Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-04-15 / 15. szám
O SZEKSZÁRDI VASÁRNAP HÉTRŐL HETRE 2012. április 15. Kitekintett a Kárpát-medencébe a szekszárdi boregyetem A Muzsla- és Lendva-hegy különleges leve Boti Frigyes (Muzsla, Szlovákia), Heimann Zoltán (Szekszárd) és Cuk Lajos (Lendva, Szlovénia) Tágította a horizontot a szekszárdi boregyetem a legutóbbi szemináriumán - kitolva a határokat északra, illetve délnyugatra, a valamikori Nagy-Magyaror- szág irányába. A muzslai, illetve lendvai borvidék mutatkozott be (rajtuk keresztül Szlovákia és Szlovénia). Igazolván, hogy újat, eredetit, sokszínűt a világ borászatában a francia, spanyol, olasz, illetve az új világ borainak kiszorításában a Kárpát-medence együtt tudna felmutatni, ha képes lenne kiaknázni a lehetőségeket mind a termesztés, műid a marketing vonatkozásában. A két tapasztalt, régi szőlész illetve borász tárta elénk veretes nedűit: Bott Frigyes azt bizonyította, hogy a Muzs- la-hegy bír olyan adottságokkal, mint például az egri borvidék, de azért a talaj és a klimatikus viszonyokban akad némi eltérés, amit a sokszínűség javára ki lehet használni. S ezt igyekszik is bizonyítani a hozzá ellátogató sok magyar ajkú borínyencnek is, akik az Esztergomtól mindössze hatvan-hetven kilométernyire található borvidéket felkeresik. „Frici” az itt bemutatott traminijével, sauvignon blancjával, zöld veltelinijével, különösen a rajnai riz- lingjével azt hiszem, megvillantotta azokat az ízeket, illatokat, amelyek az északi borvidékeken izgalmas fehérborok készítését teszik lehetővé. Bott Frigyes a szőlészetében egy szál vesszőre metsz, és azt sem köti le, borászati mesterségbeli tudásában a savakkal való, úgymond, játszadozást említi. Azt rhondja, ez túl egy kaptafára megy a borvidékükön. Roppant büszke a rajnai rizlingjére, amihez óriási empátiával közelít. Sok helyen foglalkoznak ezzel a nagy kedvenccel, de állítja: Muzslán jobbak az adottságok, mint tőlük északabbra haladva, s az az illat- és ízharmónia, ami jellemezte az itt pohárba került 2010es évjáratú muzslai rajnai rizlinget, arra az e fajtát kedvelő helyi borkedvelők is csak elismerően csettintettek. Ő ezt a fajtát jelölné meg kitörési pontnak a borvidékükön, s úgy látja, hogy a fehér burgundinak és az olaszrizlingnek van, illetve lenne még sansza az erős nívójú átlagból való kitörésre. Mielőtt azt gondolnánk, hogy az ottani hegy „vörös leve” úgy általában a fehérborok alárendeltségében jelenik meg, ez erős tévedés. Bott Frigyes az egész Kárpát-medencében pocséknak nevezhető 2010-es évjáratból tárta elénk kékfrankosát valamint pinot noir-ját, ami bizony egy kicsit egri stílusúnak tűnt, de a „pint”, az bizony annyira jó volt, hogy csak önmagához volt hasonlítható. S azt, hogy valami nagyon jó bor került a pohárba, a „fajtaértő” kóstolók azonnal jelezték Frici felé: „Ez igen, ha ebből van több is a kocsi hátuljában, szívesen vásárolnék!”... Fia ilyen egy 2010-es kékfrankos, akkor milyen egy jó évjáratban? - vetődött fel az asztaloknál. „Még nem igazán értek be a kékfrankos ültetvények, de 2-3 éven belül azt hiszem, bizonyítjuk: tudunk mi is olyat csinálni, mint Egerben vagy Villányban, de talán a szekszárdiak által pordukált csúcskékfrankosok polcára is kerülhetünk” -vizionált a borász. A CUKORRAL VALÓ JÁTÉK, MINT ÉLVEZETI ÉRTÉK Lendva, az ottani mikroklíma, a talaj egyértelműen a fehérboroknak kedvez. Szó volt már Muzsla kapcsán a savakkal való játékról, a borász egyéniségének a borokba viteléről. Na, ez aztán markánsan jellemző a szekszárdi boregyetemen bemutatkozott Cuk Lajosra. Aki már a szőlészetben, a metszési módszerében is jelzi, hogy egyedi úton jár: egy szál vesszőre metsz - de csapok nélkül! Meggyőződése, hogy a tápanyagok, egyéb ásványi anyagok így sokkal jobban felszívódnak a vesszőkbe. Az előadónak is remek borász a száraz és félédes borokkal egy egészen új stílust képvisel. Ez lehet, hogy megosztja a szakmát, talán a közönséget is. De ez utóbbi végül is leteszi a voksát - Cuk Lajos mellé. A komoly vendéglátó komplexumot is működtető borász felmérést végzett a vendégek körében. A visszamaradt cukorral való játék olyan édes ízt, már-már kozmetikai szalonokat idéző illatot is ad a boroknak, ami tényleg szokatlan, különleges, olykor meghökkentő is. („Ez már olyan illat, mint egy félig nyitott női blúzé” - jegyezte meg találóan a boregyetem főszervezője, Heimann Zoltán.) Ez a borstílus a gazda tapasztalatai szerint a fiatal és a női fogyasztók körében is nagyon népszerű, de az idősebb borivók 60 százaléka is kedveli. S ő, mármint Cuk Lajos a többség ízlésére hallgat, ez a meghatározó szempont a borászatában. A cukorral és a savakkal való mesterkedés jellemezte a boregyetemen bemutatott pinot blanc-t, sauvignon blanc-t, a fűszeres traminit, de a rajnai- és az olaszrizlinget is (ez utóbbinál a hárs illata mellett mandula-kesernyés- ség is kiérződött). A Lámafa Gyöngye névre hallgató palackban erjesztett pezsgőbor is sok mindent elmondott a Lendva-hegyről, annak különutas magyar borászáról. Bálint György Kiskőrösi országos kadarka borverseny Toronyi György lett az egyetlen szekszárdi aranyérmes Egy magáról a szélesebb nyilvánosság előtt még nem sokat hallató kis borász vitte el a pálmát a szekszárdiak közül a kiskőrösi országos kadarka borversenyen az idén. Vaskos, de egyúttal kellemes meglepetés ez. Toronyi György 2011-es kadarkája fért be ezúttal a legjobb nedűk közé Szekszárdról: a 98 minta közül kiválasztott 8 aranyérmes egyike lett. Olyan jeles pincészetek is küldtek mintát erre a hagyományos, szekszárdi szempontból oly kedves és fontos versenyre, mint a Mészáros, a Dúzsi, az Eszterbauer pincészet, de jelen voltak boraikkal Postáék is. Természetesen a tavalyi egyetlen szekszárdi nagy aranyérmes, a fajtakedvelő Halmosi pincészet az idén sem hiányzott a kadarka seregszemléről És ezúttal mégis éppen Toronyi György tette le a szakértő zsűri szerint a legértékesebb kadarkát az asztalra a szekszárdi történelthi borvidék képviseletében. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna neki hogy vele ilyesmi fog megtörténni akkor az feltételezte volna arról aki ezt mondja, hogy az illető - ahogy mondani szokás - „nem egészen százas”. Mert neki csak annyi köze volt addig a szőlő- és borkultúrához, hogy évente elfogyasztott körülbelül 3 liter bort.. Az őt ezzel a tevékenységgel „meg- fertőzőt” Ferenc Vilmosnak hívják (aki nem tudná, a Szekszárdi Kertbarátkor alapító elnöke), aki szép fokozatosan bevitte őt a szakma tanulni vágyó lelkes amatőrjei közé. Ettől kezdve felgyorsultak az események: a legendás Cinkán és a közeli Csötönyi-völgyben kis birtokocskákra tesz szert Toronyi György, elkészülnek az önálló borok. Kőkeményen ragaszkodva az itteni hagyományokhoz, a két tájfajtához, a kékfrankoshoz és a kadarkához. Ez utóbbihoz nagyon konzervatív módon közelít: csakis, ahogy ősapáink termesztették, vagyis hagyományos tőkén - nem kell az alacsony kordon sem! - képzeli el a kadarkát, és a feldolgozási mód is a legrégebbi metodikákat követi. Már tavaly összejött neki egy bronzérem Kiskőrösön, az idén pedig azzal a nem megszokottan robosztus, és az átlagnál vastagabb, mélybíborban pompázó 2011-es évjáratú kadarkájával rukkolt ki Toronyi György, ami aranyéremre érdemesük a száz bemutatott minta közül Kár, hogy nem találkozhatunk ezzel a borral a történelmi borvidéki borversenyen, ahová a gazda nem nevezte be. Ám ez bor most „akkorát szólt” Kiskőrösön, amire a borínyencek biztosan felfigyeltek - vagy később fognak majd. S a ma már mintegy két hektárra felfejlődő amatőr borász a „hogyan tovább?”-ot illetően bizony válaszút elé került. B. Gy.
