Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-25 / 12. szám
2 , SZBSMSDI VA&ARNAP' HÉTRŐL HETRE 2012. március 25. Szekszárdon született Kossuth-díjat kapott Sebő Ferenc Kossuth-díjat vehetett át március 15-én Sebő Ferenc zeneszerző, zenetudós, a magyar népzenei hagyományok elkötelezett ápolója, az 1972-ben indult magyarországi táncházmozgatom egyik fő mozgatórugója, a Halmos Bélával közösen létrehozott, népszerű Sebő együttes tagja. Az állami díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyetemi tanára népművészeti örökségünk ápolásáért, a népművészet, a zene és tánc kutatásának és mai alkalmazásának módszertani központjául szolgáló Hagyományok Háza, valamint újító szellemű műsorok létrehozásáért, határainkon túl is számon tartott sokoldalú művészi munkássága elismeréseként kapta meg a kitüntetést. Sebő Ferenc 1947. február 10-én született Szekszárdon. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát 1984 és 1989 között elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakát. A Bartók Béla zeneművéSebő Ferenc szeti szakközépiskolában és a Zeneművészeti Főiskolán népzenét tanított, 1988-ban az MTA Zenetudományi Intézetének kutatója lett. 1991-től a Magyar Televízióban az ő szerkesztésében kerültek műsorra a népzenei és régi zenei témájú műsorok. 1996 és 2001 között az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként működött. 1999-2000-ben a Magyar Táncművészeti Szövetség társelnöke vök, 2002 óta ő a szakmai igazgatója a Hagyományok Házának. Művészi munkássága elismeréseként 1985-ben Állami Díjat kapott, 1995-ben a Magyar Művészetért Alapítványdíjával, 2000-ben Budapestért díjjal, 2003-ban Prima díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével és Pro Cuhura Urbis díjjal tüntették ki. A művésszel készük beszélgetésünket egy későbbi lapszámunkban olvashatják. Szeretettel és hálával készítették a műsort Apák napja a Szent József Iskolaközpontban (Folytatás az 1. oldalról) Szilyné Simon Ágnes, a Szent Rita Katolikus Óvoda tagintézmény-vezetője elmondta, hogy általában nem az apukák jönnek a szülői értekezletekre, óvodai programokra a gyerekekkel, de az ő szerepük is nagyon fontos a családban. Ezért szerettek volna velük is kapcsolatot teremteni ennek az ünnepnek a megrendezésével Szent József napján ezt más egyházi intézmények is megteszik. Ez nem halványítja el természetesen az anyák napjának ünnepét, amit Mária napján tartanak. Más egyházi és világi ünnepeket is méltón megünnepelnek. Így például legutóbb megemlékeztek az 1848. március 15-ei eseményekről Most pedig húsvétra készülnek. Szent József csendes volt, hallgatott, de biztosította az életét Jézusnak. Mint ahogy a mai apukák is - bár lehet, hogy nem mindig vesznek olyan aktívan részt a gyereknevelésben, de biztosítják a család életét. Az első apák napját még az óvoda egy termében tartották. Az atya nem bízott benne, hogy részt vesznek rajta az apukák, nagyapák, de eljöttek. Aztán évről évre egyre többen érkeztek, most pedig már kinőttük ezt az ünnepet - mondta az óvoda vezetője. - Nagyon nagy öröm, hogy már várják a nagypapák. Hiszen sehol nem köszöntik őket. A gyerekek pedig nagy szeretettel és hálával készítik a műsort. Ajándékként lerajzolták az apukákat, a kép szélére keretként felszeletelt dugókat ragasztottak. Az apák imájával is megajándékozták őket A nagypapák agyagból formázott mosolygós arcot kaptak, hogy mindig így gondoljanak az unokájukra. Az apák napjának az iskolával közös megünneplése kicsit azt is kifejezi hogy összetartozunk. Sok közös apukánk is van - mondta az óvoda vezetője. Az iskolások évről évre megünnep- lik Szent József napját. Számukra ez egy játékos, vidám lelki nap. A reggeli ima után megemlékezés következett, majd vetélkedők - mondta el Mayer Józsefné, Piroska néni tanító, hitoktató. Délután egy filmet nézhettek meg Jézus életéről aztán hajtogattak a gyerekek, elkészítették a terem díszítését. Ezen a napon avatták fel az udvaron Szent Jób szobrát, amit egy szülő, Tövisháti András készített homokkőből Jób is a szenvedést vállalta Jézussal együtt, és a szeretetét átadta az embereknek. Vele együtt már négy védőszentje van az erkölcsi nevelésre és a hagyományápolásra nagy hangsúlyt fektető iskolaközpontnak: Szent József, Szent Rita, Szent Antal és most már Szent Jób is. Kovács Etelka Civilek találkozója Kiskunhalason A környezetvédelmi civil szervezetek XXII. országos találkozóját 2012. március 15-18. között tartották Kiskunhalason. A Szekszárdi Klímakört a Zöldtárs Alapítvány képviselte. A csütörtöki előprogramokat követően péntek délután került sor az ünnepélyes megnyitó ülésre a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium dísztermében. A nyolcvan fölötti civil szervezetet képviselő közel kétszáz résztvevőt a szervező Szélkiáltó Egyesület elnöke köszöntötte. A megnyitó felkért előadói (dr. Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet igazgatója, Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, dr. Kiss Károly, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója) áttekintést adtak egyrészt a globális klíma- és környezetvédelmi kihívásokról, másrészt a hazai lehetőségekről „Mi értelme van Magyarországon az üvegházhatású gázok csökkentésének, ha Kínában hetente átadnak 2-3 széntüzelésű erőművet?” - tette fel a kérdést Kiss Károly. Kényszerpályán vagyunk - folytatta Gyulai I. ugyanis jelenleg úgy élünk az egyetlen Föld nevű bolygón, hogy napról napra másfél Föld természeti erőforrásait éljük fel És miközben gyermekeink, unokátok erdeit, fait vágjuk ki és az ő ásványkincseikből csinál a fogyasztói társadalmunk egyre gyorsabb tempóban terméket, majd szemetet, közben nem nagyon akarjuk az elért életszínvonalunkat csökkenteni. Felbecsülni sem tudjuk, hogy milyen súlyos következményei lesznek a jelenlegi anyagot-energiát habzsoló tobzódásunknak - zárta előadását Gyulai Iván. A kiállítóterületen a Szekszárdi Klímakor és a Klímabarát Települések szövetsége mutatkozott be. A résztvevők ízelítőt kaphattak a Szekszárdi Klímakor programjaiból A Szekszárdi Löszszurdik tanösvény térképen és kiadványban is csalogatta a Szekszárd iránt érdeklődőket. A Zöldtárs Alapítvány Környezet- tudatos Családi Praktikum kiadványa többek érdeklődését is felkeltette, a Környezeti Nevelők Egyesülete 150 példányt igényelt a következő országos konferenciájukra. A civil OT-ről készült fotók megtekinthetők a www.zoldtars.hu honlapon. Baka György, elnök Kedves Szekszárdi Polgárok! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel és szeretettel hívom önöket LAKOSSÁGI FÓRUMRA 2012. április 4-én (szerdán) 18 órára a PTE Illyés Gyula Kar (főiskola) éttermébe (bejárat a Mátyás király utca felől) A fórum résztvevői tájékoztatót hallhatnak a város 2011. évi gazdálkodásáról, a Szekszárdon folyó beruházásokról, valamint a jelenlegi és a jövőbeni tervekrőL Kérem, jöjjön el, mondja el véleményét, észrevételét, javaslatát a város működéséről, a városban folyó fejlesztésekről! Építsük közösen szeretetett városunkat, Szekszárdot! Megjelenésükre feltétlenül számítok! Tisztelettel: Horváth István polgármester