényelmesen informálódhattak a standoknál. Bár - egyértelműen és a kar vezetése örömére - a megnyitó után a szekszárdi kar bemutatója körül tumultuózus jelenet alakult ki. A megnyitó előtt sikerült bepillantani az ajánlatokba. Néhány most is bemutatkozó felsőfokú intézményt sorolunk. Kecskeméti Főiskola, ELTE, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szegedről, BGF Gazdálkodási Szak Zalaegerszegről, Kaposvári Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézet, Szent László TISZK Szolgáltató és Felnőttképzési Központ.. Figyelemre méltó az az összecsengés, amit például a nyelviskolák produkáltak. Kiállított a jól ismert Grammaticus és a Katedra, ahol bárki, de különösen az idegen nyelveken oktató intézményekben továbbtanulók tökéletesíthetik tudásukat. Közelükben az angol nyelven oktató IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola, ahonnan magabiztos szakmai nyelvismerettel lépnek ki a végzettek a munkaerőpiacra. Minden kiállító több tájékoztató anyagot kínált az érdeklődőknek, a gödöllőiek például „felvételi magazint”, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a képzési ismertetők mellett ajándékokkal is kedveskedett a tanulóknak. Érdemes megjegyezni, hogy az egyenruhás - ilyen öltözetben járnak az egyetemi előadásokra is - diákok nem csak készségesek voltak, hanem nagyon is felkészülten várták az érdeklődőket. A pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató, illetve a ke- rekasztal-beszélgetések és más programok arra hivatottak, hogy a tanulók és szüleik feltérképezhessék lehetőségeiket, megismerkedhessenek a szakma- és pályaválasztással, s tájékozódjanak az aktuális továbbtanulási lehetőségekről A nyitóprogramon László-Varga Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal főigazgatója mondott köszöntőt. Beszélt többek között a kormány „első munkahely” programjáról, amely az országban 7000 pályakezdő elhelyezkedését teszi lehetővé. Megyénkben idén eddig 163 pályakezdő álláskeresőnek sikerült munkahelyet biztosítani. A programba november 30-ig lehet bekapcsolódni. Prof. dr. Horváth Béla, kari dékán pedig kiemelte, hogy egy gazdasági hetilap felmérése alapján a 25 ezer hallgatóval büszkélkedő Pécsi Tudományegyetem nyerte el a legjobb vidéki felsőoktatási intézmény címet. V. H. M. A csend az igazi tükör Deák Attila tárlata nyílt meg a Kelemen Galériában „Rohanó világunkban nem marad hely a csendnek. A csendben szabad emlékezni. A csend az, amely előkészíti a decembert, s enyhíti a november fájdalmát." Erről is beszélt Hevesiné Simon Gyöngyi, a Szent László TISZK dr. Kelemen Endre Szakközépiskolájának igazgatója az intézmény galériája új tárlatának megnyitóján. A kiállítás képeit Deák Attila festőművész jegyzi, aki 1996 óta a festészetben igyekszik megörökíteni a számára érzelmileg fontos dolgokat. A korábbi katona és rendőr tagja a kaposvári Pannon Art Képzőművészeti Egyesületnek, amelynél rendszeresen zsűrizteti is képeit. Országosan több, mint 40 önálló és közös tárlaton mutatta már be alkotásait, de 2001-ben a németországi Kernen városában is kiállított már. A Kelemen Galéria tárlatnyitóján Lönhard Ferenc, a Bárka Művészeti Szalon elnöke felhívta a figyelmet arra, Deák Attila képein a természet, az erdők és a vizek csendje szelíd, titkokkal átszőtt, halk neszekkel fűszerezett. „Attila kiállítása egy pillanatra a csendet, a magunkba mélyedést kínálja számunkra” - tette hozzá Lönhard Ferenc, majd kiemelte: „A csend tükrében megpróbálunk önmagunkra figyelni: ez az igazi tükör, amelyben őszintének láthatjuk magunkat”. A megnyitón a szakközépiskola 10. B osztályának tanulói adtak műsort Zentainé Pfeifer Márta felkészítésében. A délután zárásaként Hevesiné Simon Gyöngyi a Kelemen Galéria emlékplakettjét adta át Deák Attilának, a művész pedig egy olajfestményét ajándékozta az iskolának. Gyimóthy Levente A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. szekszárdi pályázatot hirdet az önkormányzat vagyonkezelő tulajdonában lévő, megüresedett KFT bérlakások határozott időre szóló bérleti jogának megszerzésére. Pályázható lakások: Szekszárd, Babits u 5. 1 db 19 m2 alapterületű komfort nélküli szociális bérlakás Szekszárd, Béri B. Á. u. 115. fsz. 1. 1 db 62 m2 alapterületű összkomfortos költség alapú bérlakás Szekszárd, Dr. Hirling Á. u. 13. 1 db 58 m2 alapterületű összkomfortos költség alapú bérlakás Szekszárd, Gróf P. u. 14. 1 db 62 m2 alapterületű összkomfortos költség alapú bérlakás Elötakarékossáaot vállaló fiatal párok számára Szekszárd, Honvéd u. 17/A. „Fecskeházban” 4 db 40 m2 alapterületű bérlakás A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. december 3. Részletes felvilágosítás; Szekszárd, Bezerédj u. 2., Tel.: 74/319-468, 74/510-422