Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-05-27 / 21. szám

2012. május 27.

ÉRDEKLI? BEMUTATJUK!

M8ARNÄP

Akit „megcsapott a nyomda illata”

Zákányi József: Az ünnep lényege a szeretet, a bizalom és a ragaszkodás

Sáthy István, a Dynamic Triatlon Club fiataljainak edzője, egyben „lelki gondozója” javaslatára most a háromgyermekes családapával, Zákányi Józseffel beszélgetünk. Sáthy úr, alias „Pistabá” úgy ajánlotta a nyomda könyvkötőjét, hogy egy nagyon összetartó család „fője”, hiszen a mai világban különösen fontos szerepe van az összetartásnak, a bizalomnak és a szeretetnek.- Ön hogyan jellemezné a Zákányi családot?- Egyszerű munkáscsalád a miénk. Tisztességgel dolgozunk, rendesen élünk, egy fillérnyi adósságunk nincs, valamennyien figyelünk egymásra. Egymás érzéseire, a gyerekek testi és szellemi fejlődésére. Valamennyien sportolunk, mindenki megtanulta beosztani az idejét, hogy jusson mindenre, így egymásra is.-Kérem, mutassa be a család tagjait- Feleségem, Ildikó főpénztáros a Tescóban. Mindketten két műszakban dolgozunk, amit össze tudunk igazítani. Három gyermekünk van. Miklós 22, Tamás 20 éves, Eszter pedig 14 esztendős. Bár nem együtt lakunk, de abszolút a család tagja édesanyám, akit Katalinnak hívnak, és húgom is, ő szintén Kati. Pár lépésre lakunk egymástól, mi a Béri Balogh utcában, ők pedig a Jókaiban. Kapcsolatunk mindennapos. Alig van olyan nap, hogy föl ne nézzek hozzájuk, régebben a gyerekek az iskolából először a mamihoz mentek haza, most meg Pécsről jövet a fiúk először hozzájuk köszönnek be.- Szekszárdiak, vagy ide vetődtek valahonnan?- Nem vagyunk „tükék”, de már olyan régóta élünk itt, hogy szekszárdiaknak számítunk. Édesapám - sajnos már nincs közöttünk -, katonatiszt volt, tehát hol ide, hol amoda helyezték. Valaha mezőtúriak voltunk, aztán Gyünkre, majd Tamásiba kerültünk, majd ide, a „kiegre” helyezték aput. És itt maradtunk, megtaláltuk a boldogulást.- A gyerekek szintén azt keresik, nyilván a család támogatásával- Ez így van. Miklós és Tamás is a Pécsi Tudományegyetemen tanul, mégpedig a Pollack Mihály Karon. Miklós informatikusnak, Tomi gépésznek készül Eszter most végez a Dienes Valéria Általános Iskolában, s örömmel mondom, hogy felvették az I. Bélába. Őt különösen a természettudományok érdeklik.- Gondolom, a fiúk kollégisták.- Sajnos, nem jól gondolja. Lakást bérelnek egy barátjukkal közösen. Nem akarok belemélyedni a dolgokba, de a bérből és fizetésből élő családoknak minden forintjukról „számot” kell adniuk. S ha csak pár forinttal is, de túlléptük azt a határvonalat, ami alatt szociálisan jogosultak lennének a kollégiumra.- így nem lehet egyszerű a taníttatásuk.- Mindketten nagyon jól beosztják a pénzt, amit nagyrészt ők maguk teremtenek elő. Kikutatnak minden lehetőséget, támogatási formát - mint például a megyei Bursa Hungaricát amiből ők maguk biztosítják a tandíjat, a lakást, a rezsit, az útiköltséget. Sőt, igen jó gazdálkodásuknak köszönhetően még egy-egy

szerkentyűt is vásárolnak a számítógéphez, de az okostelefonjukra is saját költségvetésükből futotta. Nem cigiznek, nem piálnak - ahogyan mi sem -, viszont sütnek, főznek magukra.

becsülnek, a kollegákkal pedig nagyon jó a kapcsolatunk, remek a közösség. Mindig várom az új munkákat, ami most a Karínthy-sorozatot jelenti. Küllemükben is nagyon szép kötetek.- De amikor hazajönnek...?- Akkor van ám nagyüzemi főzés. Anyuval már telefonon egyeztetnek, hogy ki mit enne, mit kíván. Anyukám meg boldog, amikor főzi Mikinek a töltött paprikát, Tominak a töltött káposztát, vagy a mustáros húst. Hála Istennek, anyu jól bírja magát, s a legnagyobb öröme, ha unokái kedvében járhat. Komolyan mondom, egy-egy ünnepre valóságos „kívánság-műsorral” áll elő. Akár ötfélét is megfőz, megsüt.- Mi a kedvence „anyuka kisfiának”, Józsefnek?- A rántott csirke friss kenyérrel! De sem én, sem a többiek nem vagyunk válogatósak.- Miért a könyvkötő szakmát választotta?- Egyszerűen adódott a lehetőség, fel is vettek, s egyre jobban megszerettem ezt a valóban szép szakmát, ami változatlanul örömet okoz. A Szekszárdi Nyomdában dolgozom immár 37 esztendeje. Ez az első munkahelyem, s remélem, hogy ez lesz az utolsó is. Nagyon szeretek ott dolgozni, a főnökök anyagilag és erkölcsileg egyaránt meg- Gyanítom, hogy a kötészeti munka korszerű.- Ez így van. 1990 óta modern kőnyvgyártó soron dolgozom, amin már mintegy 15 millió könyvet készítettem, az előzőekkel együtt pedig ösz- szesen negyvenmilliót.- Van kedvenc regénye?- Hogyne! A kőszívű ember fiai. Általában is szeretem Jókait, s jó érzés volt, amikor a sorozat készült. A „kőszívűt” nagyon szereti az egész család. Minden március 15-én együtt nézzük meg a filmváltozatot. Akár hiszi, akár nem, a végén mindig elérzékenyülök. Régen nagyon szerettem olvasni. Jókai mellett a kalandregényeket, no meg a kötelezőket is. Ezt anyu mindig ellenőrizte. Szívesen írtam nyaranta az olvasónaplót. Sajnálom, hogy már nincsenek meg. Viszont a gyerekekét - beleértve a füzeteket is - megőrizzük.- Most jót mosolygott...- Persze, mert az jutott eszembe, hogy egyszer, még kiskorában, Tomi egy dolgozatában azt írta, „szívesen lennék olyan mint az apa, csak jobban szeretnék úszni”.- Mindig nagyon szerettem a nyomdai papírillatot.- Én is. No meg a kollektívát, pontosabban a nyomdászok összetartását. Azt hiszem, hogy - Moldovát átfordítva - akit a nyomda illata megcsapott, az örökre ott marad... De folytatom a nyomdász-összetartással. Öt-hat évvel ezelőtt engem küldtek föl Budapestre az egyik nyomdába, hogy az új gépsor működtetésére tanítsam be a kollegákat. Ugyanolyan gépet vásároltak, mint a miénk.

Megjegyzem, ez a fajta - már említett - korszerű gépsor Szekszárdon volt először, annak idején még az NSZK-ból hozatták.

Szóval, a budapesti kollegákkal ösz- szebarátkoztunk, s amikor lejönnek Domboriba, a szekszárdi nyomdászüdülőbe, mindig meghívnak. De éltető a nyomdász-becsület, az összetartás, az egymás segítése. Júniusban a fővárosi Népligetben a könyvnyomtatás feltalálójának emlékére Guten- berg-ünnepségeket rendeznek. Mi is, mármint a kollegák és a család többször is részt vettünk a juniálison.- Nemrégen ünnepeltük az édesanyákat, lapunk megjelenésekor pedig a gyermekeket. Önöknél milyenek az ünnepek?- Számunkra nagyon fontosak. A lényeg, hogy olyankor valamennyien együtt vagyunk, van, hogy 15-en üljük körül az asztalt. Általában anyukám főz, Ildi süt, szóval összedolgoznak. Az anyák napján a gyerekek reggel virággal és csokival köszöntötték fel édesanyjukat, majd délben a mamit. A gyermeknapon fordítva lesz a köszöntés, mindegyik kap valami apróságot, de szerintem, szerintünk nem az adás-kapás az ünnep lényege. Hanem a ragaszkodás és a szeretet.- Említette az elején, hogy nincs adósságuk.- Erre büszkék vagyunk. Ildi osztja be a pénzt, de komolyabb dolgot senki nem vásárol a többiek tudta nélkül. Az is jó, hogy mi mindent meg tudunk beszélni. Igaz, van autónk, de nagyrészt mindannyian kerékpárral közlekedünk. Értékeljük a lakásunkat is, ami egy szobából és négy félszobából áll, tehát valamennyiünknek megvan a saját kis kuckója.- Végezetül felteszem az utolsó, szokásos kérdést: kit ajánlana következő riportalanynak.- Sokat gondolkodtam... Szeretném, ha Szabó Péter cinköntővel beszélgetne. Úgy tudom, hogy az országban tizenegynéhányan űzik ezt a foglalkozást, vagy - mondhatni - művészetet.

V. Horváth Mária