Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-10-14 / 37. szám
2012. október 14. hangversenyek idézték meg Garay Jánost virágokkal emlékeztek az obsitos alakjának megteremtőjére A Garay gimi diákjai az iskolásoknak is előadták műsorukat gyerekek. A fóti garaysok mintegy harminc rajzzal neveztek, és a három díjazott alsó tagozatos kisdiák mellett az iskola küldöttsége is részt vett a megnyitón. Mint azt Domokos Éva, a fóti iskola Garay bicentenáriumi programfelelőse elmondta, névadójuk előtt tisztelegve részt vettek a Kerepesi temetőben tartott koszorúzási ünnepségen, és jönnek majd a novemberi szavalóversenyre is. Aszekszárdi Garay iskolásokat jövő márciusi programjaikra várják vissza. A rajzpályázatra beérkezett munkákat - melyeket Adorjáni Endre és Kovács Ferenc zsűrizett - Tápai Kovács Anna művésztanár értékelte. Összesen 31 munkát díjaztak, kilenc külön- díjat ítéltek oda. A díjazottak között - a már említett fóti gyerekek mellett - voltak szekszárdi, bonyhádi, sióagárdi és szedresi tanulók is. A színpompás munkákat október 26-ig láthatja a közönség. Az emléknap délutánján Garay 200 címmel kiállítás nyűt a megyei könyvtárban. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum anyagából a tárlatot Lovas Csilla és Frankné Sági Apollónia rendezte. A Babits- és Liszt-kiállítás után ez a harmadik tárlat, amelyet a megyei könyvtár egy évig utaztat a megyében. Az értékes anyagot Németh Judit könyvtár- és Ódor János múzeumigazgatók ajánlották az érdeklődők figyelmébe, a megnyitón közreműködött Mikola Péter zeneszerző és Nemes András. Este hat órakor a Garay gimnázium dísztermében ünnepi hangverseny kezdődött a Garay általános iskola Liszt Ferenc zeneiskolájának tanárai és az Ungaresca Consort együttes fellépésével. A nívós zenei élményt nyújtó esten közönség elé lépett még Orbán György előadóművész és Huszárik Márton egy verbunkossal Koszorúzás az esőben Egy órával később az eső áztatta Garay téren gyülekeztek a költő emléke előtt tisztelgők, és Szekszárd város kiemelt művészeti együttesei közül több kórus is. A Garay emléknap zárásaként a fáklyák fényében Csillagné Szánthó Polixéna, a város Humán Bizottságának elnöke, Majnay Gábor, a közoktatási művelődési és sportosztály vezetője, valamint a pécsi ciszterci Nagy Lajos Gimnázium képviseletében Antal Emília koszorú zta meg Garay János szobrát A Viszonlátás Szegszárdon című verset Csötönyi László előadásában hallgathatták meg a résztvevők, majd sorban a Gagliaida Kamarakórus, a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus, a Szekszárdi Madrigálkórus és a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes énekelt egy-egy művet Az esernyők alól felcsendült többek között Petőfi: Ha én kedvesemről gondolkodom Gyöngyösi Levente zenéjével de egy szép áldást is hallhattunk a Gárdonyi együttestől Naszladi Judit vezényletével „Kárpátoktól Adriáig / Zengjen hát az ének: // Adjon isten szebb jövendőt / Árpád nemzetének!” - énekelte zárásként az összkar Garay: Hymnus című költeményét Mikola Péter zenéjével Simon Péter karnagy vezényletével V.M.-Gy.L Az emléknap zárása: összkar az eső áztatta Garay téren KATEDRA nyelviskola Szekszárd, Paks nyelvtanulás sikeres B t Részletekről érdeklődj ügyfélszolgálatunkon. 7100 Tinódi u. 9. • Tel./fax: 74/418-211 • E-mail: szekszard@katedra.hu 7030 Dózsa Gy. u. 98. * Tel.: 75/676-201 • E-mail: paks@katedra.hu Simon Andrea E.V. Akkreditált Felnőttképzési Intézmény: AL-1192 Felnőttképzési Reg. szám: 17-0108-04 r' II lr ■ÉS nw Az akciót kövesse oldalunkon augusztus 21 -tői: facebook.com/TarrKft További információ: www.tarr.hu 2'S 1223 |Wi Óira™ Azakdó2012.08.21-tűi érvényes a Tarr Kft lakossági etöizetői körében 1 vagy 2 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén A Tarr Kft. az őszi kampányban összesen 500 db kupont érvényesít darabját bruttó 10 000 R értékben. Az őszi akcióban való részvétei fettétel* ÚJ. hűségnyilatkozattal kötött analóg kábettelevizió. vagy ÚJ hűségnyilatkozattal kötött minimum 2M adatforgalmi korlát nétkub szélessávú internet szerződés kötése szólóban, vagy kombiban A kupon ajándékozható, átruházható azaz nem kizárólag a szerződő fél használhatja fel de mindenképpen csak a Tarr Kft-nét előfizetéssel rendelkező személy veheti igénybe aki a Tarr Kft. valamely szolgáltatására előfizet vagy a Tarr Kft. által forgalmazott eszközt vásárol Szolgáltatás igénybevétele esetén a bekötési díj 0 FI A kupon kizárólag TARR Kft. ügyfélszolgálati irodáiban érvényesíthető a kivágott kupon bemutatásával. A kupon beváltható: 2013.01.01 -tői A tájékoztatás nem teljes körű I