Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-02-05 / 5. szám

«4aü(p HIRDETÉS 2012. február 5. „íze, mint a nagymamám kenyerének” 20 esztendős a Lipóti Pékség Szekszárdon, a Széchenyi utca 23. szám alatt (a volt papírbolt helyén) 2011 októberében nyitott a két év­tizedes múlttal rendelkező, a fo­gyasztók által országhatáron in­nen és túl kiválónak minősített ter­mékek gyártója, a Lipóti Pékség, amelynek sikeréről a helyi üzlettu­lajdonosával, Aranyi Zsolttal be­szélgettünk.- Tekintsünk vissze egy kicsit az el­múlt két évtizedre, az alapításra, a siker­hez vezető útra!- A Lipóti Pékséget Tóth Péter alapí­totta 1992-ben. Ma is ő a cég tulajdono­sa és vezetője. Kezdetben Lipót környé­ki kis boltokat látott el kenyérrel és pék­áruval A multinacionális élelmiszerlán­cok térnyerése a kis boltokat egyre in­kább ellehetetlenítette, és úgy tűnt, hogy a „multik” beszállítójaként sem lehet hosszú távon fennmaradni. 2004-ben úgy döntött, nem szállít tovább a nagy áruházaknak, hanem saját mintabolthá­lózatot hoz létre. A Lipóti Pékség 150 mintaboltot működtet Magyarországon, ebből több mint 50 üzlet Budapesten található. A többi az ország különböző pontjain, illetve az országhatárokon túl Az European Busmess Awards verseny szervezői egyedüli magyar cégként a Lipóti Pékséget hívták meg arra a verseny­re, ahol Európa tíz országá­ból érkezett vetélytársakkal mérték össze a magyar élel­miszeripar sikervállalatának számító családi vállalkozást A Lipóti Pékség és az erdé­lyi Sepsiszentgyörgyön mű­ködő Diószegi Pékség test­vérpékségek. A 2010-ben Kecskeméten megnyitott Lipóti Pékség látja el a mi üzletünket áruval- Aki belép a hangula­tos üzletbe, a pékáruk leg­különfélébb fajtáival talál­kozik...- Fő profilunk a 3 kilós parasztkenyér, ami egy hét múlva is olyan friss, mint a vétel napján. Nem kell naponta friss ke­nyérért boltba menni. Olyan az íze, mé­rete, műit amilyet 3040 évvel ezelőtt nagymamáink sütöttek. Liszt, só, víz, élesztő, kovász. Minden folyamata kéz­zel készül, és kemencében sütik. A pa­rasztkenyéren kívül még nagyon sok termékünk van. Akik egészségesen sze­retnének élni, azok számára teljes kiőr­lésű lisztből többféle - 3-fék rozske­nyér, tönkölylisztből illetve pur pur (va­don termő búza) lisztből készült, kivá­ló élettani hatással rendelkező kenyér, erdélyi pityókás kenyér - a választék.- A kenyerek mellett - a parasztke­nyér íze valóban olyan, mint nagyma­mám kenyeréé volt - finom pékáruk is „kínálják” magukat a polcokon.- Vannak apró sós és édes pékáruk - gazdagon töltöt­tek -, és bajor rozslisztből ké­szült pogácsa, perec, stangli. Az itt élő, valamint turista­ként idelátogató német és más nyugati vásárlók öröm­mel veszik, rendszeres vásár­lóink. Tavasszal 1-2-3 kilós ki­szerelésben kenyér is kapha­tó lesz ebből a rozslisztből, amely igazán a sütés utáni második-harmadik napon a legfinomabb. Cukorbete­gek, fogyókúrázók is megta­lálják a számukra fontos pék­árukat.- Érdemes tehát körülnéz­ni az üzletben. S ha valaki csak fáradtan erre jár, betér­het akár egy finom kávéra is. Hányán sietünk, rohanunk, nem reggelizünk - itt azt is megtehet­jük, ennyi finomságnak úgysem lehet ellenállni...- Méz, házi tej, joghurt, túró, mind tartósítószer nélkül, ahogy a mézes szörpöket, házi lekvárokat is anélkül árusítjuk. S szeretettel várunk minden­kit, aki vásárolni, kávézni, reggelizni tér be hozzánk. (X) Jfr?% |[ —* %. p ZÁLOGHÁZAK Készpénz azonnal! Záloghitel aranyékszerekre Folyamatos törtarany felvásárlás Hagyaték-Műtárgy-Ékszer Vétel-eladas-ertékbecsles 7100 Szeksznrd. Széchenyi u. 23. • Tel.: 74-315-994 Nyitva tartas; H P: 8.00-16.30. SZ: 8,00-12,00-ig GYORS - KORREKT - BIZTONSÁGOS www.artcash.hu ÚJDONSÁGAIN KM Olcsóbban, mint 2011-ben! 20% kedvezmény mindé KJ-s képzésünk tanfolyami díjából! 2012. február 28-ig történő jelentkezés esetén. A csoportindításhoz min. 20 fő szükséges. TOP KÉPZÉSEINK- Pénzügyi-számviteli ügyintéző- Mérlegképes könyvelő- Társadalombiztosítási és "i bérügyi szakelőadó- Adótanácsadó- Minőségbiztosítási auditor- Hulladéktelep-kezelő- Földmunka-, rakodó- é szállítógép kezelő- Csatornamű-kezelő- Vízműkezelő Teljes képzési kínálatunkat tekintse meg honlapunkon! Tolna Megyei Képzési Központ Tel: 74/410-185,30/445-4492 sz.ejsszard^pertékt.hu www.ntfrfekt.hu/tolna www.facebook.com/PerfektKepzes

Next

/
Oldalképek
Tartalom