Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-04-22 / 16. szám
I 2012. április 22. EGÉSZSÉG Ä SZEKSZÁRDI «üáRimp A magas vérnyomás és a diabétesz könnyen művesekezeléshez vezethet Dr. Wagner Gyula főorvos (balról) vetítéssel illusztrált előadást tartott a vese világnapja alkalmából Fel kell hívni a figyelmet a vesebetegségre - jelentette ki dr. Wagner Gyula belgyógyász, nephrológus, a megyei kórház területén működő művese- állomás vezetője március 27-én, a vese világnapja alkalmából megtartott nyílt napon. Amint azt a főorvos hangsúlyozta, a veseelégtelenség általában más betegségek szövődményeként jön létre. A magas vérnyomás és a cukorbetegség a gondozottak és a dializáltak csaknem kétharmadára jellemző. Az időben észrevett vesebetegség gyógyszerekkel, diétával, megfelelő folyadékbevitellel és életmód-változtatással kezelhető, progressziója lassítható. Emiatt alapvető, hogy a beteg időben kerüljön megfelelő szakemberhez. Ma Magyarországon félmillióra becsülik a veseelégtelen betegek számát - tudhattuk meg. A vesekárosodásnak különböző fokozatai vannak: normál működésnél egy perc alatt 100 ml vért tud méregteleníteni a vese, ha ez 15 ml/perc alá csökken, akkor beszélhetünk végstádiumról A vese nélkülözhetetlen szervünk, hiszen eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges vizet, emellett a számunkra fontos sókat, tápanyagokat visszatartja, valamint segít a vérképzésben, a csontanyagcserében, s nem utolsósorban a vérnyomás-szabályozásban is. Ha valaki veseelégtelenségben szenved, vérszegénység alakulhat ki, s csontritkulás is megjelenhet Sokszor nem lehet eldönteni, a vese rossz működése okoz magas vérnyomást, avagy fordítva! Az érdeklődők a dialízis menetéről is tájékozódhattak. Két formája van: az egyik a haemodialyzis: a vér közvetlen megtisztítása egy speciális szűrőmembrán segítségével a másik eljárás során pedig a hashártya lemezét - amely bő vérellátású - igénybe véve történik a méregtelenítés. A kezelési idő hetenként 12 óra, 3-szor 4 órás leosztásban történik. A hashártyai kezelés során naponta 4 alkalommal 2-2 liter oldatot cserél a beteg. A dialízis csak a vesefunkciókat próbálja pótolni - hangsúlyozta a főorvos, aki előadásában kitért azokra a gyógyszerekre is (mozgásszervi fájdalmakra használt, egyes nem sztero- id tartalmú gyulladáscsökkentők), amelyek könnyen veseelégtelenséget okozhatnak. A kimutatások szerint Tolna megyében 10 ezer beteg él 60 százalék alatti vesefunkcióval Sajnálatos hír - mutatott rá dr. Wagner Gyula -, hogy megyénkben 9000, kimutathatóan veseproblémával rendelkező ember közül mindössze 517 áll gondozás alatt. Dr. Wagner Gyula felhívta a figyelmet arra, igen fontos a vérnyomás és a cukorbetegeknél a cukorszint beállítása, a megfelelő folyadékforgatom, valamint az, hogy megfelelő mennyiségű vizelete legyen a betegnek. Súlyos veseelégtelenség esetén, diétával a megfelelő fehérjebevitelt is csökkenteni kell kerülni kell az elhízást, a dohányzást, fizikailag aktívnak kell maradni. A veseprobléma a beteg panaszán kívül a vizeletből, vérvételből, valamint hasi ultrahangból derülhet ki. Megfelelő életvitellel lehetőség van a betegség elkerülésére, ha mégis kialakulna, az időben kezdett gondozás és megfelelő kezelés a betegség súlyossá válását megakadályozhatja. Gyimóthy Levente 10 000 lépés az egészségünkért! Naponta 10 000 lépés. Hihetetlennek tűnhet, de ennyi elég ahhoz, hogy csökkentsük számos betegség kialakulásának esélyét. Az embereknek fizikailag aktívaknak kellene lenniük, de modern társadalmunkban ezt sajnos szem elől tévesztettük. A túl kevés fizikai aktivitás növeli a szív- és érrendszeri betegségek, magas koleszterinszint, magas vérnyomás, cukorbetegség, csontritkulás esélyét. Szervezetünk fitten tartásához, rozsdás ízületeink megolajozá- sához, keringésünk egyensúlyban tartásához elengedhetetlen a mozgás. Ennek pedig legegyszerűbb formái a séta, a gyaloglás és a túrázás. Legyen ez akár az irodában járva telefonálás közben, liftezés helyett lépcsőjárás vagy a kutyasétáltatás. A lényeg, hogy a napi 10 000 lépést lehetőleg megtegyük. Lépéseink méréséhez egy olyan eszközre van szükségünk, mely komolyabb beavatkozás nélkül is képes a napi mozgásmennyiségünket adminisztrálni. Az angolszász országokban már divattá vált a lépésszámláló, más néven a pedometer. Használhatják üzletemberek, fizikai munkások, idősek, cukorbetegek és fogyókúrázók egyaránt. Fontos az ön számára is, hogy lehetőségéhez mérten minél többet tegyen egészsége érdekében? Kíváncsi, hogy ön milyen életmódot folytat a napi lépésszámok tekintetében? Szívesen kipróbálná, hogyan működik egy lépésszámláló? Pedométer, azaz lépésszámláló A Zöldtárs Alapítvány „Gyalogolj a szívedért” elnevezésű programja keretében most ingyenesen kaphat lépésszámlálót köszönhetően a Szekszárdi Klímakör támogatásának. Lépésszámlálót az info@zoldtars.hu e-mail címen és a 74/414-217-es telefonszámon lehet igényelni. A program részletei a www.zoldtars.hu oldalon olvashatók. Egy kis segítség, mellyel mindenki eldöntheti, hogy ő személy szerint milyen életmódot folytat Napi lépésszám Életmód típus ____-4 999 ülő/mozgásszegény 5 0 00-7 499 átlagos_____________ 7 500-9 999 tóbbé-kevésbé aktív * 12 10 000-12 499 aktív______________ 12 500- fokozottan aktív Lépjen ön is! A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete, a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete, a Tolna Megyei Kormány- hivatal Népegészségügyi Szak- igazgatási Szerve és a Zöldtárs Alapítvány főszervezésében 2012. május 12-én 9 órától kezdődik a program, ahol lehetőség lesz egészségügyi méréseket végeztetni, megtanulni az elsősegélynyújtást, műsebkészítést. Lesz egészségügyi és táplálkozási tanácsadás, fogyasztóvédelmi kérdezz- fefclek, vagy éppen környezetvédelmi foglalkozások közül lehet majd választani. A nap folyamán három alkatommal szakmai vezetéssel indított löszszurdiktúrához is tehet csatlakozni, félúton a Cserhát-tetőre felérve pedig meglepetés várja a vállalkozó kedvűeket. A program harmadik helyszínén, a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (GYÍK) épületében a vöröskereszt világnapja alkalmából különböző előadásokat látogathatnak az érdeklődők. Bővebb információ: www.zoldtars.hu. Forrás: www.zoldtars.hu. Pályázat álláskeresőknek A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2012. április 13-án pályázatot hirdetett az álláskeresők vállalkozóvá válása támogatásra. A támogatás mértéke vissza nem térítendő 2 millió forint tőkejuttatás, valamint 6 havi - a kötelező legkisebb munkabérnek megfelelő összegű - támogatás. A pályázatot a részletes pályázati egységcsomagban foglaltak szerint kell összeállítani, amely térítésmentesen vehető át a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának kirendeltségein, ahol a pályázattal kapcsolatban további információ kérhető, illetve kinyomtatható a www.kormanyhivatal.hu honlapról. A pályázatok benyújtási határideje: 2012. május 31. A pályázatok elkészítésével kapcsolatban április 23-tól nyílt napokat tart a Munkaügyi Központ Szekszárdon, a Szent István tér 11 -13 - szám alatti alagsori tárgyalójában. A nyílt napokra előzetes jelentkezés szükséges az 505- 696-os számon. APRÓHIRDETÉS SZEKSZÁRDON felújított, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 17 millió forint. Telefon: 06-30/650-3021.