Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-26 / 30. szám
SZEKSZÁRDI ÜNNEP 2012. augusztus 26. l«2 „A határon túli magyarok példát mutatnak hazaszeretetből” Tizennyolcán tettek állampolgársági esküt Szekszárdon Dr. Tusa Csaba feleségével és kisfiával (Folytatás a 3■ oldalról) Dr. Csáki Piroska újvidéki nyugdíjas magyar-történelem szakos egyetemi tanár, aki kísérőként érkezett Szekszáidra, és Péter Antal óbecsei plébános így fogalmaztak: Csáki Piroska: Nekünk két Trianonunk volt, az egyiket más országok rótták ránk, a másikat saját nemzettársaink mondták ki 2004-ben. Ezt némileg ellensúlyozta, hogy végül a magyar parlament megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Én egy évvel később a trianoni ünnepségen, Túrkevén tehettem le az állampolgársági esküt. Nehéz szavakkal leírni, mit éreztünk akkor... bensőséges, családias ünnepség volt, 12- en voltunk Erdélyből és a Délvidékről. Én azóta oda is „hazamegyek”. Péter Antal: azért szerettem volna itt letenni az állampolgársági esküt, mert Óbecse Szekszárd testvérvárosa, ráadásul Bíró László püspök úr régi családi barátunk, ez is a szekszárdi helyszín mellett szólt. „Imaórát tartottak a sikeres népszavazás érdekében” A vajdasági Topolyáról érkezett Rakk házaspárból a kántorként dolgozó, pszichológus végzettségű Rakk Lengyel Ildikó így emlékszik vissza:- Előző nap imaórát tartottunk a templomban, hogy sikeres legyen a népszavazás. .. Akkor még elénekeltük a magyar himnuszt, meg a hangulathoz illő, szép verseket... aztán másnap nagyon sírtunk. 2004. december 5-ét követően legközelebb csak akkor énekeltük el a templomban a magyar himnuszt, amikor megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt.- Sokakkal elhitették, hogy mindnyájan Magyarországra költözünk majd, pedig mi ott szeretünk élni, ahol születtünk - tette hozzá a férj, Rakk Károly. A Déváról érkezett Fodor család tagjai, Zsolt és Melinda is fájdalmasan élték meg az ominózus népszavazást. „Az embernek jóleső érzés, ha tudja, hogy tartozik valahova, és rossz, ha azt mondják, nem kellesz.- Nagyon jó érzés, hogy hivatalosan is magyar állampolgárok lehetünk, sokan már várták is Déván - mondta a fogorvos egyetemi hallgató Zsolt. Feleségével, a a fogtechnikusként dolgozó Melindával tavaly esküdtek meg. Szüleik már tavaly megkapták az állampolgárságot. Egy másik családtag, Fodor Lajos, aki egy telefonos cégnél dolgozik, a két és fél éves gyermekének is intézi már az állampolgárságot. ,Nem vártunk semmiféle anyagi előnyt ettől, nagy dolog, hogy most már együtt éreznek velünk és mi is olyan magyarnak számítunk, mint egy „magyarországi magyar”- mondta. Jánosi Veszta (50) a szerbiai Bács- földvárról érkezett.- A fiunk Szerbiában él, a lányomék pedig az unokámmal itt. Ők már március 15-én letették az esküt, szintén Szekszárdon. Most úgy gondoltuk, csatlakozunk hozzájuk mi is, hiszen mind magyarok vagyunk. Jánosi István: Édesanyám magyar földön született 1942-ben, amikor még Magyarország volt a Vajdaság. Ezért fontosnak tartom, hogy magyar állampolgár legyek, hiszen lélekben idetartozom én is. „Hazátlannak neveztek bennünket” Dr. Tusa Csaba ideggyógyász és felesége, dr. Tusa (Bartha) Annamária gyermekgyógyász szakorvos 2006. január 25. óta élnek Szekszárdon, együtt jöttek Erdélyből Magyarnak születtünk, úgy nevelkedtünk, ez most csak egy papír arról, hogy hivatalosan is azok vagyunk, aminek mindig is éreztük magunkat - mondja a feleség.- Volt már olyan az életük során, amikor a magyarságukat bizonyítaniuk kellett? Annamária: Bizony, volt. Főleg 1989 táján. Addig a kommunizmus alatt úgy el volt nyomva a nép, hogy nem foglalkoztak ilyesmivel az emberek. De amikor már nem kellett a hatalomtól félni, akkor a magyarok ellen fordultak. Volt, hogy a kenyérsorból azért löktek ki, mert magyarul beszéltünk a testvéremmel Csaba: Bozgornak, neveztek bennünket, magyarokat, ami azt jelenti: hazátlan... Én csak akkor szembesültem ezzel ilyen élesen, amikor egyetemre mentem, mert odahaza, Kézdi- vásárhelyen a lakosság többsége magyar volt, szinte csak a rendőr meg a pap volt román. Annamária: Sajnos voltak olyan tanáraink, akik románosították a nevüket, és ha Székelyföldről jött egy diák és nem tudott jól románul akkor nem szóltak hozzá magyarul hogy segítsék. Csaba: Most már valamivel nyugod- tabb a helyzet, úgyhogy a szüleim is felveszik az állampolgárságot, már beadták a kérelmet.- A karjukon itt van kisfiúk, a már Szekszárdon született kis Csabi, és úgy látom, már útban van a következő baba is... Csaba: Csabikával kapcsolatban még nagyon zűrös volt az ügyintézés, mivel nekünk még nem volt meg az állampolgárságunk. így születésekor azt írták be, hogy „ismeretlen állampolgárságú”. El kellett mennünk a román nagykövetségre, ahol - jó pénzért - beírták, hogy román állampolgár, s csak utána tudtunk neki TAJ-kártyát, letelepedést intézni. Reméljük, hogy mire megszületik a pici, már könnyebb lesz.- És őt hogy hívják majd?- Még nem tudjuk, de magyar kislány lesz, szép magyar névvel. Cser Ildikó- Gyimóthy Levente Rakk Károly és Rakk Lengyel Ildikó
