Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-09-18 / 37. szám

* SZEKSZÁRDI VASARNAP HÉTRŐL HETRE 2011. szeptember 1 A csekkeket is helyben feladhatjuk Ügyfélhívó berendezés az okmányirodában Kellemes női hang kéri meg az egyes sorszámok tulajdonosait, hogy fáradjanak az adott ablak­hoz, nincs tülekedés, vita, hogy ki következik, a sorrendet az az ügyfélhívó berendezés állapítja meg, amely szeptember 5-től szolgálja az állampolgárokat a Bezerédj utcai okmányirodában. A postáról és a bankokból már ismert szerkezethez hasonló automata kezelé­se egyszerű, de egy információs mun­katárs szívesen segít az érkezőknek ab­ban, hogy melyik gombot nyomják meg, ha például útlevelet akarnak kivál­tani vagy jogosítványukat meghosszab- bíttatni. Amint Amreinné dr. Gál Klau­dia jegyző lapunknak elmondta, az ügy­félhívó megvásárlása a második üteme volt annak az ügyfélbarát fejlesztésnek, amelynek első lépcsőjeként március 1- jétől már helyben is befizethetők az el­járási és igazgatási szolgáltatási díjak. Azaz nem kell a csekkekkel a postára za­rándokolnunk, majd vissza, mivel az ok­mányiroda erre kiképzett munkatársai egyes postai szolgáltatásokat is végez­nek tavasz óta. A csekkeket a kapualj­ban jobbról található helyiségben lehet befizetni, ami mindössze néhány per­cet vesz igénybe. Mint megtudtuk, és erről személye­sen is meggyőződhettünk, az ügyfél­hívóval és a postai szolgáltatással mind az állampolgárok, mind a munkatársak elégedettek, mivel nyugodtabb, kelle­mesebb körülmények között végezhe­tő így a munka. Érdemes tudni, hogy interneten is lehet ügyintézési időpon­tot foglalni az önkormányzat honlap­ján (www.szekszard.hu) a közügyek menüpont alatt az elektronikus ügyin­tézésnél esi Autóbuszjáratok változása a szüreti napok idején Értesítjük a Tisztelt Utazóközönsé­get, hogy a szekszárdi szüreti napok rendezvényei miatt a helyi és helykö­zi járatok terelőúton közlekednek az alábbiak szerint. Szeptember 13-án (kedden) üzemkezdettől 19-én (hét­főn) üzemzárásig a Béla király tér tel­jesen le lesz zárva, ekkor az 1-es, 7-es, 7A, 7B vonalon közlekedő járatok a Béla király téri megállóhelyet nem érintik. Szeptember 14-én (szerdán) üzemkezdettől szeptember 19-én 14.00 óráig a Szent István tér is le lesz zárva. Az útlezárás miatt a helyi autóbusz- járatok az alábbi terelő útvonalon köz­lekednek: 1-ES, 7-ES, 7A ÉS 7B VONALON: Autóbusz-áltomás-Hunyadi u.- Hol­ub u.-Wesselényi u.-Széchenyi u. -Szent László u.-Bartina, illetve Mun­kácsy u. és a járati útvonalon tovább (vissza ugyanez az útvonal). 2A VONALON: Palánk-Posta-Nyomda-Wesselényi u.-Holub u.-Autóbusz-állomás 4-ES VONALON: Tesco áruház-Autóbusz-állo- más-Hunyadi u.-Holub u.-Wesselé- nyi u.-Széchenyi u.-Szent László u. és a járati útvonalon tovább (vissza ugyanez az útvonal). 4A VONALON: Tesco áruház-Bencze F. u.-Wesse- lényi u.-Széchenyi u.-Szent László u. és a járati útvonalon tovább (vissza ugyanez az útvonal). 4Y VONALON: Tesco áruház-Kórház-Nyomda- Szent L. u. és a járati útvonalon tovább (vissza ugyanez az útvonal). 5- ÖS, 5Y, 6-OS ÉS 6Y VONALON: Autóbusz-állomás-Holub u.-Wesse­lényi u.-Kórház és a járati útvonalon tovább (vissza ugyanez az útvonal). Az útlezárás ideje alatt a helyközi já­ratok terelő útvonala a következő: 6- OS ÚTIRÁNYÁBÓL ÉRKEZŐKNEK: Újvárosi temptom-Posta-Wesselé­nyi u.-Holub u.-Autóbusz-áltomás. A járatok a Posta és a Wesselényi ut­cai (helyi) megállóhelyen állnak meg. 6-os út irányába indulóknak: Autóbusz-állomás-56-os út-Mátyás király u.-Zrínyi u.-Damjanich u.-Új- városi templom. Bátaszék irányából érkezőknek: Kórház-Wesselényi u.-Holub u.- Hunyadi u.-Autóbusz-áltomás. A járatok a Gimnázium helyett a Ho­lub utcai helyi megállóban állnak meg. Szeptember 17-én (szombaton) a szüreti felvonulás miatt 14.45 órától várhatóan 17.00 óráig a Bezerédj u.-Széchenyi u.-Szent László u. útvo­nal is lezárásra kerül ekkor a terelőút­vonal a következő: 7- ES VONALON: Autóbusz-állomás-Holub u.-Wesse­lényi u.-Kórház-Május 1. u.-Fütő- mű-Alisca u.-Tesco áruház (vissza ugyanez az útvonal). 4-ES VONALON: Tesco áruház-Autóbusz-áltomás- Zrínyi u.-Damjanich u.-Kadarka u. -Mérey utca és járati útvonalon to­vább (vissza ugyanez az útvonal). 4A VONALON: Tesco áruház-Bencze F. u.-Holub u.-Zrínyi u.-Damjanich u.-Kadarka u.-Mérey u. és a járati útvonalon to­vább (vissza ugyanez az útvonal). 89-ES VONALON: Tesco áruház-Kórház-Wesselényi u.-Holub u.-Zrínyi u.-Damjanich u.- Rákóczi u. és a járati útvonalon to­vább (vissza ugyanez az útvonal). 9-ES VONALON: Tesco áruház-Alisca u.-Kór- ház-Wesselényi u.-Holub u.-Zrínyi u.-Damjanich u.-Rákóczi u és a járati útvonalon tovább. A felvonulás miatt az 1-es vonalon a járat az Autóbusz-állomásról Hosszú­völgybe 14.40 helyett 14.15 órakor, Hosszú-völgyből az Autóbusz-állomás­ra 14.57 helyett 14.32 órakor indul A 16.40 órakor Autóbusz-állomásról Hosszú-völgybe és a 16.57 órakor Hosszú-völgyből Autóbusz-állomásra induló járatpár nem közlekedik. A helyi járatok a terelőúton találha­tó megállóhelyeken megállnak. A szüreti felvonulás idején a beér­kező helyközi járatok a Damjanich u., Zrínyi u. útvonalon közleked­nek. GEMENC VOLÁN Zrt Puttonyooos! Számát se tu­dom, hány­szor szüretel­tem életem­ben. A legéde­sebb emléke­ket kisgyerek- koromból őr­zöm, amikor kocsmaros déd- mamám szőlejében gyűlt még össze ilyen tájban a família. A férfiak már előző héten ké­szülődtek, mosták a hordókat, kádakat, sajtárokat, glédában áll­tak a vödrök, kések, metszőol­lók. Dédi ezalatt nagy pusztítást végzett a baromfiudvarban, mert kakaspörkölt, rántott csir­ke nélkül hová lett volna a szü­ret? A diós kalács meg tán Őcsé- nyig elért volna, annyit sütött belőle. A szüret napja még a disznó­tornál is vidámabb volt, A gaz­dag termés és a finom bor ígé­rete, (na, meg a reggeli előtt be­dobott kupicák) felvillanyozták a társaságot. Nem tudom már pontosan, milyen fajták teremtek nálunk, de az oportóra, rizlingre, otelló­ra, kedvencemre, az édes, rózsa­szín szlankára és a hatalmas, fe­hér szemű „kecskecsöcsü”-re tisztán emlékszem. Imádtam hallgatni a felnőttek adomáit, s lelkesen kiáltoztam velük együtt a szüretkor leg­gyakrabban elhangzó szót: Puttonyooos! Mert a puttonyos a szüret kulcsembere. Ő az, aki össze­gyűjti a szüretesektől a vödrökbe szedett termést, s behordja azt a présházba. Jókora terhet meg­mozgatva így, hiszen egy-egy puttonyba vagy huszonöt kiló is belefér. Laposon se könnyű munka ez, de ahol hegyre ka­paszkodnak fel a sorok, ott még jobban megérdemli az ebédet, aki ezt a feladatot végzi.Ha le­gényember is volt a puttonyo­sok között, azt különösen nagy becsben tartották a lányok. In­cselkedve meg-megdorgálták, hogy hol tekereg ilyen sokáig, s alig várták, hogy’ eléjük álljon, megroggyantsa kicsit a térdét, hogy felérhessék a puttonyát. S ha véletlenül mellépottyant egy-egy fürt, örömmel kiszede­gették azt az inge nyakából... Persze, ha már beérett a sző­lő, esőben, szélben, hidegben is le kellett szüretelni. De mikor a szüreti menetben puttonyost látok, mégis csak a napfény, a kacagás és az ősz má­moros ízei jutnak eszembe. Cser Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom