Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-18 / 11. szám
FIATALOK 2012. március 18. Színes programok a Garay-napokon Új diákigazgatókat is választottak a tanulók „Nincs szabadság Petőfi nélkül, ő égette szívünkbe, hogy több a szabadság, mint az élet, ez a legszebb népi jog! Ő írta, vívta, tollal, karddal, s rátette ifjú életét, szabadságunk örök okmányán Petőfi szíve a pecsét!” - idézték fel az 1848. március 15-i forradalmi eseményekre emlékező remek előadásukban többek között Várnai Zseni: Petőfi márciusa című versének sorait a Garay János Gimnázium diákjai, amellyel március 13-án „útjára indították” a mára tanárok és diákok körében igen népszerűvé vált Garay-napokat. Az iskola dísztermében az igényesen színpadra vitt ünnepi műsor szereplői a közönséget is bevonták az előadásba, hiszen Petőfiék 12 pontját osztogatták lelkesen a garays diákok között. A Báló Marianna tanárnő által ösz- szeállított produkció végső jelenete is igen átütő volt, hiszen a szereplők - piros fehér szövetekkel teli köröket alkotva - kokárdára utaló formába rendeződtek, amelyből aztán egy szereplő kiemelkedve énekelni kezdte a Szózatot. A gimnáziumban március 12-én, hétfőn a diákigazgató-jeloltek versenyét kísérhették végig a tanulók, amely megmérettetésből két 11. évfolyamos diák: Sulyok Benedek és Toláczi Gábor került ki győztesen. Amint azt megtudhattuk, a kortes vita során rengeteg pizza, Túró Rudi és sütemény fogyott el a tanulók hathatós részvételével. Kedden, a március 12-től 14-ig tartott Garay-napok ünnepi nyitóeseményén Szekszárd polgármestere, Horváth István is részt vett, aki megköszönte az iskola irodalmi színpadának magas szintű produkcióját, egyben jelezte: erő és lendület volt a március 15-i eseményeket idéző műsorban, amellyel az ember méltóképpen feltöltődhetett lelkileg. A polgármester köszöntőjében elmondta azt is: a korábbi diákigazgatók, Szabó Samantha és Lukács Marcell is büszkék lehetnek munkájukra, hiszen a gólyatáborról szóló ígéretük, valamint az önkéntes munka terve is megvalósult. Horváth István méltatta a Garay-napok jelentőségét is, hiszen - mint mondta - az eseménysor közösséget formál, barátságokat erősít, s lendületet, színt visz a gimnázium életébe a sportesemények által is. A polgármester az új diákigazgatókat emlékeztette ígéreteikre, amelyek között szerepelt az öltözők, mosdók felújítása, a sulirádió újraindítása, diszkó szervezése, valamint magyar és angol nyelvű filmklub létrehozása, és az iskolai farsangba a pedagógusokat is bevonni készülő ötlettel valamint konditerem megvalósításának tervével is előrukkoltak. Külön érdekesség programjukban, hogy az igazolatlan hiányzást elkerülő osztályok plusz szabadnappal járó kirándulást szervezhetnek. Horváth István ezután átadta az iskola kulcsát a diákoknak, majd ünnepélyesen megnyitotta az idei Garay-napokat. Sulyok Benedek és Toláczi Gábor megköszönték a bizalmat mindazoknak, akik rájuk szavaztak, s megígérték, hogy igyekeznek ígéreteik terén méltón helyt állni, s szeretnék az előttük álló évben a tanárok és a diákok között a katalizátor szerepét betölteni. Ezt követően Heilmann Józsefné, a gimnázium igazgatója méltatta az idei eseménysorozat sokszínűségét. Mint azt kiemelte, a számtalan versenyprogram, úgy, mint „Az én Pan- * 11 12 A Szilárd Leó-fizikaverseny helyezettjei: 11. évf.: 1. Takács Gábor, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád; 2. Baumgartner Róbert, Petőfi-gimn., Bonyhád 3. Zentai Péter Garay János Gimn., Szekszárd 12. évf: 1. Gujás István, Garay János Gimn., Szekszárd 2. Vértesy Gáspár, Illyés Gyula Gimn., Dombóvár 3. Halász Dániel, Petőfi Sándor Ev. Gimn., Bonyhád; Csapatverseny: 1. Petőfi Sándor Ev. Gimn., Bonyhád 2. Garay János Gimn., Szekszárd 3. Illyés Gyula Gimn., Dombóvár nóniám” Kárpát-medencei vers- és prózamondó verseny, a Tolna megyei Szilárd Leó-fizikaverseny, a Körösi Csorna Sándor nemzetközi földrajzverseny, de a Tolnai Tájak íjászegyesület bemutatója, egy különleges fotókiállítás, a Fizi- ka-show, a labdarúgóházibajnokság a tanár-diák meccsek, a biológiai és kémiai természettudományos diákköri konferencia, valamint a legkülönbözőbb érdekes témában megtartandó előadások, a retro disco vagy a Szekszárdi Junior Stars koncertje mind azt mutatják: ugyan idén kevesebb vök az intézmény pályázati pénze, de a városi és a megyei önkormányzat, valamint a helyi vállalkozók összefogásával mégis sikerült egy igen magas színvonalú rendezvényt létrehozni. A keddi nyitóeseményt a Szilárd Leó-fizikaverseny és olyan kiselőadások követték, mint a gimnázium egykori igazgatója, Zentai András közép-itáliai barangolásokról szóló, s dr. Baikóczi Balázs: Irodalmi hősök jogi szemmel című előadása, de László Lászlóné, Pápai János és Csirzó Zoltán fotókiállítása, kémiai kísérletek, íjászbemutató, jógafoglalkozás; Nagy László tanár szentföldi élménybeszámolója, biológiai és kémiai diákköri konferencia; Claudia Molnár londoni olimpiáról szóló, angol nyelvű értekezése; egy ultratriattonista, Tamás Zsok előadása az emberi tűrőképesség határáról, valamint Ambrus Viktória kozmetikus és Rajcsányi Ildikó női fodrász bemutatója is szélesítette a repertoárt, nem beszélve az intézmény toronyelőadójában kiállított, s folyamatosan látogatható legókiállításról Gyimóthy Levente Szülők fóruma „A gyermektestbeszéd értelmezése” Március 26., 27., 28., hétfő, kedd, szerda, 16.30. Mindhárom óvodánk- _____ban, a következő sorrendben: Szőlőhegy, Perczel, Kertváros._____ A fórumot vezeti: Botos Jánosné fejlesztőpedagógus Mottó: „Neveljünk együtt boldog gyermekeket” HÚSVÉTI BÁBELŐADÁS Április 3-, kedd, 11.00 - Perczel M. u. Óvoda Április 3-, kedd, 10.30 - Kertvárosi Óvoda Április 4., szerda, 10.30 - Szőlőhegyi Óvoda Mindenkit szeretettel várunk. (Kérjük, hogy programjainkra szíveskedjenek váltócipőt hozni! Megértésüket köszönjük.) A Gyerméklánc Óvoda nevelői közössége 7100 Szekszárd, Tinódi u. 9. • TeiJFax: 74-410-211 • E-mail:szekszard@katedra.hu 7030 Paks, Dózsa György u. 98. • TelJFax: 75-676-201 • E-mailipaks@katedra.hu : AL-lt« < nyelviskola Szekszárd Paks i___L_ Pí ® Foglald le helyed a NYÁRI INTENZÍV TANFOLYAMOKRA most 25.000 Ft ezménnyel.