Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-08-05 / 27. szám
SZEKSZÁRDI VASARNAP 2012. augusztus 5. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága pályázatot hirdet a 2012. évi Civil Keretre------------------------PÁLYÁZATI FELHÍVÁS---------------------------------Fe losztható keret: 6.000.000 Ft Pályázat célja: A civil szervezetek 2012. évi működésének támogatása, mind eszköz és infrastruktúra, mind humánerőforrás tekintetében, melyek elősegítik a szervezet fejlődését, működését. Pályázók köre: • A szekszárdi székhelyű civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), amelyek a 2012. június 1-ig működött Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központban regisztráltak voltak, valamint- a Tolna Megyei Bíróság a felhívás megjelenése előtt legalább egy éve jogerősen nyilvántartásba vett és az alapító okiratuknak, illetve az alapszabályuknak megfelelően ténylegesen működnek- tevékenységüket Szekszárdon fejtik ki- köztartozásuk nincs, csődeljárás nem folyik ellenük, az önkormányzattól előző évben elnyert civil támogatásról elszámoltak- 2012. május 31-ig teljesítették az Országos Bírósági Hivatal felé a beszámolói kötelezettségüket Nem nyújthatnak be pályázatot: • Köztestületek • Üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására alapított gazdasági társaságok, valamint azok a nonprofit szervezetek, amelyek ilyen gazdasági társasággá alakultak át • Tanácsok • Pártok • Munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek • Közalapítványok Továbbá nem indulhat pályázóként: • A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.5 (1) bekezdés alapján nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban: a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó, b) a kizárt közjogi tisztségviselő, c) az a>b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, d) az a>c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság, e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a>c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja, f) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége fa) amdy a pályázat kiírását megelőző 5 évben együttműködési megállapodást kötött vagy' tartott fenn Magyar- országon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt), fb) amely a pályázat kiírását megelőző 5 évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson, g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a honlapon közzétették. • Az államháztartásról szóló 2011. évi. CXCV. törvény 50.5 (3) bekezdése alapján nem részesülhet támogatásban az, akinek esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása (köztartozása) van. • Az államháztartásról szók) törvény végrehajtásáról szók) 368/2012. (Xn.31) Kormány rendcfct 76.5 (3)bekezdé- se ahpjan nem részesülhet támogatásban az, aki az dó zö evekben kapott támogatás fclhasznáhsáról a támogatási szerződésben foglalt liatáridőig nem számolt eL A támogatás tartalma: A támogatás a pályázó 2012. január 1. és 2012. december 31. között keletkező működési és ugyanezen időszakban a működéshez kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzési, illetve a humánerőforrás költségeihez nyújt támogatást. A pályázatban csak a fenti időszakra vonatkozó számlák számolhatók el, melyek pénzügyi teljesítésének az elszámolási időszak végéig meg kell történnie. A támogatás önmagában nem lehet a működés kizárólagos forrása (a szervezetnek legalább 30%os önrésszel - melybe beszámítható a természetbeni juttatás - vagy egyéb forrással kell rendelkeznie). A finanszírozás módja és mértéke: Egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás. A pályázatból elnyerhető támogatás mértéke minimum 50.000 Ft maximum 200.000 Ft. Elszámolható költségtípusok: A pályázatban rögzített cél megvalósításához szükséges személyi és dologi költségek köre. A nyertes pályázó az elnyert támogatási összegről a támogatási megállapodásban rögzített módon köteles tételesen, hitelesített számlamásolatokkal elszámolni. A benyújtás módja:- A pályázatot egy eredeti példányban magyar nyelven, kizárólag a bizottság által erre a pályázati célra kiadott pályázati adatlapon, amely sem tartalmában, sem formájában nem változtatható,- Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága részére címezve,- személyesen vagy postai úton,- borítékon jól láthatóan feltüntetve a pályázati felhívás címét, a pályázó nevét és címét,- a kiírásnak megfelelően hiánytalanul (a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva), és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani. Hiánypótlás: A pályázónak egy alkalommal (az erre vonatkozó felszólítást követő egy héten belül) van lehetősége hiánypótlásra, amely nem vonatkozhat a pályázat tartalmi elemeinek megváltoztatására. Ha a hiánypótlást a megadott határidőn belül a pályázó nem teljesíti teljes körűen, az a támogatás iránti pályázat elutasítását eredményezi. A támogatási döntés ellen a pályázó jogorvoslati lehetőséggel nem élhet. Pályázati adatlap: A pályázatnak tartalmaznia kell jelen felhívás mellékletét képező pályázati adatlapban meghatározott adatokat az alábbiak szerint a) a pályázat címét b) a pályázó nevét c) a pályázó adatait (név, adóazonosító jel, számlavezető pénzintézet neve, pályázó bank számlaszáma, székhelye, postai címe, TM CISZOK regisztrációs száma; a vezető neve, beosztása, telefonszáma, e- mail címe; a kapcsolattartó neve, beosztása, telefonszáma, e mail ríme) d) a pályázat célterületét e) a pályázat rövid ismertetését f) a pályázat várható eredményét, célcsoportok ismertetését g) a pályázó eddigi tevékenységének ismertetését h) a pályázott tevékenység, rendezvény helyszínét, időpontját i) a pályázott tevékenység, rendezvény részletes leírását j) a tevékenység, rendezvény várható eredményét k) ajánlók adatait l) a pályázat.pénzügyi elemeit (bevételek, kiadások) m) igényelt támogatási összeget n) nyilatkozatokat a köztehermentességről, összeférhetetlenségről o) közzétételi kérelmet A pályázat kötelező mellékletei: 1. A szervezet bírósági nyilvántartásba vételéről szóló 30 napnál nem régebbi kivonat (kizárólag új pályázók esetén) 2. Az előző évről szók) számviteli beszámoló egyszerű fénymásolata. A számviteli beszámoló kötelező tartalma: 2011. évi mérleg és eredmény-levezetés, kiegészítő melléklet 3. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásáról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény értelmében a 2011. évről szóló beszámoló (pénzügyi kimutatás és eredménylevezetés, közhasznúsági melléklet) letétbe helyezését bizonyító postai feladóvény másolata 4. Nyilatkozat arról hogy a pályázó köztartozással illetve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata felé adó- és egyéb tartozással nem rendelkezik, valamint az önkormányzattól korábban kapott támogatással elszámolt. 5. Nullás adóigazolás az adóhatóságtól (30 napnál nem régebbi) Továbbá a pályázati adatlapban megtalálható alábbi nyilatkozatok csatolandók: 6. a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósár gáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti ösz- szeférhetetíenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról szóló nyilatkozat (L 1. sz. NYILATKOZAT) 7. közzétételi kérelem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. 5 (1) bekezdése szerinti érintettségről (L: 2. sz. NYILATKOZAT) Beadási határidő: 2012. augusztus 15. A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal Szekszárd, Béla király tér 8. (Közoktatási, Művelődési és Sport Osztály) Postacím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A pályázat elbírálásának módja: A pályázatok elbírálásáról Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága dönt 2012. szeptember 20-ig A pályázatok eredményéről a pályázó írásbeli értesítést kap 2012. október 5-ig A Humán Bizottság döntése Szekszárd város honlapján kerül közzétételre. A pályázatokat értékelő bizottság munkájában tanácskozási joggal részt vesz a Szekszárdi Civil Kerekasztal képviselője. Alapítványok esetében a jogszabály a döntési jogosultságot a Közgyűlés hatáskörébe rendeli, ezért esetükben - a bizottság javaslatára - a Közgyűlés hozza meg a döntést. Bírálati szempontok: • A szervezet hatékonysága, célja (önsegítés, kölcsönös segítés, közjó szolgálat, közösségi érdekvédelem, közérdek) • A szervezet előző évi társadalmi aktivitása és 2012. évi tervei • Együttműködés más szervezetekkel, intézményekkel • A szervezet az előző két évben az önkormányzattól kapott pénzbeli támogatással megfelelően elszámolt • Az igényelt támogatás összhangban áll a megfogalmazott szükségletekkel • A szervezet egyéb támogatói köre A Humán Bizottság fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázótól visszavonja a támogatást, amennyiben azt nem a pályázatban leírt célokra használja fel illetőleg a támogatással nem számol eL A nyertes pályázókkal a támogatás átutalását megelőzően Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata szerződést köt A pályázati adatlap letölthető a www.szekszardhu honlapról, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján. Felvilágosítást Pócs Margit, a közművelődési és civil kapcsolatok referense nyújt telefonon vagy személyesen (telefon: 74/504-119, Közoktatási Művelődési és Sport Osztály). A bizottság a támogatás felhasználásáról legkésőbb 2013- január 31-ig elszámolást kér, amelynek feltételeiről a nyertes pályázókkal megkötött támogatási megállapodás rendelkezik. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága