Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-19 / 29. szám
6 „ SZEKSZÁRDI V4SARNAP IRODALOM 2012. augusztus 19. 200 éve született Garay János /2. A szülői ház. Pécsi diákévek. Egyetemi tanulmányok. „Csatár”. Házassága Kétszáz esztendeje lesz idén, hogy 1812. október 10-én Szekszárdon megszületett Garay János. A jeles költőről Jeney János piarista tanulmányt írt a Palaestra Cala- sanctiana - A piaristák doktori értekezései az 1932. évtől című sorozat 1. számában 1932-ben. Jeney János munkájából számos fontos adatot és érdekességet megtudhatunk Garay családjáról, diákéveiről, házasságáról, munkásságáról. A kötetből most további részleteket közlünk. Az 50-es évek körül egy koraősz, sápadt arcú férfi volt gyakori látogatója a dunaparti korzónak. Roskatag, ingadozó léptekkel, távolba révedező homályos szemekkel sétálgatott a napsütéses pesti oldalon. Feldúlt vonásai, merev tekintete rögtön elárulják a sokat szenvedő, szerencsétlen embert. Apró ember-csemeték, vagy egy sötétruhás, szomorú fiatal hölgy egyengetik bizonytalan lépteit. Tapogatózva halad, mint a vak ember. Ha ismerőssel akad össze, alakját nem ismeri meg, de megismeri szíves üdvözlő szavait. Elmosolyodik, és szeretettel kézfogásra nyújtja kezét. Szívesen szóba ered minden jó emberrel és társalgás közben sípoló hangján még tréfákat is mond nekik. A sétálók szánakozva, részvéttel néznek utána, míg el nem tűnik az embersokaságban. És ő megy tovább csendesen, szomorúan, bizonytalanul. Kevesen tudják, hogy ez az előttük elhaladó, tántorgó képű, szemefényét- vesztett emberroncs kedvenc költőjük, akinek nevét ismeretlenül is tisztelettel emlegetik, minden dicsérettel elhalmozzák; kevesen tudják, hogy ez a lassan botorkáló férfi néhány héttel ezelőtt még a nemzet leglelkesebb, legbuzgóbb napszámosa volt és a kevésszámú ismerősön kívül talán senkise tudja, hogy ez a tisztes arcú idegen: Garay János, az ötvenes évek „vak csalogánya”. 1812. október 10-én született Szekszárdon. Édesapja a XVIII. század folyamán kötözött Bácsbod- rog megyéből Tolna megye székhelyére, ahol most köztiszteletben álló, mindenkitől becsült kereskedő, nőül vette a város főbírójának leányát, Valter Zsuzsannát1. Házasságukat Isten bőségesen megáldotta gyermekekkel. Tizenketten voltak a kis Garay testvérek. János volt köztük a legidősebb és a legkomolyabb. Gyakran megtörtént, hogy elevenebb vérű, hangoskodó testvéreit erélyes kézlegyintéssel utasította rendre. A gyermekek gondos, magyaros nevelésben részesültek. Édesanyjuk gyengéd odaadással és tapintatos szigorral neveli őket. Korán munkába fogta a kis emberpalántákat és nem engedte, hogy gyermekei a tétlenség következtében rakoncátlan, vásott utca-gyerekek legyenek. Édesapjuk, bár hivatásbeli elfoglaltságai miatt ritkán lehetett köztük, ha csak néhány percre is, de módját ejtette, hogy hazafusson családjához. Az üzleti élet és hivatalviselés terheiben kifáradt apa itt töltötte életének legboldogabb perceit. De boldog is lehetett. Hisz az a pedáns rend, amit otthon talált, ritka családnál volt megtalálható. A szerető édesanya ugyanis majdnem nevelőintézeti programmal nevelte gyermekeit. Gondos figyelme kiterjedt mindarra, ami csak egy serdülő gyermek életében előadód- hatik. Körültekintő gonddal ügyelt a testi és szellemi élet harmonikus fejlődésére. Ez a nevelési módszer nem is tévesztette el hatását. A gyermeki őszinteség, kedvesség, illemtudás és a szülők iránti tisztelet valóságos eleven mintái voltak a kis Garay- csemeték. Elemi iskoláit szülővárosában végezte szüleinek felügyelete mellett. Szorgalmával és jóviseletével még a legszigorúbb tanítójának is kitüntető szeretetét vívta ki és róla az érdeklődő szülők előtt mint jó, derék, csendes és okos fiúról emlékeztek meg. Az órákon figyelmesen ült és komoly érdeklődéssel hallgatta mesterei magyarázó szavait. Ez az összeszedett érdeklődése annyira szembeötlő volt, hogy tanítói igen gyakran tréfás kérdéssel fordultak feléje, hogy a kis tudóst kizökkentsék csendes, férfiúhoz illő komolyságából2. Az első latin osztályt is Szekszárdon végezte. Most tanulmányainak folytatására, minthogy Szekszárdon gimnázium nem volt, máshova kellett mennie. Szülei papnak szánván a szemlélődő hajlamú fiút, valamilyen egyházi vezetés alatt álló intézetbe akarták adni. Először Bajára gondoltak, ahol a ferencesek tanítottak, mivel azonban itt nem lettek volna szekszárdi barátai és így a kisfiú egészen magára maradt volna, a szülők úgy döntöttek, hogy Pécsre adják a ciszterciek gimnáziumába. Az aggódó édesanya ugyanis nem akarta, hogy fia, ki még soha nem volt távol a szülői háztól, egyszerre magára maradjon egy egészen idegen városban. A kis Garay a még meglehetősen német szellemű városban szorgalmasan nekifeküdt a tanulásnak és minden célja az volt, hogy drága szüleinek és tanárainak örömet szerezzen jó bizonyítványával Zajtalan, szerény életmódot folytatott. Társaságba nem járt, és ha csak tehette, még diáktársainak összejöveteleiről is elmaradt. Szinte remeteéletet élt. Minden szórakozása a könyvolvasás volt. Néha-néha hosszú kirándulásokat tett a Mecsek regényes rengetegében. A szép tájak természeti adottságaikkal mély benyomást tettek a komolysága mellett is lírikus kedélyű Garayra. Szorgalmával és magaviseletével korán kitűnt iskolatársai közüL Eltér József nevű osztálytársával folyton az elsőségért versenyzett, amit végre sikerült is kivívnia: a IV. osztályban mindketten első eminensek voltak. Már negyedikes gimnazista korában kezdett verselgetni, de szárny- próbálgatásait a legnagyobb gonddal titkolta. Csak a vakációban vette elő s olykor anyjának, nővéreinek olvasott fel belőlük. Rendesen megkérdezte véleményüket a költemények felől és igen boldog volt, ha egyik-másik versével tetszést aratott. A túlságos dicséretet nem szerette. Pécsett legkedvesebb barátja Mehrverth Ignác volt, akivel később Pesten is együtt lakott. Frankenburg emlékirataiban ezt írja róluk: „A kedves költő, Garay János egy iskolával utánam járt. (Folytatjuk.) Garay János: KIS MADÁR Pintyőke kis madár Lánykától megszökött, Ugrál, repül, nevet, A kerti fák fölött. «Várj, várj! megfoglak én!» Szól a lány, s érte mén. Pintyőke kis madár Csak ugrál, csak nevet; Lánykának kis keze Csak űz, csak hesseget, - S pintyőke s lányka száll; Vadász megettük álL Vadász kegyetlenül Leejti kis madárt; Szép lányka könnyezi A szörnyű, szörnyű kárt! «Ne sírj, oh szép alak, Hogy megbántottalak!» Rossz vagy, kegyetlen is, Meg nem bocsáthatok, - Zokogva szól a lány, Madárt hol kaphatok? «Madárrá válom én; Szeress, oh égi lény!» S a lányka föltekint: Madárnak nagy lehetsz; Inkább szeretlek igy, Amint vagy, ha szeretsz! S vadásznak hő karón Olvadva csügg a lány. Lábjegyzetek: 1. Az életrajz megírásánál alapul vettem Ferenczy József: Garay János életrajza adatait, s ezeket egészítettem ki más források adataival 2. Figyelő XXVI. 321. 1.
