Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-08-19 / 29. szám

SZEKSZÁRDI VASAIT ARANYKÖNYV 2012. augusztus 19 Június 17. Végéhez ért a város által elnyert „Szólít­suk meg a jövő generációját!”pályázat programsorozata. A megvalósítás 250 rendezvényén 7200gyermek vett részt a művelődési ház koordinálásában a köz- művelődési és művészeti programokon. Július-augusztus Két rendkívüli ülést tartott a szek­szárdi képviselő-testület, amelyen több döntést hoztak. Módosították a vá­ros kitüntetésekről szóló rendeletét - amelybe a Szekszárd Város Tisztelet­beli Polgára rímet emelték be. Ezt azok az állampolgárok kaphatják meg, akik nem rendelkeznek állandó beje­lentett lakcímmel, de a várost választot­ták állampolgári esküjük színhelyéül Augusztus Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormány- hivatal kormánymegbízottja és László- Varga Zsuzsanna főigazgató ünnepség keretében adta át a Tolna Megyei Kor­mányhivatal szakigazgatási szervei ve zetőinek a kinevezésükről szóló okmá­nyokat Az újonnan felálló hivatal kine- vezettei: Jantnemé dr. Oszvald Agnes, a Szociális és Gyámhivatal hivatalveze­tője, dr. Németh Lídia, a Népegészség­ügyi Szakigazgatási Szerv tiszti főorvo­sa, Webemé dr. Erős Anikó, a Munka- védelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv igazgatója, Koppánné dr. Ker­tész Margit, a Földhivatal hivatalveze­tője, dr. Bíró Gyula, az Igazságügyi Szolgálat igazgatója, Foltin Gyula, a Fo­gyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, Keresztes László, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója, dr. Vörös Géza, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatója, Baumann Péter, a Közleke­dési Felügyelőség igazgatója, Mándity Zoltán, az Építésügyi Hivatal vezetője. Szeptember 17. 2 SO-en tettek esküt és vették át állampol­gársági okiratukat Szekszárdon. A rendez­vényre hét ország (Ausztria, Franciaor­szág Németország Románia, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna) 26 településéről érkez­tek Szekszárdra, mintegy ezer hozzátarto­zóval együtt a honosításukat kérők. A bel­városi katolikus templomban ökumeni­kus szertartással kezdődő eseményen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnökfe­lesége, a szekszárdi kötődésű Makray Ka­talin is. Az új magyar állampolgárok Hor­váth István polgármestertől átvehették a „Szekszárd Város Tiszteletbeli Polgára” ok­levelet is. Az ünnepség után az új állampol­gárok Makray Katalin vezetésével csatla­koztak a szüreti menethez. Szeptember 26. A Tolna Megyei Önkormányzat Né­meth Judit könyvtárost bízta meg az Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatói teendőinek ellátásával Szeptember 28. Latorczai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokértfelelős helyettes államtitkára a Deutsche Bühne Ungarn színházba látogatott, majd tárgyalt Tóth Ferenccel Tolna megye kormánymegbízottjával, dr. Puskás Imrével a megyei közgyűlés el­nökével és Heinek Ottóval a Magyaror­szági Németek Országos Önkormány­zata elnökével a színház jövőjéről Október Jari Vilén, Finnország budapesti nagy­követe volt Horváth István polgármes­ter vendége. A megbeszélésen a diploma­ta - aki Kator György pécsi tiszteletbe­li konzul társaságában érkezett Szek­szárdra - elsősorban a helyi befektetési lehetőségekről tájékozódott Horváth Ist­vánnal előzetes konzultációt folytattak a finnországi Tomióval való testvérvá­rosi kapcsolat 25 éves évfordulójának 2012. évi ünnepi rendezvényeiről A nagykövet találkozott a PTE Illyés Gyula Karon dr. Horváth Béla dékánnal Október 6. Két keréken Szekszárdim cím mel a Zöld társ Környezetvédelmi Alapítvány és Szek­szárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kerékpáros szakmai napot tar­tott a hivatal konferenciatermében. Október 17-18. Horváth István, az országgyűlés me­zőgazdasági bizottságának alelnöke, Szekszárd polgármestere meghívásá­nak eleget téve Gavriel Yiannakis, a ciprusi mezőgazdasági bizottság elnö­ke hivatalos programja után Szek­szárdra látogatott és részt vett a Liszt ünnepségeken, ahol találkozott Schmitt Pál köztársasági elnökkel is. November Visszaadták a parkolót a lakóknak és felújították a Csalogány utcai partfa­lat A múlt évi esőzések miatt keletke­zett kár helyreállítása pályázaton nyert 38 millió forintba - ebből 13 millió volt a város önrésze - került. November 18. 22-en tettek ünnepélyes keretek között ál­lampolgári esküt a polgármesteri hivatal konferenciatermében dr. Haag Éva alpol­gármester előtt, s vették át a köztársasági el­nök aláírásával ellátott honosítási okiratot November 24. Széchenyi Programiroda nyűt Szek­szárdon, ahol az Új Széchenyi-tervpályá­zataihoz kapcsolódó információkkal és személyre szabott tanácsadással segítik a vállalkozókat és önkormányzatokat December- Szekszárd Megyei Jogú Város Ónkor­mányzata Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága elbírálta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ön- kormányzati ösztöndíjra benyújtott pályázatokat A város 6 millió forintot biztosított az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló pályázók támogatására. Ebből az összeg bői 170 hallgatót havi 3500forinttal segít az önkormányzat 2010 márciusától- A bizottság a karitatív munkát végző civil szervezetek részére 2100000 Ft-ot osztott ki karácsonyi támogatásként. December 6. Szekszárd Megyei Jogú Város Ön- kormányzata rendkívüli véradást szervezett. Az intézmény 23 dolgozója mellett a szekszárdi sportegyesületek edzői és sportolói jelentkeztek a véradó állomáson véradásra. December 22. A Béla király téri régi megyeháza felújítá­sának ünnepélyes átadásán dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat el­nöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár az épület állami tulajdonba kerül a megyei önkormányzat használati joga megmaradt A beruházás több mint 830 millió forintos teljes összegéhez a megyei önkormányzat 215 millióval járult hoz­zá Az épület külső megújulásán túl új múzeumi tereket alakítottak ki, amely­nek kiállításait L Simon László, az Or­szággyűlés Kulturális és Sajtóbizottságá­nak elnöke nyitott meg. Elkészült a vár- megyeháza belső udvarának rekonstruk­ciója, ahol a kialakított fedett színpad ad majd teret különböző rendezvényeknek. II. Gazdaság Január A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt szakemberei folyamatosan védték a Duna áradása miatta vadállományt, a kitermelt fát és a kisvasutat. Január 22. A Dicenty Dezső Kertbarát Kör, az Alisca Borrend és a Tolna megyei Ag­rárkamara Kertészeti Osztálya Istifángödrepincesorán tartotta rendes évi Vince-napi kékfrankos ünnepét ame­lyen az Orbán-szobomál köszöntötték a kert-és borbarátokat, vincelléreket majd a 2010-es évjáratú kékfrankost értékelték és kóstolták. „Ha Agnes hideg engesztel Vin­ce, hogy teljen a pince ” - idézték. Január 28. 8 vállalkozás részesült a Déldunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák kitünte­tő díjában. Elismerő oklevelet és megyei mi­nőségi díjat kapott a Grammaticus Phisz Kft A Dél-dunántúli Régió Gazdaságáért díjat az Elektrolit Kft érdemelte ki. Február 13. Több mint ötven kiállító, több száz láto­gató, igazi vásári forgatag jellemezte a 27. Tavaszváró méhésznapot. Február 28. Közel300 vállalkozó hallgatta meg az Új Széchenyi Terv lényegi elemeiről a gazda­ságélénkítőprogramcsomaggal kapcsolat­ban Petykó Zoltánt, az NFÜ elnökét Március 17. Szekszárdra került a Kadarka-nagydíj a kiskőrösi nemzetközi kadarkafeszti­válon. Halmost József2007-es kadar­kája nagyaranyat, Eszterbauerék 2009-es nedűi aranyat, Mészáros Pál 2009-es kadarkája 1 aranyat kapott. Május 26. Az idén is sikert aratott a Borászok Szekszárdon című program Budapes­ten, a Károlyi palotában. 23 borász mint­egy 70 bora garantálta a hagyományos sokszínűséget a rendezvényen, amelyre több mint200 borínyenc váltott belépőt Június 1. Borókai Gábor, a Heti Válasz főszer­kesztő-lapigazgatója tartott előadást a Vállalkozói Szalonban. Június 2. Kereken 2 évtizede márkanév a szek­szárdi Vendesz, a Vendéglátóeszköz Forgalmazó és Szolgáltató Kkt. Június 14. Egy nagyaranyat, 8 aranyat és 2 ezüst­érmet hoztak el a szekszárdi borászok a XXXII. Országos Borversenyről Június 18. A TOP 15 vörösbor közé választották a Takler Pincészet 2 borát, a 2007es Bikavért és a 2008-as Syrah Reserve-t a Pannon Bormustrán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom