Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-05-06 / 18. szám
SZEKSZÁRDI VM4RMP MOZAIK 2012. május 6. Eredményesen dolgoztak a bíróságok A Szekszárdi Törvényszék néhány egységét a városi bíróságra kéne költöztetni Múlt pénteken délelőtt, a Szekszárdi Törvényszék (SZT) épületében tartották a szokásos éves összbírói értekezletet, amelyen dr. Soós Miklós, a SZT elnöke tartott tájékoztatót a 2011-es esztendő eredményeiről, valamint ecsetelte a következő időszakra vonatkozó terveket is. Az értekezleten részt vett dr. HikJen- brandné dr. Balogh Olga, az Országos Bírósági Hivatal bírósági főosztályvezetője, valamint Tolna megye 51 bírója is. Jelenleg hatvan bírói státusz van betöltve megyénkben, akik közé tartozik az áprilisban kinevezett bonyhádi, illetve tamási bírósági elnök is. Mint megtudtuk, idén hat bírónak szűnik meg a szolgálati viszonya. Az értekezletet követően dr. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettese, egyben sajtószóvivője A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012. május 2-án Sötétvölgyben rendezte meg hagyományos felmenő rendszerű ifjúsági versenyének megyei döntőjét. A versenyen a Szekszárd, Paks és Dombóvár katasztrófavédelmi kirendeltségek által szervezett helyi fordulók nyertes általános és középiskolás csapatai - összesen 6 csapat 24 versenyzője - mérhették össze tudásukat. A versenyzők között voltak, akik már igazán rutinosnak számítanak a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyek terén, de voltak olyanok is, akik most vettek először részt ezen a megmérettetésen. Az időjárás idén is igen kegyes volt hozzánk, a rendkívüli melegben a versenyzőknek 6 állomáson kellett helytállniuk. Elsőként egy tesztláp kitöltésével katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi, jogszabályi, veszélyesáru-szál- lítással kapcsolatos ismereteikről adhattak számot, valamint a térképészeti feladat alkalmával arról is meggyőzhették az állomásvezetőket, hogy mennyire ismerik Tolna megye városainak, veszélyes üzemeinek, vízfolyásainak, fő közlekedési útvonalainak elhelyezkedését. A következő állomáson gyakorolhatták az ideiglenesvédmű- készítés fogásait, a homokzsákok szakszerű megtöltését és elhelyezését. Az elsősegélynyújtó állomáson a versenyzőknek sérülteket kellett kimenekíteniük egy szennyezett területről, majd a kimenekített sérültet részesítették elsősegélyben. A tűzmegelőzés, tűzoltás során első ízben segítséget kellett kérniük a tűzoltóságtól, majd ezt követően egy szimulált lakástűzből tájékoztatta az újságírókat az előző esztendő működéséről, s kijelentette, hogy a bíróságok munkája megfelelő személyi és tárgyi feltételek között zajlik, az ügyekre vonatkozó adatokból pedig egyértelmű, hogy tavaly is jó munkát végeztek a bíróságok. Megyénkben a bíróságokhoz tavaly megközelítőleg húszezer ügy érkezett. A peres ügyek majdnem 95 százaléka egy éven belül befejeződött, ami a körültekintő ítélkezés fontos mutatója. Külön kiemelendő, hogy az említett ügyek 85 százalékában fél éven belül születik ítélet, de jelentős a perek három hónapon belüli lezárása, mégpedig a felek megelégedésére. Hozzátette az elnökhelyettes, hogy vannak olyan bonyolult és sokvádlottas ügyeik, amelyeket egy éven belül lehetetlen befejezni. Megyénkben a peres ügyek 91 százaléka már első fokon jogerőre emelkedik, s alig tíz százalék kemenekítették ki az elhelyezett bábukat, végül a puttonyfecskendő használatával célba lőhettek. A versenyzőknek azt is be kellett bizonyítaniuk, hogy egy veszélyes árut szállító jármű balesete esetén is helyt tudnak állni, fel kellett ismerniük a járművek jelzéseit, tábláit, a veszélyes anyag bár- cákat és piktogramokat. A verseny során összeállíthatták a kimenekítéshez, kitelepítéshez szükséges túlélőcsomagjukat is. Amíg a versenybizottság a versenyen szerzett pontokat összesítette, addig a Tolnai Tájak íjászegyesület tartott bemutatót, melynek során a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták magukat az íjászatban is. AZ IDÉN IS JÓ HANGULATBAN TELT MEGMÉRETTETÉSEN A KÖVETKEZŐ EREDMÉNYEK SZÜLETTEK: rül felebbvitelre a harmadfokú bíróság, illetve a Kúria elé. Dr. Csullag Józsefné külön fejezetet szánt takarékossági törekvéseiknek, ám e téren újabb lehetőségeik alig akadnak. A Szekszárdi Városi Bíróság épületének akadálymentesítését és villamossági korszerűsítését uniós támogatásból sikerült elvégezni. Viszont az első két emeletet mielőbb szeretnék felújítani, hogy rendeltetésszerűen lehessen használni. Ezt követően - mivel a Szekszárdi Törvényszék épületét már „kinőtték” - egyes szervezeti egységeket, mint a cégbíróságot, illetve a munkaügyi bíróságot át lehetne majd költöztetni a városi épület két üresen álló szintjére. Végezetül újságírói kérdésre válaszolva a sajtószóvivő közölte, hogy mostantól a bírságbevételeket a központi költségvetésbe kell átutalniuk. V.H.M. Általános iskolás kategóriában: I. Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Dombóvár, Kaposszekcsői Általános Iskolai Tagintézménye II. Baka István Általános Iskola, Szekszárd III. Bezerédj Általános Iskola, Paks KÖZÉPISKOLÁS KATEGÓRIÁBAN: I. Kaposszekcsői Baráti Társaság II. Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Paks III. Tolnai Lajos Gimnázium, Gyönk A nyertes csapatok a 2012. május 18-19-én, Győrújbarátban megrendezésre kerülő országos versenyen képviselhetik megyénket. Ezúton is gratulálunk az elért eredményekhez! Lépjen Ön is! Naponta 10 000 lépés. Hihetetlennek tűnhet, de ennyi elég ahhoz, hogy csökkentsük számos betegség kialakulásának esélyét. Több szervezet együttes összefogásával egy egész napos program keretében hívják fel a figyelmet erre Szekszár- don. A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete, a Magyar Vörös- kereszt Tolna Megyei Szervezete, a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Zöldtárs Alapítvány főszervezésében 2012. MÁJUS 12-ÉN 9 ÓRÁTÓL kezdődik program, ahol lehetőség lesz egészség- ügyi méréseket végeztetni, megtanulni az elsősegélynyújtást, műsebkészí- tést Lesz továbbá folyamatos egészség- ügyi és táplálkozási tanácsadás, fogyasztóvédelmi kérdezz-felelek, vagy éppen környezetvédelmi foglalkozások közül lehet majd választani. A nap folyamán három alkatommal szakmai vezetéssel indított löszszurdiktúrához is khet csatlakozni, félúton a Cserhát-tetőre felérve pedig meglepetés várja a vállalkozó kedvűeket. A program harmadik helyszínén, a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (GYIK) épületében a vöröskereszt világnapja alkalmából különböző előadásokat látogathatnak az érdeklődők. Bővebb információrwww.zoldtars.hu. Használtruhaosztás A Máltai Szeretetszolgálat Szekszárdi Csoportja május 8-án és 22-én, keddenként délelőtt 8 és 10 óra között jó minőségű használtruha-osztást szervez Szekszárdon, a Hunyadi utca 4.- ben. Szívesen segítünk, jöjjenek hozzánk! A szeretetszolgálat munkatársai Gazdák figyelmébe Május 15-ig kell jelölni! A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program keretében a korábban részt vevő, illetve most belépő gazdák az egységes kérelemben igényelhetik a támogatást - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara. A kérelem legkésőbb 2012. június 11-én nyújtható be, azonban a 2012. május 15-e után történő kérelembenyújtás esetén munkanaponként 1 százalékkal csökkentésre kerül a támogatás összege. Forrás: MA Tolnatáj Televízió A Tolnatáj Televízió híradója minden hétköznap 19.00. 20.00, 21.00 és 23.00 órakor jelentkezik Szekszárd város és a megye legfrissebb híreivel. Megyei katasztrófavédelmi ifjúsági verseny