Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-09-09 / 32. szám

2 HÉTRŐL HÉTRE 2012. szeptember 9. SZEKSZÁRDI VASARNAP A gyermekbalesetek megelőzéséért Iskolarendőrök irányítanak együtt a kisdiákokkal „Kedves Szülők! Arra kérjük Önö­ket, hogy az alapvető közlekedési is­meretek meséjét a gyerekekkel együtt olvassák el... ” így kezdődik az első üzenet, amely a rendőrség készítette kedves üzenőfüzetben áll A szép kiadványból sok hasznos dol­got tanulhatnak meg a kisdiákok, akik egyelőre még a szüleikkel, illet­ve egyedül, gyalog vagy kerékpáron, - a nagyobbak segédmotorral - jár­nak az iskolába. A füzetek kiosztásával kezdődött az a sajtótájékoztató, amit a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság közleke­désrendészeti osztályvezetője, dr. Szecsei Zsolt alezredes és munka­társai tartottak a minap. Idén is, ha­sonlóan az előző esztendőkhöz az iskolakezdés időszakában az iskola­rendőrök a forgalomirányításában segédkező kisdiákokkal egyetem­ben reggel és a koradélutáni órák­ban az iskolák környékén felügye­lik, illetve segítik a forgalmat, vi­gyázzák a gyermekeket. E munkára már augusztus közepén a társható­ságokkal együtt megkezdték a fel­készülést. Tolna megyében 73 álta­lános iskola, 12 középiskola és 2 óvoda kapcsolódott a hasznos akci­óhoz. Szecsei alezredes megjegyez­te, hogy a felsoroltak mellett az is­kolarendőrök mindenben állnak a diákok, tanárok és a szülők rendel­kezésére. Gyakran részt vesznek az osztályfőnöki órákon, előadásokat és nyílt napot tartanak, negyed­évente elektromos levélben küldik meg az aktuális információkat. Amennyiben igény van rá, a rend­őrség a közlekedés változásairól és más témákból továbbképzést tart a pedagógusoknak. Mint azt megtudhattuk, megyénk­ben - köszöntőén az eredményes ak­ciónak is - nem az iskolakezdéskor történnek a gyermekbalesetek. Au­gusztus 31-ig Tolna megyében 19 gyermeksérüléssel járó baleset tör­tént, a sérült gyerekek száma 20. Kö­zülük tízen súlyos, tízen pedig köny- nyű sérülést szenvedtek. Szintén kö­zülük kilenc kerékpáros gyerek szenvedett balesetet, amit heten ők maguk okoztak. A három, gyalogo­san közlekedő gyermek közül egy volt a baleset okozója, a többiek sza­bályosan közlekedtek. Öt sérült kicsi gépkocsiban utazott, ketten pedig lovaskocsis baleset sérültjei voltak. Szekszárdon a Babits iskolával szem­ben, az út mellett - a felfestett gyalo­gosátkelő előtt - gyakran parkolnak személygépkocsik. Zavarják a fém­ről és a lentről közlekedő autósokat, de takarják a forgalmat a zebrán át­kelők elől is. Mint közölte az osztály- vezető, sajnos sokan még arra sem veszik a fáradságot, hogy bekanya­rodjanak az iskola udvarára, vagy be- álljanak a lebontott sajtérlelő helyén kialakított parkolóba. Hozzátette, hogy eddig is figyelmeztették a sza­bálytalanokat, ezután pedig komo­lyabban lép fel velük szemben a rendőrség. V. H. M. Bővül és korszerűsödik a szekszárdi kórház Folytatódnak a kiemelt projektek Két futó projekt, a városközpont re­habilitációja és az „Agóra” program voltak napirenden Szekszárd város szeptember 4-én megtartott rend­kívüli közgyűlésén. Ezek elindításá­ról korábban a városvezetés az el­lenzékiekkel együtt egyhangúan döntött, a testület mostani ülésén határozott a projektek folytatásához és sikeres befejezéséhez szükséges feltételek és források biztosításáról. A két napirend egyenként magába foglalja a műszaki tartalmak esetle­ges módosítását, a szükséges önerő átcsoportosítását. Célként fogalma­zódott meg az ülésen, hogy olyan le­hetőségeket, pályázati forrásokat kell keresni, amelyek tovább csök­kenthetik az önkormányzati önerőt. Ilyenre egyébként már volt példa, hiszen az Agóra program kapcsán a város sikeresen pályázott a Jövőnk Energiája Alapítványnál, és 40 millió Ft-ot elnyert a projekt megvalósítá­sához. A közgyűlés kiemelt célja, hogy lehetőség szerint a projektek az eredetileg tervezett önkormány­zati hozzájárulással megvalósulhas­sanak. Mindemellett a képviselők döntöt­tek arról is, hogy a Garay János Álta­lános Iskola 5 tantermét egy évre (havi 96.000 Ft-ért) ismét bérbe ad­ja a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítványnak. ÁLLÁSHIRDETÉS Szekszárdi székhelyű cég keres beszerző-értékesítő munkatársat. Követelmények:- felsőfokú végzettség,- tárgyalóképes angol nyelvtudás,- számítógépes ismeretek windows környezetben,- B kategóriás jogosítvány,- import beszerzési szakmai tapasztalat. Előnyt jelent: német nyelv­tudás, integrált rendszer gyakorlat, műszaki affinitás. Magyar és angol nyelvű önéletrajzot az allashirdetesszd@gmail.com e-mail címre kérjük. Lezárult a Tolna Megyei Balassa Já­nos Kórház új sürgősségi osztályá­nak kialakítása, azaz SOI szintre emelése, aminek záró rendezvényé­ről előző számunkban rövid tudósí­tást adtunk. A korszerű, jól felszerelt - diagnoszti­kával és elsődleges ellátással rendel­kező - osztályt a műtőblokk földszint­jén alakították ki. Az ünnepélyes ava­tásra a Balassa-napon kerül sor, a használatba vételi engedélyek be­szerzését és a próbaüzemet követő­en november elsejétől már ott fogad­ják a betegeket. Mint azt dr. Muth La­jos főigazgató-főorvos a tájékoztató­jában kiemelte, az említett időpont­tól minden beteg - kivéve a szülésze­ti és gyermekgyógyászati eseteket - oda érkezik, majd a szakszemélyzet utalja őket a megfelelő osztályokra, természetesen nem érkezési, hanem sürgősségi alapon. A jelentős uniós pályázati összeg mellett - a mintegy 800 millió forintos beruházás - a szintén számottevő önrészét a me­gyei önkormányzat biztosította. (A kórház fenntartását azóta az állam - GYEMSZI - vette át.) Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke a tömbösítés fontosságát ecsetelve leszögezte, a műtőblokk­nál nem lehetett megállni, a kor szín­vonalával kellett haladni, hogy a me­gye polgárainak megfelelő ellátást tudjon biztosítani az intézmény. A nagyszabású projekt építési mun­kálatai 2010. december végén kez­dődtek. A korszerű osztály kialakí­tása során épületbővítésre és belső strukturális átalakításra is sor került. Az összesen 600 négyzetméter alap­területen többek közt két teljesen új, belgyógyászati betegeket ellátó vizsgáló-betegellátó helyiséget, - ezek sebészeti, neurológiai és uroló­giai betegek vizsgálatára is alkalma­sak-egy 15 ágyas betegfektető-meg- figyelőt, valamint több kiszolgáló he­lyiséget is kialakítottak. Az építési munkák mellett jelentős eszközbe­szerzés is történt, amelyek között di­agnosztikai és gyógyító berendezé­sek, műszerek, hordozható EKG-ké- szülék, defibrillátor, ágy melletti ult­rahangkészülék, valamint őrző-fi­gyelő monitorrendszer is segíti a be­tegek gyógyítását. Az építési-kivitelezési munkáit fővál­lalkozóként az Aktív Kft. és a PSN Kft. végezte el, a terveket az A.S.C. Stúdió Kft., dr. Kiss Zsolt István ve­zetőtervező készítette. - hm -

Next

/
Oldalképek
Tartalom