Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-10-16 / 41. szám

14 YASARNAP MÚLTÚNK 2011. október 16. A szekszárdi apátság konventjének hiteleshelyi és oklevélkiadói működése „Mivel a történt dolgok emlékeze­te a feledékenység hamujába szo­kott temetkezni, az emberi nem azt a szép szokást vette fel, hogy ami a múló időben végbemegy, azt az írás tanúságával rögzíti" - ol­vashatjuk a szekszárdi konvent 1299-ben kelt oklevelében. Évszádok teltek el, mire a középkor embere ügyes-bajos dolgait írott for­mában is rögzíthette. Magyarorszá­gon az ügyek intézése a 11-12. szá­zadban a poroszlók segítségével a szó­beliségen alapult. A poroszlók egy sze­mélyben voltak a jogügyletek tanúi és elbírálói. Magát az ügyet az emlékeze­tükre bízták. Ez a mód mindaddig be­vált, míg kevés ügyben kellett eljárni­uk. Gazdasági és társadalmi okokból a 13. századtól az ügyek írásba fogla­lása kezdett kialakulni, az írástudás pe­dig az egyháziak előjoga volt hosszú időn keresztül Kezdetben a világi pa­pok, a kanonokok testületéi, a székes­és a társas-káptalanok adtak ki a vilá­gi bíróságok előtt is közhitelűnek el­ismert okleveleket. A legtöbb vitát, perlekedést kiváltó birtoklások, bir­tokjogok írásban való rögzítésére fó leg a birtokadományozások kezdeté­től egyre nagyobb az igény a birtoko­sok részéről. Az írásbeliség emlékei elsősorban a királyi udvarban, vagy a kolostorokban a korabeli ügyintézés nyelvén, latinul íródtak. A kolostorok szerzetesi testületéi, a konventek, a káptalanok szintén foglalkoztak a fe­lek kérése alapján, vagy királyi meg­bízáson alapuló közhitelű okira­tok írásba foglalásával. A 13- század folyamán az ország­ban kialakult hiteleshe­lyi szervezetben még eléggé szabályozat­lan az oklevél-ki­bocsátás gya­korlata. I. Lajos változtatott ezen a hely- , zeten. Az ok- levéladás- nak fontos eleme a pe­cséthaszná­lat, ugyanis egy oklevél csak akkor számított au­tentikusnak, közhiteit ér­demlőnek, ha azt pecséttel is ellátták. A szekszárdi apátság, mint az or­szág egyik legtekinté­lyesebb kolostora hite­leshelyként is működött. A szekszárdi konvent múltjának megismerését Szakály Ferenc törté nésznek köszönhetjük. Tanulmá­nyából megtudható, hogy a kon­vent a 13- század elején kezdte meg tevékenységét, amelyet Já­nos esztergomi érsek 1212-ből származó oklevele, az első hite­lesnek tartott okirat is tanú­sít. Viszont az első szekszár­di kiadású közhitelű ok­irat 1279-ből való. Részlet az oklevélből: „Mi, a szekszárdi mo­nostor konventje adjuk emlékezetül mindenki számára jelezve, akit illet, hogy miután egyik részről Ná- nai Joachim, Farkas és Bene­dek, másik részről Ge- dekcs tolnavári had­nagy, Búdon fia Pál százados, Péter fia Péter várnagy, Miklós fia Ist­ván és Mikos fia Gook Tol­na faluból va­ló tolnai vár­jobbágyok között az A szekszárdi konvent kiadásában Kovásznai Zombor özvegyének végrendelete 1313­említett Joachim, Farkas, a jó emlékezetű Pál fia István és Benedek Görgényszeg nevű földje mi­att per keletke­zett és az jó sokáig elhúzódott, végül aztán személyesen A szekszárdi konvent mandorla alakú pecsétje megye ispánja velük együtt el­mondta, olyan békés egyezségre jutottak, hogy a fenteb­bi várjobbágyokat az említett földet a Görgény víz azt érintő felével együtt az előbb megnevezett Joachimnak, Farkasnak és Benedeknek hagyták és hagyják a régi határok között örök jo­gon, örökölt földként; a régi határje­lek mellett újakat emeltek. Kelt az Ur 1279-ik esztendejében”. (Évszázado­kon át I. kötet, Tolna megye történe­tének olvasókönyve Szekszárd, 1978, 47. p.) Az idézett oklevél birtokügyben ke­letkezett, és pedig igen szerencsésen végződő, megegyezéssel záródó ha­tárvitát közöl Az oklevél különleges­ségét az adja, hogy nemcsak az első a fennmaradt oklevelek között, hanem az első olyan okirat is, amely a várme­gye középkori első székhelyének, Tol­navárnak és várispánságának tisztség­viselőiről tudósít. A hiteleshelyi mű­ködésről közel 500, a történeti kuta­tás számára jelentős forrásértékű ok­levél maradt ránk. Az oklevél felépí- tettsége szigorú szabályokhoz, formu­lához kötött. A bevezető rész az okle­vél kiadóját, az oklevél címzettjét, üd­vözlést tartalmazta, majd következett az ügy érdemi része, leírása, megeró sítése, amelyet a dátum, a pecsét és a konvent tisztségviselőinek neve zárt. A konvent 1457-ig kizárólag kerek pe­csétet használt hitelesítésre, ettől fog­va pedig mandorla alakú, gazdag góti­kus elemekkel díszített pecsétválto­zat is megjelent elsősorban a pátense­ken. A konvent által kiadott közhite­lességű oklevelek magánjogi ügyek­ben készült bevallások, ügyvédvalló levelek, birtokjogi oklevelek, tiltako­zó levelek, egyezséglevelek, vagy kirá­lyi, bírósági megbízásból született je­lentések, azaz birtokba iktató levelek, határjáró levelek, tanúvalló levelek, idéző levelek stb... voltak. A minden­kori apát felügyelte a konvent közhi­telű munkáját. A konvent főbb tisztségviselőinek, a perjelnek (prior), az őr- (custos) és az éneklőszerzetesnek (cantor) a ne­ve szerepelt leggyakrabban a hitelesí­tett okiratokon. Valójában a custos az oklevélkiadás irányítója. Az oklevélké­szítés a kancelláriában a fogalmazás­ban, és a jogi ismeretekben jártas nó­tárius vezetésével történt, aki nem tar­tozott a konvent tagjai közé. A nótári­us fizetett alkalmazottja volt a körülbe­lül 10 fős konventnek. A hiteleshely területi hatásköre Tolnán kívül Fejér, Somogy, Baranya, Bács és Bodrog vár­megyékre is vonatkozott. A szekszárdi apátság konventje a 13- század végétől megszakítás nél­kül 1526-ig fontos szerepet töltött be a középkori írásbeliség gyakorla­tában. Sajnálatos, hogy a hiteleshelyi működéshez kapcsolódó okleveles anyag nagy része, a konvent levéltá­ra megsemmisült valószínűsíthető­en a mohácsi csata után a mezőváro­son átvonuló szultáni seregek pusz­tításakor. Csema Anna

Next

/
Oldalképek
Tartalom